Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-01-25 / 4. szám

képes azóta felmutatni, mert a protestáns egyházba való áttérésre a gályarabság van szabva. Aueztria olasz tartományaiban az evangyéliomnak hirdetése és prédikálása protestáns szempontból meg vala tiltva. Az 1848-iki toskánai alkotmány kimondá a vallásszabadságot s itt csakugyan rögtön szervezte is magát egy protestáns egyházközség, mely istenitiszteleteit a porosz követségi kápolnában tartotta. Az 1843-ik évben II. Leopold herceg visszatért államaiba, s a pápának Gaetában tett ígéretéhez képest el vala határozva a protestantismusnak minden áron véget vetni Toskánában. S azonnal kezdetűket vevék az üldözések. Az irhoni Pakenham Florencben újra kiadta a Diodatiféle bibliát. A kiadás lefoglallatolt, a nyomdász megbüntettetett, Pakenham a tartományból kiutasittatott. Csendőröket küldtek a protestáns kápolnához, hogy visszaküldjék, vagy elfogják azon toskánaiakat, a kik az evangyélmi istentiszteleten részt akarnak venni. E rendszabályon még a katholikns hívek is megbotránykoztak. Erre a kápolnában megtiltatott olasz nyelven az istentiszteletnek tartása. A toskánai protestánsok fordultak kérelmükkel Neumont porosz követhez, ez nem akart beavatkozni a kormány eljárásába, sőt azt némileg jóvá hagyni látszott. A prostans lelkész s a buzgóbb hívek száműzettek s ez időtől óta Toskánában a protestantismus csak egyes családok kebelében, minden nyilvános kapocs nélkül tartotta fenn magát. A szárd királyságban az ujabb protestáns mozgalom a waldensekttil eredt. Ezen keresztyén hitfelekezet, csekély számú híveivel, mint kis sziklasziget az Alpeseken túli katholicismus óceánján, csaknem három századig bátran és sikerrel tudott küzdeni, az őtet megsemmisíteni törekvő tenger hullámai ellen. Ujabb időkben pedig az evangyéliom terjedésére nézve Olaszországban már is sok érdemeket szerzett magának, s ezentúl még többeket szerezni van hivatva. A 13-ik század kezdetén telepedtek meg a waldensek az Alpesek völgyeiben Pignerol városa mellett. Egészen a 16-ik század középéig békében hagyattak többnyire, mivel külsőleg a katholicismushoz ragaszkodtak s tulajdon templomokkal nem birtak. A midőn azonban 1555-hen az Agrogne és San-Martino városokban tartott zsinatokon nyíltan elszakadtak a kathotikus egyháztól s protestáns alapra léptek, — azonnal ki lettek téve véres üldözéseknek, melyek valóságos harcokká fajultak el köztök főurak és a szavoyai herceg között. A cavoursi béke, mely ezen egyenetlen harcnak 1561-ben véget vetett, a Luserne, Perosa, és San-Martino völgyekben szabad vallásgyakorlatot vala kénytelen engedni az olasz waldenseknek. Azonban a nyomatások és üldözések még ezután sem szűntek meg. A kormány és papság minden eszközt megkisérlettek, hogy ezen eretnekséget megszüntethessék, s a nyomás nem egyszer elannyira kezde tűrhetetlenné válni, hogy Európa hatalmasabb protestáns nemzeti valának kénytelenek magqkat az elnyomottak érdekében közbevetni. A waldensek mindenkor hűségesen ragaszkodtak apáik hitéhez és honához. Aq ujabb kor könnyített e hős lelkű maroknyi nép sorsán. IX. Pius pápa trónraléptével szabadabb élet, szabadabb gondolkozás, szabadabb mozgás kezde keletkezni Olaszországban. Ez a waldensek kebelében is jobb jövőnek reményét éleszti vala föl. A pápától és Károly Albert szárd királytól keveset reménylettek ugyan, de többet a kor szellemétől. Az 1848. évi piemonti alkotmány a vallás ügyére nézve azt határozza : a katholika vallás, az államvallás ; a többi felekezetek a lenálló törvények értelmében töretnek." A fenálió törvények azonban a waldenseket eretnekeknek mondák, s igy nekik az uj alkotmány legkisebb kedvezményeket sem nyujta. Az alkotmánynak ezen pontja nemcsak a waldensek-, de általában a szabadelvűek egész pártjában rendkívüli roszszalásl és zúgást idézett elő, s a király kénytelen vala csakhamar egy rendeletet (edictumot) kiadni, mely a waldenseket felszabaditá elvégre a századok nyomása alól. ,,A waldensek — az edictum szerint — mindazon politikai és polgári jogok élvezetébe lépnek, a melyekkel katholikus alattvalóink birnak. Minden ellenkező törvények felfüggesztetnek." Az Alpeseken örömtüzek lobogtak s a protestáns követségek palotáik kivilágításával ünneplék meg e szép nap estéjét. Az alkotmány ünnepén (febr, 27) a waldenseknek az elsőséget engedék át a kath. polgárok s a fővárosnak utcáin harsogó éljenek üdvözlék a kibékült testvéreket. Februarius 17-ke. melyen az edictum megjelent íőiinnepe azóta a waldensi egyháznak. Hogy a waldensek egyháza ezen perctől óta uj virágzásnak indult s hogy az ujabb kedvező viszonyok beálltával a waldensek a protestantismus számára megnyert tért az evangyélium érdekében felhasználni iparkodtak — nagyon természetes. A porosz követségi kápolnában mindjárt az 1848-ik évben kezdtek a waldensek istentiszteletet tartani s az egyházi szónoklatokat katholikusok is kezdék látogatni, de minden külbenyomás nélkül ismét elhagyták, a mint kíváncsiságuk ki volt elégítve. Az 1851 -ik évben Tarinban alapja tétetek le egy waldensi templomnak s ezen alkalommal 4 piemonti katholikus a waldensi egyházba való áttérését nyilvánította ki. Midőn a templom 1853-ban fölszenteltetett, az áttértek száma már 300-at tett. Ez idő óta ott minden vasárnap háromszor tartatik a waldensi Istentisztelet, még pedig katekizátzió, olasz és francia nyelven egyházi szónoklat; a köznapokon pedig estéli buzgólkodás. A turini katholikus lakosság türelemmel s rokonszenvvel viseltetik az uj egyház iránt. A gyülekezet evangélistája (igy neveztetik a waldenseknél a lelkész.) De Sanctis, a ki előbb római pap, a jezsuiták barátja, a katholikus theologia tanára volt Rómában, szabad gondolkozása és tanításai miatt 3 843-ban az inquísitio eleibe állíttatott, tíz napi kemény fogság után tanításait visszavonta s rnegkegyelmeztetett; 1847-ben Malla szigetére ment, itt az evangelikus hitre tért, majd Genfbe költözködött, végre Turinban a waldensi egyház evangélistája lett. Vallási röpiratai, melyekben a római katholicismust erősen ostromolja, nagy hatással vannak Olaszország protestáns mozgalmaira. A waldensi egyház hatása nem csupán a szárd fővá-