Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1863-11-15 / 46. szám
az bizonynyal mégis elérhető lesz műveik figyelembe vétele által, hogy a történeti igazsághoz egy kissé közelebb juthatunk. — Vegyük továbbá figyelembe, hogy a mult századok folyamán, mily nagy számmal sereglettek őseink a külföld világhirü főiskoláiba, — igy pl. Wittembergbe 1522-től Melanchthon haláláig, 48 évi időszak alatt 442-en; mások ismét Heidelbergbe, Genfbe, Baselbe, majd a hollandi egyetemekbe, nem csupán látogatás, hanem tüzetes tanulás végett ; — vegyük figyelembe a magyar elmék azon számos műveit, melyek egyenesen külföldön s részben tekintélyes tudósok pártfogása alatt jelentek meg; — gondoljuk el továbbá, hogy a mult századok folyamán az európai protestáns irodalom s egyházi élet mezején alig merült fel oly nagyobb fontosságú s történeti értékű mozzanat, melynek őseink között kisebb nagyobb önállóságú bajnokai ne támadtak volna; ne feledjük azon levelezési érülközéseket sem, melyek Őseinket a külföld több tekintélyével egybeköttetésben tárták. Ha mindezek s több effélék felett, a mennyire lehet magokból a forrásokból, igyekszünk egy kissé alapos tájékozottságot szerezni: bizony más véleményben fogunk lenni őseink külföldhözi viszonyáról. Feltéve, de meg nem engedve azt, a mit F\ úr gondol, azonban teljességgel be nem bizonyit, hogy t. i. őseink irodalma, művelődése s egyházi élete a külföldtől épen ugy elmaradva és isolálva volt mint a mienk: mindemellett is nem kellene-e teljes elszántsággal oda munkálnunk, hogy a külfölddel életerős egybeköttetésbe lépjünk, vagyis módot nyujtsunk legalább abban, hogy olvasó közönségünk a külföld irodalmának és egyházi életének főbb mozzanatairól rendszerint és folyvást tudomást vehessen, s viszont a külföld is, a mi dolgainkról időnként tüzetesen értesítve legyen; — mert bizony nem más, hanem magunk vagyunk az okai, hogy irodalmunkról, mint F. úr magát kifejezi: „a külföld alig vesz noticet;4 1 sőt hozzá tehetjük, hogy mimagunk meg ezen noticeről sem veszünk noticet. Hogy irodalmunk akár belerőre akár terjedelemre nézve elérhesse valaha azon pontot, melyen pl. a német és angol protestáns egyházi irodalom áll és állani fog, — az, ábrándnak is sok. A német földön az igen számos folyóiratokban közlött tudós értekezéseken kivül, körülbelől 800—1000 darab önálló protestáns theologiai mű jelenik meg évenkint, és olyanok sok kiadást érnek, a melyek nálunk olvasóra is alig találnának mostanában. — Egyik angol könyvészeti havi értesítő, a folyó évi márciusról 108 önálló theologiai munkát közöl, amelyből 47 Colenso ismeretes müve ellen volt irva. Mely roppant gazdagság ez egy hó alatt. A másik szinte angol, de már szűkebb körű havi értesítő, folyó évi junius haváról 177, — s ezek közt 47 theologiai — juliusról 157 s ezek közt 39 theologiai önálló müvet közöl. Azt említni sem kell, hogy mind a német mind az angol theologiai irodalom, nem csak terjeszti, hanem tüzetesen fejti és előbb is viszi a tudományokat. Ezeket már bizony, mi magyarok teljes mértékben elérni vagy túlszárnyalni sohasem fogjuk; hanem azt elérhetjük s abban munkálkodnunk kell igenis, hogy felölök tudomást vegyünk, s azon életre való haladási mozzanatokat, melyeket ők létrehoztak, irodalmunk erejéhez s köréhez képest átsajátitsuk. Hamarjában alig tudnék nevezni a külföldről reformált egyházat, melynek helyzete, több tekintetben hasonlóbb volna a mi helyzetünkhöz, mint a francia országi reformált egyházé. Ennek népessége mind a lelkek, mind a gyülekezetek s lelkészi állomások számára nézve kisebb, mint a magyar és erdélyi ref. egyházé. Iszonyú üldöztetést szenvedett a múltban; folyvást hatalmas klérussal, s gyakran az állammal kellett és kell küzdenie; múltjának némely pontjai, meglepően öszszetalálkoznak a mi multunkkal. Ezen egyház kebelében a theologiai irodalom s műveltség olyatén hanyatlásban volt néhány évtizeddel ezelőtt, mint nálunk jelenleg. De Felice mantaubani theologiai professor, 1843-ban, a maga ünnepélyes megnyitó beszédében, azt fejtegetve, hogy a protestáns lelkészi karnak mily szükséges a tudományosság, — ily tartalmú nyilatkozatokat tesz: „sokangyülekezeteink tagjai közül, a vallásban sem nem hisznek, sem nem követik azt, mert félnek, hogy majd hiszékenységgel, tudatlansággal s gyenge elméjüséggel vádolják őket. S vájjon mi az oka ezen félelemnek, mely annyira ellenkezik a keresztyénség tökélyesbülési elvével ? Egyik és pedig legfőbb oka
