Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1863-09-27 / 39. szám
mellett tesz bizonyságot egyházi törvényeinkben! jártasságáról. A választás rögtön meg is történt s t. 0. F. teljes szavazatot nyert, de hogy t. N, P. úr nem jó szántából, hanem azért adta rá szavazatát, mert látta, hogy az általános többséggel szembe ugy is vesztett pere van, világos abból, hogy másnap a kérdést újra fölelevenítette, s ekkor esperest. t. Vadas József úr is, ki az előtti napon a többség és Ocsvai mellett nyilatkozott, nyilatkozatát — önmagának ellenmondva — visszavonta s t. N. P. úr pártjára állott, ki — mint az azt megelőzött napon is — saját privát segédjének székülési jogosultságát igyekezett bebizonyitni. Hogy nt. szerkesztő úr és a t. olvasó közönség e törekvésének képtelen voltáról meggyőződhessék, hadd álljanak itt nem egyéni véleményem szavai, hanein a következő kétségbe yonhatlan tények. — Erdélyi superintendentiánkban a kápláni rendszer — ugy mint testvérhazánkban — helyi körülmények miatt életbe léptetve nincs. Csakugyan vannak nálunk is körülmények, melyek között a káplántartás megengedtetik. — Az 1856-ki zsinat 80. sz. a. e tárgyban következőleg határozott: „a papok azon esetben, ha nagyfontosságú hivatásuk betölthetésében, akár testi, vagy lelki elgyöngültség, akár egyházi hivatalos elfoglaltatás miatt akadályoztatnak, segédpapok, vagy is káplánok által segedelineztetnek, kiket azonban nem áll hatalmokban, kényük szerint felvenni, arra megkívántatván a pap és ekkiézsiája beleegyezésén kivül a megyei zsinatnak a bebizonyított szükségesség által indokolt engedelme is ... . az ekklézsia által úgy választatván meg, mint a segedelmezett papnak leendő következője, a szabályszerüleg megtörtént választást utólagosan sem a pap, sem az ekklézsia meg nem másíthatván (1. Dózsa egyházi jogtan 90. 1.). Lássuk már most, ha vájjon törvényünk emez idézett szavaiban kifejezett hiányok és kellékek meg vannak-e t. Nagy Péter úrban s azon segédekben, kiket inaga mellé vesz? Felelet: nincsenek, mert: 1. T. N. P. úr egyházi hivatalos elfoglaltásai által papi hivatala folytatásában akadályozva nincs. 2. Testileg, lelkileg el nem gyöngült, hisz a közvélemény Erdély első szonokai egyikét tiszteli benne. 3. Egy segédjét sem választotta az ekklézsia közgyűlése successioval, hanem T. N. P. úr veszi fel őket kénye kedve szerint s csak is kebli egyháztanácsunk veszi tudomásul utólagason (lásd Cons. jegyzőkönyv 1855 1856. stb. 4. Megyei zsinatunk a bebizonyított szükségesség által indokolt engedelmet a segédtartásra neki soha sem adott. 5. Törvényszeresen sígédei közzül egyik sem bocsáttatott ki (lásd. Dózsa egyh. jogt. 90 1. Világos a 3, 4 és 4-dik pont alattiakból, hogy egyházi törvényeink ertelmében t. N. P. úr segédei közzül egyik sem tekinthető még csak káplánnak sem, annyival kevésbé lehet egyházi képviselője gyanánt a megyei zsinat tagja, a mi még azon esetben sem lehetne, ha minden kápláni kellékekkel birna is, miután a 89-dik canon világosan kimondja, hogy annak csak rendes papok lehetnek tagjai, s a Zilahi közzsinat 1854-ben csak specialiter Kolozsvárra nézve határozta hogy annak megyei zsinatján minthogy a tractus kicsiny volta miatt rendes papok nincsenek elegendő számmal, széket ülhetnek a theologica facultás és a fögymnasium papi tanárai közzül a hányra szükség van. — Hivatkozik ugyan t. N. P. úr, arra hogy megyei zsinatunkon 1854-ben széket ült Székely Iván akkor kolozsvári segéd, — jelenleg kézdi Vásárhelyi rendes pap s azt mondja, — mint nézete szerint dönthetlen erősségét állításának igazsága mellett — hogy akkor senki sem tiltakozott ellene. Felelet: törvényeink értelmében az is abusus volt; hivatkozom a 89-dik canonra, mely a káplánokat — még ha a törvényben megkívántató kellékekkel bírnak is, a megyei zsinatról kizárja ; hivatkozom minden tractusainkra, melyekben a papok segédjeikkel soha sem ültek s nem ülnek széket együtt azon a forumon, sőt hivatkozom az egyetemes protestáns egyházra, s abban teslvérhazánk zsinataira, hol soha egy papnak sem jut eszébe oly képtelenséget erőszakolni, hogy az általok, sőt még az egyház által fizetett káplánok is a zsinatoknak velők együtt széket ülő tagjai. Szász Domokos. (Vége köv.) ISMÉT JAJ ÉS SIRALOM, ISMÉT ESDEKLÉS. Oly nagy ugyan napjainkban a szűkölködők serege, — s oly gyakori a segélyért kiáltók szózata, hogy lassankint megszokjuk a veszedelmet rettenés-, a könyörületért esedezöket részvét nélkül nézni: ugy hiszem mind e mellett, hogy a szeretet tüze még nem hamvadt ki s ennélfogva nem leszen pusztában elhangzó szózat, ha a „Prot. Egyh. és Isk. Lapok" tisztelt olvasóit s minden emberbarátot egy porrá é g e 11 r e f. egyház, ennek lelkésze s tanítója segélyezésére hívok fel. F. hó 6-án N.-P eszek ref. egyház Hontban 4 év alatt most másodízben 10 — 12 ház kivételével, ismét a lángok martalékává lön. Nem elég, hogy egy 'évtizeden át túlságos esőzés, jég vagy szárazság következtében folytonos rosz termés nyomorgatá e népet; de ehhez még két izben tűzvész is járul, hogy mit az ég meghagyott: vigyázatlanság. gonosz szándék s az adó vigye el. Különösen a lelkészt sujtá ez ujabbi veszély teljesen porig ... A papi- s tanitóilak s ez utóbbinak takarmánya, valamint a helység legnagyobb része biztosítva volt. De már a lelkész az elégett s biztosítatlan takarmány, kukorica, krumpli, zab s más egyebekben, — melyekből költségeit fedezhette volna, kipótolhatlan kárt szenvedett. — Aggasztó jövőnek néz elébe az agg, családos lelkész. Ki gyöngült egészsége dacára erélyesen küzdött a nehéz időkben, kinek roskadozó vállaira a családfentarlás, három tanuló gyermeke neveltetése, s a sújtott egyház lábraállitása terhei nehezedének : íme ama borzasztó napon mindenétől megfosztottan, — a romok közt könnyező híveit, családját vígasztala! . . Pedig önmagának van legnagyobb szükségé a vigaszra. Egyedüli reménysége az Úrban van, ki szeretetet ébreszt a könyörületes szívekben. 79