Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1863-11-08 / 45. szám
A négy osztályú elemi iskola rendezésemellett, tanintézeti igazgatóságunk különösen egyik tagja, nagytiszteletü Kun Bertalan úr — mint közönségesen tudva van, nem csak egyházkerületi gyűléseken, hanem a magyarországi ref. egyetemes tanügyi értekezleteken is teljes erővel harcolt. Meggyőződésünk a többi egyházkerületek meggyőződésével találkozott. És így tanintézeti igazgatóságunk elvét tagadta volna meg, ha elemi tanodáját nem ekkép szervezi. — Hogy a vádat emelő úr a miskolci ref. elemi iskola szervezetéről mit sem tud s annak beléletével nem ismeretes, az nem a mi hibánk. Különben, ki a miskolci ref. főgymnasium első osztályának létszámát tudja s abban p a r a 11 e 1 osztály felállítását sürgeti, kell hogy az elemi osztályok belrendezéséről is tudomással bírjon. — De hogy megismerje s megismerjék azok is, kiket e vád-irat félre vezethetett, ime adjuk a miskolci ref. elemi három rendes tanár vezetése alatt álló fiiskolában gyakorlatban levő tanrendszert s tudományok beosztását ugy, mint következik : I-ső osztály egy tanár vezetése alatt, két évi tanfolyammal. 1. írva olvasás hangoztató rendszeren, értelem és beszédgyakorlat stb. 2. Illem és erkölcsi szabályok, könyörgések, imák, honszerelmet és erkölcsiséget ébresztő költemények tanulása. 3. Bibliai történetből: Teremtés, az első ember, paradicsomeset, Kain és Abel, Özönvíz, Ábrahám, Izsák, Jakób és fiai története, különösen József és Mózes életéből a nevezetesebb adatok élő szó után. 4* Szenttörtenetből a Jézus életeig bezárólag. 5. Földrajz elemei, lakhely, vidék, megye ismertetése élő szó után. 6. Természettani előismeretek. 7. Szent Dávid zsoltáraiból a XXX első könyv nélkül. 8. Fejbeli szám, római és arábiai számjegyek ismerete. 9. Kiszabott énekek éneklése. II. osztály egy tanár vezetése alatt. 1. Bibliai történetből: Jézus élete, születése, halála, feltámadása, menybemenetele, tanításai, csudatételei, s példabeszédei és a szentföld ismertetése térképen.— X, parancsolat, apostoli hitforma. 2. Szenttörténetből: Jézus születésétől 3. Vallásra való bevezetés 1-ső része. 4. Természettani ismeretek folytatása élő szó után. 5. Értelmes olvasás gyakorlása, olvasó könyv a bibliai történet. 6. Magyarnyelvtan: hangok és betűk megkülönböztetése, szótagok képzése, szavak osztályozása, beszédrészek ismertetése mondattani alapon, ragozás az igékig. Fogalmazás gyakorlás elbeszélés után. 7. Földrajzból: általános ismeret után Magyarország, különösen a megyék. 8. Természetrajzból: az állatország. 9. Szent Dávid zsoltáraiból a XXX—LC-ig énekelhető k. 10. Fejbeli számon kivül a 4 alapmivelet. 11. Szépírás. 12. Kiszabott énekek éneklése. III. Osztály egy tanár vezetése alatt. 1. Erkölestudomány. 2. Egyháztörténet. 3. Magyarország története. 4. Természettan. 5. Természetrajzból: növény és ásványország. 6. Földrajzból : az öt világrész , különösebben Európa. 7. Dicséretek tanulása. 8. Számból a 4 alapmivelet ismétlése, mértani alapismeretek. 9. Olvasó könyvül: az ujtestamentom, és a bibliai helyek kikeresését segítő ó e's ujtestamentomi irók sorozata versben. 10. Fogalmazás : kötvények, számlák stb. 11. Kiszabott énekek éneklése. Jegyzet: Az első osztályra nézve tudni kell, hogy abból a növendékek, mind addig ki nem léphetnek, mig a második osztályban megszabott tantárgyak fölfogására képeseknek nem ítéltetnek. Íme, a közlött tanrendszer nyomán nyiltan hivatkozhatom a tan- és nevelesügyet figyelemmel kisérő nemcsak tanárok hanem bármely értelmes férfiakra : jeleljék ki s tudassák nyilvánosság utján, mik azon tudományok, melyek a miskolci ref. három rendes tanár Vezetése alatt álló elemi osztályokban — mint oda tartozók — nem tanitatnak ? S van-e igaza azon álarcos megtámadónak, ki a miskolci ref. elemi iskola ellen rágalmakat szór? De nem is ezekben rejlik a megtámadás oka. Önérdek játsza itt a főszerepet. Több tanintézetek közt egyiknek emelkedése s a másiknak hanyatlása a kor és idő lelkének követelése s annak elégtétele szerint történik. Az emelkedőt lesülyeszteni akarni, vagy az előre törő erőnek ellenállani ép oly esztelenség s gyermekies dolog, mint medréből kitört folyamot ivnyi papirossal föltartani, vagy folyását forrása felé vissza téríteni akarni. A fentebbiekben elmondottakat sem kellett volna az álarcos denunciator ellenében kinyilatkoztatni; mert ki valamely ügy s igazság érdekéban emel lándzsát, kell hogy nyilt sisakkal lépjen föl, s állításait biztos adatokkal igazolja, különben légben hadonázó vagy rosz akarat i ügybarátkint tűnik föl. De ez ügyben „sat jam prata biberunt" s befejezhetném fölvilágosító észrevételeimet, ha a denuncialo úr fölvetett kérdéséhez én is hasonló kérdést nem lennék kénytelen föltenni. Nevezetesen: világosítsa föl a miskolci ref. főgymnasiumi igazgatóságot vádoló úr arról: 1. Megérdemli-e az oly gymnasium a gymnásiumi nevezetet, mint a miskolci ágost. hitvallású algymnasium,