Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-08-02 / 31. szám

élesztője az állami, vagy társadalmi öntudatnak; s az ujabb időkben már államok, vagyis államkormányok lépnek elő oly tantervekkel és szervezetekkel, melyeknek mezején a protestantismus „szertenéz és nem leli honját a hazában.4

' Mindezen eszmék, ha netalán némi vád, vagy csak egy parányi eszméltetés lehet is bennök: nem annyira a tanárok, nem is az állam, hanem leginkább a magyar protestáns egyház fő elöljárói felé vannak intézve, a kik nem figyelték meg kellőleg az idők jeleit, nem vették észre, hogy évtizedek óta, egy sajátságos elv kezd előtérbe lépni és túlzó hatalmat gyakorolni t. i. az állam mindenhatóságának elve, — már akár democrat, akár alkotmányos monarchiai, akár absolut légyen az az állam; — nem vették észre, vagy legalább nem érvényesítették azon elvet, hogy az emberi létnek van magasabb rendeltetése is az állami szövetkezésnél, a személy és vagyonbátorságnál, s a minden áron való külső békességnél. — Szükségtelenül bár, de mégis megjegyzem, hogy ezen eszmékkel épen nem akarom megtámadni az államot, hanem csak azon eszmét pengetem, hogy az emberi létnek az állani hullámzó érdekein felülemelkedett örök céljai is vannak, a melyeknek leghűbb ápolója a protestantismus. Kisérjük bár a legnagyobb figyelemmel az államnak a társadalmi művelődés, közoktatás és nevelés mezején tett előnyomulását, és túlzó térfoglalásait : arra aligha találunk példát, hogy valamely, nem kitünőleg protestáns állam, a protestáns theologiai tanfolyamra, az ujabb évtizedek alatt, valami kemény nyomást gyakorolt volna. Népiskolai és gyrnnasialis Entwurfok és Verfassungok jelentek meg és keresztülvitettek igenis; de a theologiai tanfolyam egész állásáról, körülbelül saját magunk vagyunk felelősek. Sok, igen sok függ pedig a lelkészi kar műveltségére s az egyház közbecsületére nézve a theologiai tanároktól. Ő tőlök függ t. i. nem csak az, hogy az ifjú emlékező ereje, egy jól, rosszul rendezett név és tételhalmazzal, a rideg fegyelem és tekintély hatalmával tele tömessék, hanem az is, hogy az ifjú a vallás és egyház mezején felmerülő dolgok felett magát alaposan tájékozni képes legyen, sőt hogy évenkint, legalább néhány választott kebelében valódi tisztelet és lángoló szeretet támadjon a theologiai tudományok s a vallás és egyház fensőbb érdekei iránt. Az oly tanár, ki a tudomány iránt oly élő szeretetet képes felkölteni tanitványiban, mely az iskolai pályán túl is megmarad és munkálkodásban mutatkozik, végetlenül többre becsülendő az examenre dolgozó lelketlen abrichtolónál. Ha pedig a tanár azt látja, hogy az általa tanított tudományoknak, az ő tanítványai közül s az ő lelkének hatása következtében talán évtizedeken keresztül sem tíinik fel egy két bajnoka az irodalom terén: az, igen igen szomorú jel. Szóljunk végre egy pár szót egyházi irodalmunkról. A protestáns egyház kebelében, az egyházi életre vonatkozó ismeretek és tudományok művelése és terjesztése épen nincsen oly módon a lelkészi és tanitói karra szorítva, mint pl. a római katholika egyház kebelében. Ha a külföldön egy Milton, Hetzel, Bunsen és számtalan mások, hazánkban Bethlen Grábor, Lorántfi Zsuzsánna, Apafi Mihály, Sós Kristóf s legújabban gróf Mikó Imre a helytelenül úgynevezett világi rendből, lehettek bajnokai az egyházi tudományosságnak: miért ne lehetne az ugy, ezentúl is ? (Nálunk lelkészek, tanítók s más egyházi tisztviselők vannak igenis, de világiak, — laicusok, secularisok — nincsenek, mert tiszta keresztyén s protestáns elvek szerint mindnyájan egyháziak vagyunk.) Tagadhatatlan azonban, hogy a lelkészek, tanárok és tanitók, már hivatalos és mindennapi foglalkozásuk természetenél fogva, kiválólag vannak utalva, sot köteleztetve a tudományok művelésére. Erősen sürgetik ezt, maguk a régibb egyházi törvények is. A két magyar hazában jelenleg mintegy két ezer magyar református lelkész s három ezer magyar református tanár és tanitó van; — tehát mintegy ötezeren esszük a magyar reformált egyház kenyerét, s vagyunk köteleztetve nem csak arra, hogy napszámosai, hanem arra is, hogy kissé magasabb értékű bajnokai és előmozdítói legyünk, a bennünket tehetsége szerint tápláló egyház ügyének és közbecsületének. — Világért sem mondom, hogy mind az ötezeren legyünk irókká és tudósokká; jól tudom, hogy igen nagy részt közülünk a hivatalos dolgok ál-