Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-08-16 / 33. szám

célzás sincs B. M. úrra, mégis megnézem F. úr elébbi röpiratát, és a Tájékozást.1

' Elbámultam. A „Tájékozás" első fejezetében idézve vannak F. ur azon helyei, melyeken B. M. úr megütközött, de melyeket egy szóval sem einlit F. úr az ,,Igazolásiban, midőn oly aggodalmasan kutatja a lapis offensionist. Ez idézet, s az igazolásban elhallgatott helyek között legjobban megütközött B. M. ezen két passusban: ,, „Csudálkozásom ezen (t. i. hogy B. M. Schweizer cikkét mint a korszerű theologiai képzettség érett gyümölcsét mutatta be; — mit B. M. kimutatta, hogy nem tett a közönségnek) annál nagyobb volt, mivel ugyanazon lap a megelőzött számban mint vezércikket egyik tisztelt hazai prot. superintendensünknek ünnepélyes hitvalló nyilatkozatát hozta a sz. háromság igazsága felöl. A prot. lap ezen két egymásután következett közleménye a legkirívóbb ellentétet képezi." s tovább : „De még azon hitben voltam, hogy e lapnak érdemes szerkesztője tán nem irányt adni akara, inkább csak eredeti vezércikk hiányában s mint érdekes theol. curiosumot közölte Schweizer cikke forditmányát. Azonban csalódtam." E két helyen a Krisztus szellemi föltámadása és a sz.háromság tana állittatik egymással (?) ellentétbe, B. M. úr pedig azzal vádoltatik, hogy a szellemi föltámadás közlésével a közönségnek akart irányt adni. Ezzel egyszersmind az is van mondva, hogy B. M. nézete kirivó ellentéte a sz.háromság tanának, (tehát sztháromság tagadó), s a közönségnek is ez irányt akarja adni. Erre mondja már B. M. hogy F. ur oly színben tüntette föl, melynek a közéletben nem igen jóhangzásu neve van. Erre kellett volna F. urnák felelni, vagy pedig ha már mentegetődzni akar), kimutatni, hogy azon a passuson nem volt oka B. M.-nak megütközni, akár mert a sztháromság tagadásának nincs rosz hangzású neve, akár mert ime F. megmagyarázza (mit több helyen is tesz), hogy ő az alatt nem azt értette, mit az olvasó egyszerűen a sorokból érthet; — vagy pedig bebizonyítani hogy a szellemi föltámadás elmélete a sztháromság tanának tagadása, *) s igy B. M. megérdemli e vádat. Ez egyenes, s érthető eljárás lett volna. De micsoda eljárás ez, hogy F. úr kegyes aggodalommal kutatja vájjon miben ütközhetett meg B. M. ? lélekismeretes fürkészetében egyremásra idéz, s azt meg elhallgatja mit B. M. nyíltan megmond. De mi szükség is volt keresgetni, találgatni azt, mit szembetűnően idézett is B. M. ? ha csak azért nem, hogy igy a hat Iaponni töprenkedés végén egy rút igazságtalanságot a nyakába ke'rit B. M.-nak, s kenetesen elitéli. „Légyen az ö lélekismerete szerint 1" Szerző ez eljárása akár azon hibás számításból tör*) De ugylátszik a sztháromság tanának kifejlődését annyira ismeri szerző, hogy ily képtelenséget meg se kisértett A bir áló. tént, hogy a közönség már elfelejtette mit irt B. M. a „Tájékozásban" s azt a szellőztetés olvasásánál kezébe sem veszi, akár egyéb célból, mindenesetre ügyetlen, komoly theologiai munkába nem illő fogás, s megsértése az irói lélekiameretességnek. Pedig a polémia sikamlós terén egyedül ellenfelünk iránt állításainkban, s idézeteinkben gyakorolt szigorú lélekismeretességgel őrizhetjük meg a közönség előtti hitelünket. Ezentúl a vita alatti ügynek genesisét adja szerző a ,,ker. hit védelmének" meg születéseig. Felhordja B. M.nak a „Tájékozás"ban mondott öt sértő s komoly műben helytelen kifejezéseit, finom, illedelmés kifejezésekkel panaszolván, hogy „a 111. lapra terjedő munkájában 5—10 lapot kivéve nincs egyetlen lap, melyen az ö geniusának elszilajult paripája egy-egy rúgást ne intézne F. úr ellen." És a II. fejezetben a sajátképi vitakérdést körvonalozza, melyről már fölebb szóltunk. Bírálatunk terjedelme nem engedi, hogy minden apróbb részletekre kiereszkedjünk, kénytelenek vagyunk az egyes fejezetekben csak a fontosabb mozzanatokat emelni ki, s az oly egyes állításokra s kifejezésekre tenni meg reflexiónkat, melyek vagy nagyobb jelentőséggel bírnak, vagy szó nélkül nem hagyhatók. A két első fejezetben kettőt kell elismeréssel kiemelnünk. Az első, mi Révész urnák azon aggodalmára, s ebből folyó óhajtására van irva, „hogy mivel a magyar theologiai míveltség még épen nem áll azon ponton, hogy siker reményével vilathatnók a magasabb hittani kérdéseket," — a feltámadás feletti vita zárassék be. — Ennek ellenében F. úr épen az ily kérdések vitatásának szükségét állítja, s az erre vonatkozó néhány lap oly szépen, és oly igazán van megírva, hogy csak örömmel és elismeréssel fogadhatjuk. Bár mióta a föltámadás vitája foly, fájdalom ! — épen a kérdéses tárgyat illetőleg is a tapasztalat egyházi életünkben több oly szomorú tüneményeket mutatott föl, főleg némely vidékeken, melyek a theologiai érettségnek ugyancsak csekély fokát tanúsítják, s Révész úr aggodalmának szolgáltainak igazságot;*) — részemről mégis tel*) Theologiai műveltségünkben vajmi szánandó éretlenséget árulnak el, több még theologiát végzett egyének részéről is tapasztalt azon ijjedelmek, hogy e vita fölmerültével már a keresztyénség existentiája támadtatott meg 3 az egyház forog veszélyben ! és a küzdőkre mint Krisztus tagadóira, az egyház ellenségeire, a szt. háromság tagadóira oly anathemakat szórnak, hogy a középkori boszorkány perekben sem találunk cifrábbakat. A fönforgó vita iránti ezen a vallásos buzgóság örve alatt kitörő tudatlan ellenszenv legnevetségesebb még azok ajkairól, kik F. úr álláspontját és nézeteit osztják. Mert hisz tulajdonkép az egész vitát az igen vallásos buzgó embernek ismert Fil'ó úrnak lehet köszönni; ö tette irodalmi kérdéssé. Felszóllalása nélkül az egész Schweizer féle közleményt, mint zürichi történet-két elolvasták, egyszerű tudomásul vették, s — elfelejtették volna, mint sok