Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-09-27 / 39. szám

elbeszélések alapja biztositva van. Ki az ellenkezőt állitaná, annak az apostoli történetírókat kellene vagy szándékos hamisítással vádolnia vagy önámitással. Azonban a keresztyénségnek legalább német ellenei — az egy wolfenbtitteli fragmentistát kivéve — szívesen megengedik, hogy az Ur legközelebbi tanítványai szándékos ám?r tásra képtelenek voltak. Hogy pedig az Ur történelmének lényeges tartalma az első szemtanuknak nemszándékos önámitásán nyugodnék, ez oly állítás, mely maga a dolog mivolta által van határozottan kirekesztve. Ha Krisztus maga ámítani nem akart, mikép láthatták volna az apostolok azt a tömérdek sok csodát az ő működésében V Ily vallomástól még Strausz sem idegen, ki a „Leben Jesuu

még negyedik kiadásában is, hol pedig, a mint tudva van, elébb tett engedményei köztii többeket visszavont, kijelenti : „a bibliai történelem hitelességére nézve mindenesetre döntő fontosságú lenne, ha be volna bizonyítva, hogy szemtanuk vagy legalább az eseményekhez közel korban élt emberek irták; mert habár szemtanuknál is lehetők a tévedések s igy hamis tudósítások is becsúszhatnak, mégis a szándéktalan tévedés lehetőségének (a szándékos ugy is könnyen felismerhető) hasonlithatlanul szűkebbek a határai, mint ott, hol az elbeszélőt az eseményektől hosszabb időköz választja el és adatait mások szájából kénytelen meríteni." (1. Strausz, „Das Leben Jesu" (4. Aufl. 2 Bde.Tübingen 1840) 1 köt. 62.1.), — Ehhez vegyük már most azt is, hogy, a mint maga kinyilatkoztatta, az evangéliumok tagadólagos megítélésére ösztönül neki egyéb nem szolgált, mint az, hogy a csodáktól meneküljön, minthogy a speculatio oly csodákat, mint az uj szövetségbeliek, meg nem engedhet (1. Strausz, „Charakteristiken und Kritiken"1

(Leipzig 1839) Előszó VI. 1.). A régibb rationalismus a csodákat az előadások elcsavart magyarázása által akarta kiexegetizálni; ebbe e mívelt rationalismus bele nem egyezhetett. Ki kellett tehát a szerzőkről szóló régi tanúbizonyságok nem biztos voltát mutatni. Ez meglehetős hiányos módon történt; a mi azonban e kimutatásban hiányzott, azt annak kiderítése akarta fedezni, hogy az evangéliumok részletekbeni eltéréseik által historiátlan jellemüket eléggé mutatják. Ki lett tehát eredményképen mondva, hogy az evangéliumok több mint félszázaddal az események után szerezve a szóbeli hagyományból meríttettek s azért részint mondákat, a szájbeli továbbterjesztés által valódi alakjukból kiforgatott tényeket, részint mythusokat, azaz történelmi alakba öltöztetett vallásbeli eszméket tartalmaznak. A szándékos koholás kirekesztése által meglett az evangélistáknak legalább erkölcsi méltósága mentve; de csak részben ; mert Márk és János evangéliumiban szándékos túlhajtásokat és költött dolgokat is hittek találhatni. Ez utóbbi pályán elébbre haladt Bauer Bruno (1. Bauer, „Kritik der evangelischen Geschichte des Johannes" (Bréma 1840); továbbá ugyan annak: „Kritik derevangelischen Geschichte der Synoptiker,u

(2 köt. Leipzig 1841). Neki Strausz, ki a mythusok mellett s ezek kiindulási pontul még mindig történelmi alapot lát, ugy tűnik fel, mint ki fele utján Hengstenbergféle állásponton feneklett meg. Bauer Bruno szerint az evangeliumi történelem a názáretbeli Jézus természetes történetének nem pusztán szándéktalan viszsugárzata csodaszert! vallásos subjectivitás szellemében, hanem jóformán mindenestül szándékos terméke ,,a hivő gyülekezet végetlenrőli" tudatának. E legszélsőbb kritikához csatlakozik Baur Keresztély, ki különösen János evangéliumára nézve elődjének csak annyiban nem ád igazat, hogy nála ama koholmányoknál alapul szolgálhatott szándékok indokolt felmutatása hiányzik (1. Zeller „Theologische Jahrbücher 1844, 441 1. fg). Még csak Máté evangéliumának tulajdoníttatik némi históriai alap, habár ennek is igen korlátolt mértékben ; ellenben Márk, Lukács és János evangéliumai, valamint az apostolok cselekedetei a tagadólagos itészet ez utolsó stadiumabeli nézet szerint oly elbeszélések, melyekben a históriai anyagot vallásbeli pártcélokra vagy öntudatosan koholták vagy módosították. — Olyjózaneszti férfiúnál, mint Strausz, csodálkozni lehet, hogy ujabb iratainak egyikében: „Der Romantiker auf dem Thron der Casaren" (Manheim 1847) 671. elébbi állaspontjával felhagyva e phantastikus kritikához csatlakozott s most már ő is a nemszándékos mythos helyébe a szándékos koholást teszi Midőn a „Leben Jesu" negyedik kiadása előszavában kimondta, hogy bánja az orthodox apolo. 77*