Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-02-14 / 7. szám
223 , 224 HIRDETÉSEK. OSTERLAMM KÁROLY pesti könyvárusnál épen most megjelent : A Psychologia vázlata, Dr. Erdmann J. Eduárd alapján tanításaihoz vezérfonalul irta: Molnár Aladár, a pesti reform, papnövelde r. tanára. — Ára 1 frt. — Vidékre bérmentesen 1 frt 20 kr. E munka, — bár önálló egészet képez, s igy magában is teljesen érthető, — a bölcsészet egész rendszerére való tekintettel Íratott, s benne a psychologia a vele legközelebb rokon bölcsészeti tanokkal (u. m. a természetbölcsészettel és az ethikával) egybefüggésbe adatik elő, helyenként kiemeltetvén egyszersmind a nevelésben is szem előtt tartandó jelentékenyebb lélektani mozzanatok. Ugyan azon szerzőtől sajtó alatt van : „A BÖLCSÉSZET TÖRTÉNET E." Erről bővebb tudósítást megjelenése idejében adunk. Szintén Osterlamm K ár o 1 y-nál megjelent és kapható: SZTEHLO ANDRAS Ker esztyén vallástan. Vezérfonalul az ágost. hitv. evang. konfirmálandók oktatásában. Irta Sz. A. losonci evang. lelkész és nógrádi főesperes. Második javított kiadás. — Ára 12 kr. — Minden tiz példányra egy tiszteletpéldány. Ugyan az német nyelven ily cim alatt: Christliche Religionslehre. Leitfaden zum evang. Konfirmations Unterricht von. Andr. Sztehlo ev. Pfarrer in Losoncz und Senior des Neogr. Seniorates. — Ára 12 kr. — (Minden 10 példányra egy tiszteletpéldány.) Wyncowánj konfirmandű Dr. Jana preberinyho Treti wydani. — Ara kötve 33 krajcár. 3—2 OSTERLAMM KÁROLY ajánlja a közönség figyelmébe: Johannis Burii Micae históriáé evangelicorum in Hungaria ab anno 1673 ad 1688 annum. Ex autographo posoniensi edidit Paulus Lichner. Joannis Calvini opera que supersunt omnia. Ediderunt Baum, Kunitz, Reuss. gj^T" Erről a bővebb tudósítást a mellékelt külön hirdetésben: Monumenta evangelicorum aug. conf. in Hungaria historica. A magyarországi ágost. vall. evangelicusok történelmi emlékei. Közli Fabó András. Tartalma: I. kötet. Schmal A. Brevis de vita superintendentum evangelicorum in hungaria commentatio. Venturae posteritatis gratia anno post reparatam salutem MDCCLI. 2 frt. II. kötet. Schmal A. Adversaria ad illustrandum históriám ecclesiasticam evangelicohungaricam pertinentia, Deo propitio quatuor sectionibus optima fide deíinita anno reparatae salutis MDCCLXV. Bahil Mathias Tristissima ecclesiarum hungariae protestantium facies, omnes religionis consortes ad christianam compassionem lacrimabunda invitans, publico exposita conspectui 4 frt. Pogner Joh. Verzeichniss íiber den Bau der evang. Kirche in Pressburg von 1636 bis 1638. und Joh. Liebergott's Tagebuch von der Wegnahme der evangelischen Kirchen und Schulen — im Jahre 1672. mit urkundlichen Beilagen 80 kr. Révész Imre. Dévay Biró Mátyás, első magyar reformátor életrajza és irodalmi művei 1 frt 40 kr. Révész Imre. Erdősi János, magyar prot. reformátor különös tekintettel némely magyar tudósok balvéleményeikre 1 frt. Révész Imre. Etellaka vagy is Atilla hun király birodalmi székhelye 60 kr. TARTALOM: A biblia. — Tudományos kutatás a vallásban. III. — Régiség. — Iskolaügy: Bihar. — Tanügy érdemében. VII. — Könyvismertetés: Régi magyar „Vitézi énekek és elegyes dalok." — Belföld: Losonc. — Temesvár. — Hódmezővásárhely. — Nagy-Körös. — T á r c a : Felhívó kérelem.— Gyászhír. — Figyelmeztetés. — Érdekes egyházi beszédek. — Tanácskozzunk az adakozásról. — Adakozások. — Hirdetések. Felelős szerkesztő s kiadó Dr. Ballagi Mór. Pest, 1864. Nyomatot* En^el és Mand®llonál, (Egyetem-utca 2. sz.) Mai lapunkhoz két melléklet van csatolva: Kálvin műveinek hirdetése és Heckenast Gusztáv úr legújabb kiadványainak jegyzéke.