Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1863-12-27 / 52. szám
nének meg a végett, hogy egyes egyházaikat köteleznék a lehető legolcsóbban kiállítandó lap okvetlen járatására. A tapasztalás és hivatalosan tett előterjesztések világosan kitüntetik, hogy a szirt, melyen h, h. népiskoláink célba vett reformja megtörik, nem annyira a felügyelet és a reformtervnek megfelelő tankönyvek hiánya, mint a tanítók egyénisége. A mely helyeken paedagogiai értelmességgel biró s az ujabb s közönségesen jobbaknak elismert tanitásmódokban jártas tanitók vezetik az iskolákat, már eddig is eléggé meg van közelítve, sőt több helyen teljesen életbe léptetve a „népiskolai tanterv" sikerrel vannak alkalmazva az abban megállapított elvek és tanítói eljárások, s virágzásba indulva az iskolák; — ellenben, hol a tanitó jóakaratú ugyan, s szívesen lenné, mire őt a kor és kötelesség parancsoló szava inti, de nekie az erre megkívántató képzettséget megszerezni az alkalom és mód hiányzott, igyekszik ugyan iskoláját a slendrianismus nyűgeiből kibontakoztatni, teszi ezt, amazt, megkísérti egyben másban a közös tervhez alkalmazkodást, de a mit tesz, nem egyéb kapkodásnál, a kapkodás pedig eredményre nem vezet s keze alatt legszívesebb akarata mellett is nyomorog az iskola. — Mit mondjunk azokról, kik bár a szellemi miveltség előmozdítására hivatvák, aluszékonyságukban megelégesznek gyári munkájokkal, meg azzal, ha restségükben nem háborgatják, kik nem olvasnak semmit, kiknek mint tanítóknak a kátén, zsoltáron, biblián kivül kezökben egy jó tankönyv talán soha meg nem fordult? mit azon önhittekrÖI, kik a nevelés mezején észrevett mozgalmakat gúnyolják, megvetik, előre törekvő tiszttársaikat nevetik, lenézik, ócsárolják ? kik tanítói lálkörük tágításán semmit nem igyekezve, teljesen megelégesznek azzal, mit régen tanultak ? Mit várhatunk az ilyenektől korunkban, midőn többé nem iskolamesterekre, hanem t a n i t ó k r a, paedagogiailag képzett tanítókra van szükségünk. Itt hiábavaló a legjobb tanterv, haszontalanok a jó tankönyvek, sikeretlen a felügyeleti serkentgetés. Ily egyénektől csak a csökönös tespedést, maradást várhatjuk, de a haladást, a célba vett reform elébbvitelét, életbelépését, mig ilyenek maradnak, mig ilyenek teszik a többséget, soha! Ót évi tapasztalás szól a mellett, hogy a szirtet, melyen az egyházkerületek nemes célja hajótörést szenved, kényszerítő eszközök csak parányi részben, de gyökereresen nem hárítják el, a bajt külső borogatások nem foghatják orvosolni. Tehát a bajnak a kútfejéhez kellett hatolni, honnan származik, a betegséget belülről kezdeni gyógyitni. — Eltekintve a tanitóképezdék feladatától, melyeknek hivatása az állandó tanítói állomásokat képzett egyénekkel lassanként benépesíteni, az egyh. tanügyi bizottság által régebben javasolt „tanítói értekezletek'4 volnának azok, melyek a népiskoláink átalakulása útjában álló fenérintett akadályok elhárítására legalkalmasabbaknak látszanak. Az ezek által eszközölhető kölcsönös eszmecsere, szellemi érülközés, eldarabolt erők egyesítése, egymás tanácslása, példaadása, buzdítása, lelkesítése, mint meg annyi hathatós oszlatói az említett nehézségeknek, s nagy elismeréssel kell adóznunk az egyh. tanügyi bizottságnak, hogy népnevelési rendszerünk gépezetébe ezt a kereket is beillesztette. De ez nagyon lassú járású kerék, egy évben billen csak egy foggal arrább, s akkor is nem ritkán döccenéssel, nagy rázkodással. Gyorsabb s kevesebbé érzékeny forgásura vala tehát szükség, s ilyen lenne már véleményem szerint a javaslatba hozott „népiskolai közlöny." Ez lesz gondolatom szerint a legcélravezetőbb és leghatásosabban működő kerék a gépezetben. Egyedül ily folyóirat tarthatja folytonos és élénk szellemi érintkezésben a tanítókat egymással. Szivesen látott vendége lesz ez mindig tanítóink jelesbjeinek. Minden évben, sőt mÍRden nap merülnek fel a szakirodalom tengeréből, jelenségek s tűnnek fel a paedagogia láthatárán részint elvonuló meteorok, részint újonnan felfedezett világtestek, melyek Őket közelről érdeklik. Mi teszi erre őket figyelmessé ? mi igazítja útba, ha egy szaki folyó irat nem ? — Mire tekinthet szívesebb örömmel a lelkes, a hivatásában buzgó, tanulni szerető, de magát-sokszor tájékozni nem tudó tanitó, mint egy asztalán időnként megjelenő füzetre, melyből ö tudományt, tájékozást, szakismeretet meríthet? mely öt végtelen sok fáradságtól megkíméli, — fáradságtól, melyet tőle mások vettek át az ő javára, — azon mások, kik ő érte dolgoznak s csak annyit kívánnak, hogy azokat olvassa. — Kopogtasson be időnkint a harmadik kategóriába tartozó tanitó ajtaján egy az ö egyházi felsöbbségeitöl, tehát magasabb helyről ajánlott vendég, melyet ha eleinte félve fogad is, de vele megismerkedve belátja, hogy bizony ő még sokat nem tud, hogy ki a mai időben tanitó akar lenni, annak tanulni, az idővel haladni kell, hogy a ki az idő intő szavát hallatlanná teszi a koron kivül maradt s kizárta magát azon ügyszerető lelkes tanitók seregéből, kik fáradhatatlan kezekkel hordják a köveket a nemzet és egyház épületének alapjához; — másfelől szeretetteljesen ismerteti be, hogy a tanítók született és hivatott képviselői az iskoláknak s első kötelességök népünk mivelődésére korszerű közreműködéssel hatni: alig hihető, hogy jelen századunk második felében ily erkölcsi hatás nyomtalanul veszszen el. Feltéve, hogy a kérdéses szaklap minden tanitó szobájába eljut, általában ezen javaslott népiskolai közlöny Ígérheti magának, hogy lesz legbiztosabb és hatályosabb előmozdítója a tanitók folytonos képezésének, miveltségének, a kor jelen állása ismertetésének a paedagogia terén fejlődő elöhaladásnak, a szellemi éberség, élénkség, frisseség fentartásának, egy öntudatos tanítói kar létrejöttének, a kitűzött cél valósulásának, s azon köteles törekvésnek, hogy a mívelt világ mozgalmai közt a protestáns magyar nép hatását megtartsa; — s reménylenünk kell, hogy ez üdvös javaslat nem csak az egyházkerületek által a javasolt módon felkarolva, hanem annak idejében az egyes egyházak részéről is pártolva leend. A népnevelés ügye az egész hazában és egyházunkban közügy. Az elöhaladás e téren, történjék az bár hol, az egészre egyetemes szerencse, a maradás valahol és a visszaesés átalános csapás. Itt az egésznek kell tenni az
