Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-12-06 / 49. szám

érzelemmel igen szorosan össze vannak forrva, ezeket egymástól elszakasztani nem szabad, ezeknek hivatott hordára, helyes, tiszta iránybani fejlesztője csak az egyház lehet; következőleg midőn a 18-ik században ez eszméket oly egyének vevék fejlesztő pártfogásuk alá, kiknél a vallásos érzelem mezeje kopáron hevert, sőt kik az egyházzal merőn ellenséges álláspontot foglaltak el, azok kezében igen természetesen e drága növények elfonnyadtak, elcsenevésztek, sőt a megfeszitett erővel harcoló ó szellem elleni küzdelemben eltorzultak; úgy hogy azon tábor, mely a stabilismus, szellemi zsarnokság, türelmetlenség ellenében a haladás, szabadság, testvériség, türelem eszméit képviselé, s lobogójára tüzé, a heves harc közben a 18-ik század vége felé vakon rohanó, féktelen vérengző zsarnok leve. Hogy hova jutottak e sz. eszmék profán kezekben, s hogy hova jutnak mindenkor, ha a keresztyén vallásos érzelemtől különszakíttatnak, s ha az egyház ezekhez hűtelenné léve, másutt ke -resnek menedéket: elég fenyes példa rá Párizs a mult század utolsó tizedében. Itt lenyaktilóztatnak ezerek, amott a tömött börtönbe beküldött hohérok lemészárolnak más ezreket, majd ez is fáradságosnak találtatva, kiállitnak egy térségre más néhány ezret, s a körül rakott ágyukkal lövöldözik halomra: s mindez történik a szabadság, egyenlőség, testvériség nevében! Nem! Krisztus nem ilyet tanitott, — ez a valódinak csak torzalakja! — De másrészről hogy hova jutott a nagy orthodoxia a szabadfejlődés, haladás elleni makacs küzdelemben: ismét elég Párizsra mutatnom, elég fel^mlitnem az 179S-ki convent ismert határzatát: Nincs Isten, nincs lélek, nincs hallhatlanság; elég pár jelenetet felemiitnem, midőn p. o. Gobet a párizsi érsek, egy csapat pap élén teljes papi ornatusban megjelen a nemzetgyűlés előtt, és ott a papi jelvényeket magáról ledobva ünnepélyesen kijelenti, hogy egész eddigi élete csupa csalódás , merő hazugság s ámitás volt, mit ő eddig hirdetett Istenről, Krisztusról s a keresztyénségről, nem ismer ezentúl más Istent, mint a szabadság Istenasszonyát, (ez épen ekkor egy feslett életű nö által volt képviselve) ezt fogja ezentúl szolgálni. Vagy midőn a párizsi s általában a francia nép az 1793-ki uj vallást felállítja s a régit eltörli. Megtámadtatnak a templomok, tornyok; a harangok a vészharang kivételével ágyukká öntetnek, az oltárok, képek öszszetöretnek, darabjaiból a templom közepén tűz rakatik, a melynél böjti napokon húst sütnek, vendégeskednek, a tányéron, melyen korábban Krisztus teste imádtatott, pástétomot s virstlit hordoznak körül, a sz. kehelyből bort, pálinkát isznak, toasztiroznak a szabadság Istenasszonyáért, a szentelt olajjal csizmákat kennek, a korábbi sz. helyen carmagnolet s más aljas táncokat lejtenek, a papi miseöltönyöket, püspöksüveget egyik vagy másik korhely ölti fel s igy szamárhátra ülve, az urvacsorai kelyhet kezébe véve nyargal egyik korcsmától a másikhoz, mindenütt dorbézolva. Hát még az uj Istenasszony cultusa. De elég e vért lázitó jelenetekből ennyi is. A párizsi vérnász, toulousei 1562-ki protestáns mészárlás, a józan felvilágosultság, haladás elleni makacs küzdelme a francia kormánynak s papságnak, a sok dragonade, bastillepolemia, 14-ik Lajos vakbuzgosága. s udvara álvallásossága ily módon lőn a nemesis által megboszulva; vérbe akarták fulasztani az evangeliomi szabadságot s előidézék a vért árasztó féktelenséget; megakarák gátolni az egyház józan reformálását s üdvös tovafejlesztését, s okozóivá lőnek az egyház vészes feldulásának. És a mit látunk Párizsban, ezt látjuk egész mivelt Európában, protestáns ugy mint katholika egyházban azon megjegyzéssel, hogy a különböző orthodox egyházak elleni visz-1 szahatás ahhoz képest volt nagyobb és kisebb a mint nagyobb vagy kisebb volt a józan haladás s szabadség ellen az orthodoxia és állam részéről korábban kifejtett nyomás; s továbbá hogy e visszahatás a különböző nemzeti jellemek folytán, különbözőkép nyilvánult, igy dél Európa tüzesebb vérű tevékeny népeinél inkább tényekben, mig a higgadt theoretikus népeknél inkább a theoriában, egyes könyvekben röp- s folyóiratokban. (Folyt, kör.) <Or