Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-12-27 / 52. szám

Az ön keménysége Izráellel szemben igazságos; ön megjegyzi, hogy e csodálatos népben sok gyalázni és sok bámulni való v«n. De ugylátszik ön nem lelte fel a régi héber könyvekben a tiszta vallásosság ama lobbanásait, a teljesen lélekben imádás ama kitöréseit, egy némely elmeszüleményben a páratlan nagyság ama jellemét és a léleknek Istenhez törekvését, melyek biztos elöpostái a Krisztusnak, melyek előkészítik és sok idővel előre sejtetik az Isten országa eljövetelét. Talán, általábanvéve, az a farizeusi, saddueeusi és essenusi közeg, melyben Jézus élt, nincs elég tisztasággal ecsetelve. Ön igen nagy befolyást tulajdonított a költőnek arra a kitünö egyéniségre, a kit tárgyául választott. Nem gyakorolt-e e ,,Jézus életére" túlnyomó befolyást az, a mit közönségesen utazási benyomásoknak szoktunk nevezni? Ön helyesen cselekszik, mikor felmutatja a galileus magasztos lelkét a természettel társalogva, a hol mindenütt nyomait szemléli — de mit mondok? magát az atyát találja. Ön helyesen teszi, söt magának a kegyességnek tesz szolgálatot vele, mikor felmutatja, mily fogékony volt az Isten fia a természet minden szépségei iránt, midőn most rövid mondataiba, majd szép paraboláiba beleszövi a természet változatos pompáját, a reggel és az est pirját, a mező liliomai fényét, az érett gabona borította mezők aranyló fehérségét és ama nagy élőfák tiszteletre méltó szépségeit, melyek terepély ágaira minden égi madár felfüggeszti fészkét. Mi soha se emeltük ki eléggé Jézusban a természet e szeretetét és magasztos felfogását, holott ennek két okon meg kellett lenni ö benne: mivel egész lénye oly emelkedett és inivel az atyával, a minden teremtmények atyjával szoros egyességben vala. Önnek köszönhetjük, hogy elismertette benne azt a drága adományt, azt a hozzá méltó öszhangzást, melyet annyi teljességgel és kellemmel fejeznek ki az ö szavai, de a mi eddigeié nagyon kevéssé vala kiemelve. De Jézus nagyobb, hatalmasabb és több volt ön magában, mintsem kormányoztatni engedje magát ettől a természettől, melytől ö oly kellemesen tudott kölcsönözni és a melynek kebelén örömöst töltött hosszú napokat és éjeket elmélkedéssel és imádkozással. Mikor ön Jézust holmi aeol hárfává teszi, melyet költőileg rezget a természet minden fuvalma, és a mely egy más közegben, Jeruzsálemben, merőben megváltozik, ön túlzóvá lesz s önkényesen bánik el tárgyával. Az ön ragyogó Galileája és az ön gyászos Jerusaleme ellentétek gyanánt szolgálnak felváltva; a mi aztán sértő, túlzó és kiáltó eredményt szül, magára vonja ugyan a nagy tömeg szemeit, de az eredmény nem az a jó minőségű, a mit az igaz mérték ad. Hány ízben megkísértették már Jézus életét részletekre szaggatni 1 felmutatták benne elébb a ragyogó chimerákkal teljes iljut, azután a kiábrándult, elkeseredett forradalmárt. Ön újból felvette s felfrisitette ezt a tételt. Van ebben, kétségkívül, valami kis igazság; képtelenség volna azt tagadni, hogy Krisztus halálos küzdelme Jerusálemben a judaismus ellen, megható és tragikus jellemű, melyben a félelem nőttön nő egész a Golgotháig; az is bizonyos, hogy a hegyen tartott beszéd békésebb szellemű; de ez csak erő- és fokozatbeli különbség. Mikor Jézus az ö hivatalkodása kezdetén és épen Galileaban boldogoknak és a menyország örököseinek köszöntötte a „lélekben szegényeket, " akkor már szakasztott a farizeusok nyommasztó és szőrszálhasogató pedánsságával. Mikor teljes hatalommal reformalta a „törvényt" s nyilatkozatait egymásután több ízben e szavakkal kezdette; „hallottátok, hogy megmondatott a régieknek .... én pedig mondom nektek," akkor már a legnagyobb mértékben ujitó: reformátor, vagy ha ugy tetszik Önnek, forradalmár volt. Már akkor páratlan bátorsággal kijelentette magát; hisz egyszerűen eltörölte azt, a mit Mózses, minden próféták és ezek szájával maga a Jehova mondott volt Izraelnek. Az Írástudók jogtumánya szerint, már akkor „hitegető" istenkáromló és méltó volt a halálra. ElsŐ fellépésével nyíltan hadat izent a fennálló rendnek, s már akkor teljes bizonyossággal tudta, hogy ez a bátorsága, ez a csupán felülről jövő és semmi erőhatalomra, emberi karokra nem támaszkodó tekintély, őt egyenesen büntetésre fogja vezérelni. E szerint hát az ön építménye már Galileában, a szt. Máté loyta-i, collectioi, az evangyéliom első lapjai szerint, ennyi össze van rombolva, ennyire meg van cáfolva. Könynyü volna erre nézt egy rakás és nem kevésbbé győző erőséget fölhordani. Általában véve nagyon sok függ attól a módtól, a mely szerint osztályozzuk, csoportosítjuk Jézus szavait, söt tetteit is. Vegyük fel, például, akármelyik moralista életét, a mi felváltva derűit és komor, sanyarú és engedékeny, a mint a tárgy vagy az alkalom kívánja ; válasszuk ki ebből azt a részt, melyben a sanyaruság tűlnyomó, s tegyük fel hogy mindez ilyen vagy amolyan időben és helyen lett légyen mondva vagy irva ; azután szemeljük ki az engedékenység részén levőket, hogy ezt a részt is merőben más idővel és helylyel hozzuk kapcsolatba, és ekkor nagyon különböző alakban mutattunk fel ugyanazon embert, pályája szembetett két pontján. E történt Jézussal az ö uj életirásában. De van-e jogunk ily eljárásra ? ki áll jót ennek igazságáról ? Egy rakás szó, mely egymást kölcsönösen kiegészítené, el van választva egymástól, s egymás ellenében hadi rendbe állítva. Ön legnagyobb ügyességgel s kitünö Ízléssel illeszti be Jézusnak mindegyik átható és mélységes mondását — sokszor minden elfogadható söt észrevehető ok nélkül — arra a helyre, a hol leginkább befolyhat az ön szándokozta eredmény eléállitására. E szerint az ön könyve a hypotheticus módszer valódi mestermüve ; a hypothesis dicsőítésére emelt meglepő és nagyszerű emlék. Ez a mü mutatja, hogy midőn ezt a Proteust együttlegesen ostromolja az ismeret, ész és képzelő tehetség, mennyi elmés, új és szúrós megoldást vonhatnak ki belőle, minek azonban szerencsétlenségére, csak az az egyetlen erénye, hogy semmit se bizonyít. Ilyen subtilis eljárások, ily sokszoros segédeszközök, ily bonyolt mesterség ellenében az igazság és a história nagyon gyengének látszik. Az életiró tetszése szerint újból idomíthatja hősét, s mi több rendbeli túlzásai dacára is köszönettel tar-