Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-12-27 / 52. szám

néhány uj tagot s azok közt egy menekültet is, ki a világ nagy részét bejária, immár egyházunk kebelébe avattam. Nem elégedvén meg a puszta megtekintéssel, a következő napokon az iskola növendékeit egyenként megvizsgáltam, hogy a miben kell a tanítót utasítsam s eljárása és egész működése előttem tisztán legyen. Mert nekem társaim működését legkisebb részleteiben is ösmernem kelletik. Ha lelkesen viszik dolgaikat, az ö javuk, ők aratják jutalmát. De ha baj van, annak mind reám száll keserűsége, ha az ügy az ö hanyagságuk vagy könnyen veVésök által esik: az mind az én terhem és fájdalmam. Azonban ez nem lebet még most máskép, én hálát adok Istennek, hogy igy is fen birjuk magunkat tartani és folytonos gyarapodásnak örülhetünk. Galaci gondnokunk számadását megvizsgálván, örömmel láttam, hogy egy kettő kivételével, kik földhöz ragadt szegények : híveink tartozásukat befizették. Az iskola négy hónap alatt mintegy 20 aranyat jövedelmezett, a mellett hogy 18 szegény gyermek részesült ingyen tanításban. A szegény gyermekek perzselyét felbontván, két szegény árva gyermeknek téli ruhát venni elhatározók s a végrehajtást is elrendelek. A temetési társulat, melynek alapszabályait Ploestről mint egy-két hóval előbb küldtem volt el,'s melynek célja, hogy az elhagyatott szegény magyarok a milyenek itt sokan vannak: a társulat által tisztességesen temettessenek el.*) Kivándorol hazájából jobb sorsot keresni a székely és magyar; mig egészséges, csak •megél, de egyszer elkezd betegesedni, nyomorúsága összecsap feje felett: meghal és nincs a ki eltemesse. Csak Ploesten ez év folytán 18 ilyen szegényt temettünk el, kiknek tisztességes eltakarításáról egészben nekünk kellett gondoskodnunk. Ezért kell a temetési társulat, részint hogy magunkon segítsünk, részint hogy a megholtak iránti kegyelet és könyörület b'ztos folyamatba hozassák. A galaci temetési társulat pénztárába a tagoktól eddigelé hat arany gyűlt, s azon helyzetbe jutott immár,hogyha szükség, jó kegyeletes munkáját gyakorolhatja. Bármennyire hasznos lett volna, hogy galaci egyházunkban még pár hétig időzzem: késő ősz, kellemetlen idö lévén, nem tehetém; még előttem van Szászkút nyomoruságával s öreg lelkészével. Isten veled, galaci szegény egyházunk s lelkes híveink; találjalak, ha midőn Isten megint hozzátok segit mindnyájatokat jólét s folytonos lelkesült szeretetében kis magyar Sionunknak! Itt a tél csaknem beállott. Hideg fagylaló szél fú minden felől. Ne oly korán zivatar. Az ősznek még van egy halvány kikircse, a pusztuló életnek egy remény virága. Kíméld, kíméld; csendes suhogással közelgess feléjök, hogy megszokhassák kietlenségedet, s hó szemfedél alatt lágyan alhassanak az élet és szabadulás kikeletének megérkezéséig ! Nov. 14-ke van s e mai nap reám nézve egy a legkellemetlenebb és fájdalmasabbak közül. Galactól, Sászku*) Szépen gyarapodott. tig postán jöve, más alkalmat nem kaphatván a rosz út miatt — meghűltem s kínos betegséget kaptam. Ha betegen is, tehát, de Szászkulon vagyok, hova egész nyáron igyekeztem, s mégis csak most jöheték. Galaci egyházközségünk alapulását s a ploesti iskola építését kellett sínleni szegény Szászkuln»k. Volt azonban más ok is, hogy Szászkutra nem jöttem: mult évben a földesúr azon ígéretet teve, hogy egy építendő iskola s papház építéséhez minden fa neműt ád csak hogy vágják ki s hordják haza híveink. Adott is, de kéí napi távolságra lévő erdejéből. Ehez járult hogy néhány hívünknek marhája kiveszett, s igy a fa hordatlan maradt, s én a nyári dolog időben e szerint hiába mentem, s tettem volna bármit is, az építést végre nem hajthatom. Mivel az épités elmaradt ez évre: a földesúr Márk Mózes atyánkfiának tisztességesebb szállást adott, s legbiztosabb igéretel tett, hogy most már a helység melletti erdejéből ád fát, mely a télen kihordattatván, tavaszszal, ha Isten segít, s módunk lesz : a szászkuti papházat s iskolát fölépíthetjük. Szászkuton prédikáltam, úri szent vacsorát szolgáltatók, régebben eltávoztakat vettem vissza, noha betegen de lelki megelégedéssel. Tiszteletes Márk társam beleges feleségével házánál részesült az úri szent vacsorában; délután híveink megint összegyűlvén, bátorítani, lelkesíteni őket, kik nem győzték eléggé köszönni, hogy e rosz időben s beteges állapotban is őket felkeresem. Hála Istennek hogy e beteg egyház, habár teljes kigyógyulása még később lesz: mindinkább épül gyarapodik, s Márk társam ott áll, hogy a télre szükséges élelemre valója van. Én a mivel lehetett segitém, s miután szászkuti egyházunk nem képes, hogy a legszegényebb igénynyel is papot tartson : igéretét tettem Márk társamnak, hogy ha lelkesen viszi hivatalát, évenkint 10 — 15 aranynyal a mint telik rendesen fog ezután is mint eddig segélyeztetni. Adja Isten, hogy ezen Ígéretet beválthassam s szászkúti egyházunk növekedő gyarapodásban maradhasson fenn. Szászkutról, hol a földes úr most is szívességgel látott: nem mehettem beljebb Moldvába ezúttal mint szándékozám. A betegség megrohant, s vigyázatból sietnem kellett vissza, hogy a legközelebbi városban orvost, gyógyszertárt lelvén: betegségemből menekedhessem. E sorokat reszkető kézzel Foksányban írom, hol három nap óta fekszem. Az idö felbomolt, képzelhetetlen rosz út és nagy sár, pénzem nincs ? mikor és hogy vergődöm vissza Ploestre; Midőn e felől aggódom, jő egy szekeres, ki Buzóig elvinni kész, honnan nem messze van Ploest. Istenem segíts, midőn szükség, ellenség ostromolnak, adj egészséget és erőt, hogy elhagyatott szegény magyarjaid érdekében szegény szolgád még tovább is harcolhasson í Isten velünk! Foksány, nov. 22. 1863. Czelder Márton.