Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-09-06 / 36. szám

maga az örök igazság, mely önmagának alapja, (és nem külső megjelenési formájában, a ,, tényben" van alapja). Másodszor: szerző theol. tudományosságának alapelvéből az a furcsa consequentia jő ki, hogy „ha ö a theologiai tudományos munkásságával csak a tények észlelésére, — s azok egybefüggésének kimutatására szorítkozik (pedig mindig azt vitatja) akkor következetesen szerinte a theologus, csupán historicus tartoznék lenni. Mert hisz tudtunkra a historicus tiszte (s épen ennél fogva historicus) a tényeket, eseményeket észlelni, s azok egybefüggését kikeresni. — A minthogy e consequentiát nem is tudja elkerülni szerző, mindjárt a 71-ik lapon állitván hogy, „A tudományos fölfogás a közönségestől abban különbözik, hogy az a vallás lényeit mélyebb alapjában, magasabb viszonyulásaiban és bensőbb összefüggésében öleli föl." — íme a tudományos theologus eljárása és a vallásos ismeretek közönséges előadása között szóról szóra azt a különbséget állítja föl, a mi van a historikusoknál a kronikairó, és az eseményeket mélyebb viszonylatukban felfogó, — pragmaticai éllel, vagy philosophiai fölfogással vizsgálódó historikus között. Ily hibás kiindulási alapon nyugodván szerzőnek itt előadott theologiai tudományossága, természetes, hogy a téves alapra épített következtetések között is akarhány helytelenséget mutathatnánk ki. Azonban az alap ferdeségének kimutatása után megelégszünk csak pár felötlőbb tévedés kijelölésével. A „hit kisegítő" ereje mellett beszélvén, elfogadja B. M. azon állítását, hogy „a vallás tényeknek nemcsak elismerése, hanem teljes erkölcsi életünkben való feldolgozása a hit," — hanem azt mondja, ez már a consumált, tartalmassá vált hit. 0 pedig ugy is gondolkodik a hitről, mint egy bizonyos vallás tehetségről, mint egy orgánumról. „S a hol ezen orgánum helyett a vallás tényeket csupán ésszel vagy értelemmel akarják felölelni, ott bizony nem csoda, ha a vallástényekkel olyan formán bánnak el mint B. M." stb. — Ha Moleschot vagy bármelyik materialista nevezné a hitet egy sajátlagos organuinnak a jelenlegi materialismus álláspontjáról, ezt tisztán érteném, tudván, hogy a materialisták minden tisztán szellemi munkásságnak egy külön orgánumot keresnek és szerintük bármely szellemi munkásság nem is egyéb, mint azon illető orgánum valamely funcliója. De egy szellemi Istent, mint örök realitást valló ker. theologustól e fölfogást nem tudom érteni. Én ugy tudom a psychologiában, hogy az emberben ily orgánum, veleszületett sajátlagos tehetség, az ember természeti mivoltára tartozik, azért értük nem felelős; s szellemi munkásságának csak színezetét jelezheti, külső módját színezheti; de mi az emberben lényeges, mi szellemi életének tartalmát képezi, az nem valamely orgánum esetleges fiinctiojálól függ, hanem a szellem saját munkássága által fejti ki, s azért érte felelős is az ember. Igy p. o. talentum, geniealitás, phantasia stb. velünk született tehetségek, és senkinek sem számíthatjuk be miért nincs jobb talentuma, vagy miért nincs tehetsége zenére, költészetre; de már mi az emberben lényeges, p. o. erkölcsiség, vallásosság, jogosság, annál senki sem mentheti magát azzal, hogy nincs rá tehetsége, organuma, s épen azért ha ezek hiányoznak nála, bűnül számítjuk be. — Ha az erkölcsiségre és a vallásosságra is F. űr szerint ilyen saját orgánum kellene, ugy senkiben sem kárhoztathatnánk az erkölcstelenséget és vallástalanságot, mit tehet ö róla, ha „hiányzik nála az az orgánum ?" Én elhiszem, hogy szerző nem ily absurdumot akart mondani és következtetni; de én nem tudhatom, hogy szavaival mit óhajtott állítani, hanem csak azt kell kimutatnom, hogy mit állított, s mi következik állításából. És valóban a hit e jelentéktelennek látszó értelmezéséből következetesen veszélyes consequentiák születnek. „(73. I.) Mondja B. M. űr s helyesen, hogy „az ismeret határait fölismerő tudomány a transcendes eszmékre nézve beéri, ha azoknak valódiságát emberi magasabb természetünkben gyökerezöknek tudja bebizonyítani." És F. úr nagyon helyesli ez axiómát. Csudálatos ; pedig ha a tudomány szempontjából akarja a „Tájékozás" gyengéit tönkre verni, ennél alkalmasabb passust nem igen találhatott volna a támadásra, levén ez F. űr által is örömmel fogadottaxioma aTáj.egyik legfőbb kifogás aláeshető állítása. — Bármely tudomány is saját határait csak az egyébb tudomány ágakhoz való viszonyában ismerheti föl, de hogy bármely tudomány is saját körében és irányában meddig haladhat előre, s a szellem gondolkodó ereje mily magasra hatolhat, azt előre megállapítani tévedés és lehetetlen. Bármely gondolkodó fő is legfölebb saját gondolkodó eszének határait ismerheti föl, de ebből nem szabad az egész emberi szellem gondolkozó hatalmára következtetnie, s annak átléphetetlen korlátait megvonni. Ez egyik nagy hiánya a Kant philosophiájának. Csak pár századdal ezelőtt még sok oly dolgokat tartottak az emberi észt tűlhaladóknak, s általa megfoghatlanoknak, melyek ma már nemcsak ismerve, de a gyakorlatban is értékesítve vannak. És a tudomány is mennyire tűi van már azon korlátokon, melyeket Galilei korában vontak a tudás határaiul! A tudáB határa ott van és mindig ott lesz, a meddig önerejéből eljut, s a tudás fejlődésével tágulnak határai is. — Azután a tudománynak nemcsak az a föladata, hogy mindazt, mi eszme, igazság, legyen az bár u. n. transcendes eszme csak magasabb emberi természetünkből folyóul bizonyítsa be; hanem hogy kimutassa annak objectiv, önálló realitását, mert csak az igazság, minek önálló realitása is van. Ilyen transcendes eszmék nem csupán a valláskörében vannak, hanem ilyen a szabadság, a szellem, a szeretet, szép eszméje stb. Végül ez axióma nagy hiánya, hogy szerinte legfölebb csak azt tudnánk a tudományban bebizonyítani, hogy p. u. szabadság, szellem, Isten eszméi, valódilag vannak; de már azok mivoltáról, (mi az a szabadság? mi az az ember lényegét képező öntudatos okosság, mit szellemnek nevezünk s mi az Isten eszméje?) már nem beszélhetünk* Pedig, ha tudományunkban csak annyit tudunk kimutatni, hogy Isten van valódilag, ezzel még prot. theologiai tudatunk nem áll magasabban a Budhisla vallásos tudatánál.