Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-08-23 / 34. szám

dezni még nem képesek, úgy hogy még legalább 1500 forintnyi alaptőkének kellene összejönni, melynek csupán kamatja vétetnék igénybe, mig majd idővel a hívek önerejökböl is fedezhetnék az évi szükségletet ; — a mikor aztán ezen töke a jövőben építendő templom alapjának magvát képezné. Vegyes osztályú iskolánkban jelenleg 4i tanuló van s tanítónk a nemes várostól fizettetik. Innen érthető tehát, miért lehetett egyházunknak rendes tanítót hívni, holott még a lelkészi fizetés sincs biztos alapra fektetve, t. i. a nemes város megajánlván egy rendes tanitó részére az évenkinti fizetést: e váratlanul jött nagybecsű ajánlatnak azonnal gyakorlati alkalmazást kelle adni. Hanem iskola épületünk meg nincs, évről évre házról házra vándorol az az iskola oly helyre milyent csekély pénzért kaphatunk. Ugyanazért másik foszüksége egyházunknak egy alkalmas házat örök áron venni, melyben iskoláját állandósíthassa s bensőleg is fölszerelhesse. — Egy ily házért kelle körülbelül 1500 frt. Tehát ha az egyháznak alaptőkekint 1500 frt; iskolára szinte 1500 ft magyarhoni protestáns híveink szeretet filléreiből még összejönne : ugy kezdő időszakát tekintve a szegedi ref. egyházat ez igazán missioi állomást biztosan megalapitottnak tekinthetné ref. anyaszentegyházunk. Ne Ítéltessem el, ne sújtson szerénytelenség vagy követelés vádja, ha kimondani bátorkodom, hogy ez összeg a legmérsékeltebb számítás szerint mindjárt kezdetben összegyűlt volna, ha hazánk hitsorsosi kellőleg fölfogván ez ügy fontosságát, csak filléreiket tették volna le e szent célból az űr oltárára. Fájdalom ez nem történt minek oka talán abban keresendő, mert e keletkező egyház nem csinált lármát, sippal, dobbal, tnombitával, elégnek tartván szent ügyének kellő fölismertetését s ennek folytán a pártoló részvét fölköltését a vallás szolgáitól reményleni. A magas kormány által megadott engedély szerint országszerte házankinti segélygyüjtés volt megengedve : csodálatos tehát hogy főkép a tisxamelléki és dunántúli helv. hitv. főt. egyházkerület egyházaiban — legalább eddigelé — oly csekély összeg gyűjtetett, melyből azt lehet sőt kell következtetnünk, hogy ezen két egyházkerületben a szegedi egyház esdő szózata superintendensi s esperesi uton egyes egyházközségeinkhez szét sem küldetett. —- Ugyanis a tiszamelléki ref. főt. egyházkerületből 1858-ik évi okt. 6-án 14, tizennégy frt küldetett; — a dunántuli ref. főt. egyházkerületből pedig 1859. ápril. 15-én az akkori n. m. cs. k. sopronyi helyt, oszt utján 20 az az husz frt 3 kr; 1361, nov. 2-án a tiszántúli egyházkerületi pénztárnokság által ismét 8 frt 46 kr. — Valóban vártuk, hogy főkép révkomáromi országszerte ismert buzgó híveink — kik Szegeddel kereskedelmi összeköttetésben állnak egyházunk történet lapján az alapító egyházak sorában helyet foglalni el nem mulasztják, s összesen legalább áldoznak annyit mennyit egy Szövényü Ferenc nevü székely atyánkfia, ki közönséges hajós létére 50 osztr. frtot tett le örömkönyhullatás közt szegény egyházunk oltarára. Közlöm ezen adatokat azért, hogy ha netalán az említett egyházkerületekben valahol részünkre gyűjt segély léteznék, az érdeklett adakozók tájékozhassák magukat addig is, mig az egyházunk részére befolyt segélynek az 1860-ik évi Prot. Egyh. s Isk. Lap 2, 7, 8-ik számaiban közlött kimutatását ismét folytathatjuk. Kötelességemnek ismertem egyházunkat valódi állásában a közönségnek bemutatni, nem dicsekedve az eddigi előhaladással, — s nem titkolva el a szegénységet. A szegedi ref. csecsemő egyház az egész magyarhoni protestáns közönségé, kell hogy ismerje azt, részt vegyen örömében, — s meghallja esdő szavát ha hozzá mint pártfogó atyához bizalommal fordul. Isten tartsa meg ez édes atyát, hogy gyenge csecsemőit táplálhassa— s fölnevelhesse 1 Szeged, jul. 16. 1863. Varga Pál, szegedi református lelkész. REMINISCENTIÁK A DÉÉZSI KÖZZSINATRÓL. II. Zsinati sajátlagos tanácskozásaink sorát, az idén reclamatio kezdette meg. A tavalyi közzsinat meghatározta volt, hogy a sajói káptalant — mely miután az 1848 előtti időkben hozzá csatolva volt evangyélikus egyházakat a luth. consistorium meg 1849 végén via facti elvette, csak hét anyaszentegyházzal is mintegy 2100 lélekkel maradt — a vele szomszédos egyházmegyékbe be kell osztani ; e közzsinati határozatot az egyházi főtanács nemcsak helybehagyta és megerősitette, hanem a néhai káptalan kérelmét, melyben históriai jogaira hivatkozva kívánta önálló egyházmegyének meghagyatását, tagadó válaszszal visszautasitottavolt. És íme, jegyzőkönyv-olvasás után, melyben a zsinat jelenlevő rendes tagjai valának elésorolva, eléállott a káptalan l. dékánja, mint egy Johannes sine terra, s reclamalta helyét az esperesek közt, jogában érezvén magát megsértve az által, hogy nem kapott meghívást a közzsinatra. Azonban kihetö hogy ez az egész föllépés csak hadi csel volt az illetőktől ki gondolva; mert ugy vélték hogy ez előőrsi csatában megnyerik a döntő ütközetet a káptalan ügyében, melynek sorsa uj tárgyalás végett a zsinat eleibe vala jövendő. Ha ugyanis a közzsinat rendes tagjának ismeri a káptalan dékánját, eo ipso elismerve lesz a káptalan maga önálló egyházmegyének, mert nálunk protestánsoknál nincs címzetes püspökség, nem az egyházmegye van az esperesért, hanem az esperes az egyházmegyéért. A terv ügyesen volt kigondolva s a számításból a t. dékán áltálán kedvelt egyénisége sem volt kifeledve ; de a csel ez úttal még sem sikerült; a zsinat nem akart tudni, a címzetes esperesről, noha nem hiányzottak, a kik ajánlották a címek iránti kegyeletet s még olyan hang is hangzott, mely azt vitatta, hogy a mely törvény nincs teljesedésbe véve — ha szintén ellenszegülés gátolta is a teljesedésbe vételt, mint jelen esetben — pláne nem is törvény. Mind hiába 1 kimondták, hogy a t. dékán urat csak akkor ismerik el a zsinat rendes tagjának, mikor lesz egyházmegyéje.