Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1863-08-02 / 31. szám
ismét egy további előlépés a tökélyesbülés utján. Nagyon szépen hasonlíthatni hozzá a lelkipásztori hivatalt annyiban, hogy ennek is munkásságának végcélja oda irányzandó, hová a tanitóé: hogy magát — azaz hivatalát tanítványai s illetőleg híveire nézve nélkülözhetővé tegye. Szándékosan tartjuk ily magas árra, minthogy az élet igen sokat lealkuszik belőle. De, kitűzött feladatunkhoz közeledve, kifejezhetjük már, hogy — tanrendszer és tankönyvek betűi mind arra számitvák, hogy ily gondolkozású vezetők és kezelők leheljenek beléjök életnek lelkét. Az ilyenek nevében mondjuk mi boldognak azon egyháznak vagy községnek népét, mely Istenének mindegyre méltóbban dicsöithetésére, — népes templomai gyülekezete mellett még [népesebb tanodákat tarthat kebelében. Ezekben bírja ugyanis jövője számára a legjobb életbiztosító intézetet. Es vajha bírnák minél többen, szükségeinknek megfelelő teljes mértékben. Részünkre ugyan, a mi önzéstelen tiszta ügyérdekeltségünk számára lelki öröm és gyönyörűség — az mindegy, akár fényes középponti akár igénytelen vidéki falun vagy városban találjuk a kor kívánalmaihoz szabott növelésügyi életmozzanatokat. Látjuk is valóban több helyütt, hogy [felvilágosult józan közszellem, az ügyhez méltó nemes érdekeltség minő szíves készséggel nyújtják át — egészen illetékes szakértő buzgalom kezébe az irányadást, — hogy több tanitó között egy iötanitó kezelésére bizatik az öszhangzatos tanrendszerezés. De fájdalom, arról is feles számban gyűjthetünk életpéldákat, hogy papi önkény uralmának trónjához zsámolyul vettetik tanügy és annak hivatott képviselője, — hogy illetéktelen nyers tömeg avatkozása gST^Öl a növelésügy szentélyében, — s legtöbbször, tompa eszméletlen álomban zsibbadozó érdekletlenség gyújt máglyákat lelkes tanférfiak alá. Ily tarka jelenéseket tár elönkbe az élet és tapasztalás; — igy teljes a tanulmány. Legbiztosabb útmutató — minden esetre — a közvetlenül érzékelhető természet. Ennek pedig bármely egyes tüneménye önmagában nem bir elég érthetőséggel: — előidéző ok vagy okok, előidézett okozat vagy eredmény, s ezeknek más tünemények elöhozására hivatott okfővé alakulásuk együttvéve, adandják a kellő értelmezést. Hibázunk abban, ha a szellemi és erkölcsi világrend tényezőit physico-mathematicai demonstratio szükségessége alá vetni elmulasztjuk. Például, gondolja-e valaki ? hogy elemi tanodák saját céllal s ennek elérhetésére szolgáló eszközökkel ismét saját célú s illető eszközökkel felruházandó középtanodákkal egyéb, — mint öszhangzatosság viszonyában állhassanak. Bizonyára nem. Mi pedig a kivitelnél találunk összebékithetlen zavart s ebből természetesen csak az ügyre háruló bizonyos hátrányt mindannyiszor, ha elemi és középtanodai oktatás, növelés tényezői egymással konok ellentétbe állíttatnak. Ki fogna — egyebek közt —• pl. elemi tanítótól gymn. tanáréhoz hasonló tudományos míveltséget kívánni ? bizony senki. De ha kérdezzük: ki kívánna mindkettőtől egyenlő paedagogicai bölcselmet, öszhangzó tanelveket és disciplinaris kezelést? — a felelet igy fog hangzani: igenis, követel mindenki. Mert látjuk a bábeli zavarodás óta sokszorosan — gyászos eredményét minden meghasonlásnak, és igaznak valljuk a latin bölcs mondatot: concordia res parvae crescunt; discordia maximae dilabuntur. Bízvást kiszámíthatjuk tehát, hogy mit várjunk azon növeléstől, mely az elsőtől fölfelé mind az utolsóig minden léptét egy azon szilárd meggyőződésből s biztos alapelvből indulva tévé; — valamint fogalmat képezhetünk az ellenkezőről is. Ily ellenkezésre tartjuk mi fölemelve az itészet ostorát s nyilvánítjuk, hogy az anathema nem tőlünk jő, de bent az oly szerencsétlen ügyvezetés méhében fogamzik s elöbb-késöbb világra jő. Ez az, midőn akár hivatali tekintély, akár más egyéb hitvány mellékérdek megmentése tekintetéből vagy megbocsáthatlan sine cura által erőszakosan széttépetik az elemi és középtanodák tanelvét s modorát, tehát magukat az illető egyéneket is két testben egy lélekké fűző természetes összefüggés viszonya. Ehez pedig nem kell több, mint annak megakadályozása, hogy egyetértöleg működhessenek. Ebből nagyon könnyen fejlik az, hogy egy és ugyanazon egyház keblében létező kétrendbeli tanoda lesz hasonló a külömböző hittelekezetiiek tornyaiban egymással ellentétes járású óvamüvekhez, hogy az egyiknél még csak viradni kezd, midőn a másik delet mutat, például oly formán, ha egyik valamelyik az ódonszerü modortalanság szerint: minden tanítást addig erőszakol a növendék lelkére, mig holt tudássá nem szajkóztatta ; mig a másik növelői fögondját arra irányozza, hogy a tanítványokból fejtessék ki, — nem a tudománykészlet, de a képesség arra, hogy elfogadhassák a fensöbb tudományközlést, s azt önálló lelki életműködéssel földolgozva sajátítsák el. Mindezekben pedig őszinte nyilatkozatunk által csak egyszerű ujjmutatással szolgálni kívánunk arra nézve, hogy mi, külről is tépett, szaggatott fél létünkre, óvakodjunk az ön keblünkben s főleg ily szentséges közügyünknél behozandó szakadásoktól. Az eretnekség legsiralmasabb neme az, ha jó akaratban egyezés mellett, a kiható munkáss ígi körök illetőségére nézve határozott külömbözés állhatna vagy állna közöttünk. Mi lenne például abból ? ha helybe választott igazgatótanár mellőzésével, vidékre mennénk — lelkipásztor urat hívni be népiskolai dékánságra, söt arról képzelegnénk, hogy ezen dekanátusnak főügyelete alá rendeljük középtanodánkat is. Szakaszszunk-e ott, hol összefűznünk kellene?. Céhrendszert hozzunk-e oda is, hol az emancipatio eletszükség? Ha egy mérlegbe állítjuk az egyházi szolgákat: egyetlen papi főhatalom által tiz-husz tanitói igénytelenséget billentsünk-e fel ? Végkép mellözzük-e azon szolgaszemélyzetnek tanácsát ügyintézésünk közben, kiknek gyermekeink s a jövőnek üdvét illetőleg ön szabad erkölcsi akaratukra határtalan bizalommal építünk ? Szintén megfoghatatlan ! . Minden más téren alkotmányozunk; növelésügyünkben szentesitjük az absolutismust. — Vannak ugyan kéznél alkalmas mentségek a létező szabálytalanságokra : régi dolog, ősidők által szentesitett gyakorlat, tekintélyes példák, kivált olyanok, melyek egyes vidékeknek csaknem kizárólagosan szabadalmazott sajátai, —
