Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-07-12 / 28. szám

Handbuch der protestantischen POLEMIK g e g e n die römisch-katholische Kirche von Dr. Kari Hase. Leipzig 1862. (Folytatás.) I. Könyv 5-ik fejezet: Hagyomány és S z. irás. Az egyház nem iratok hanem az élöige által alapíttatott. A mi azonban az úr teltei és mondataiból az apostoli gyülekezet emlékezetében fenmaradt, az kevesek s kevés jelentőségűek kivételével az evangyéliomokban leíratott. Az apostoli hitterjesztésekre vonatkozólag Pál s János irataiban gazdag kincs maradt reánk, bár kétségtelen, hogy ez apostoloktól is több olyas melyek nem írattak le, maradt fenn gyülekezeteik emlékében és egy ideig szájra szájra átadatott; s igen természetesen történt, ha ezeknek legbizalmasabb tanítványaik inkább tartották magokat azon utasításokhoz, melyeket ők személyesen vettek, mint azon szétszórt iratokhoz, miként ezt Irenáus által a tisztes Polykarp püspökről ludjuk. Midőn ez emlékek a második s harmadik nemzedékkel kihaló félben voltak, Papiás és Hegesippus által a szóbeli hagyomány iránti különös előszeretettel összegyűjtettek ; minthogy azonban Eusebius, ki e gyűjteményt még használá, s ki az egyházi régiség felderítésében fáradozott, ebből oly keveset közöl: az e gyűjtők által megmenteltnek tartalma valami jelentékeny alig lehetett. A legrégibb egyháznak sz. irata nem más volt, mint a zsidóság testamentoma, a görög műveltségű egyházakra nézve az alexandriai fordítás szerint. Midőn azonban a 2-ik század közepe körül a keresztyén szellem energiája által az apostoli kor írott emlékeiből lassanként egy második szent irat — egy uj teslamcnlom képződött, e mellé egy szóbeli hagyomány — Traditio — mint ezzel egyenjogú állíttatott, mert csak ez látszott elég biztosnak az eretnekek s kivált a gnosztikusok elleni küzdelemben. Azon veszély ellen, mellyel a gnosticismus fenyegeté a keresztyénséget, a mennyiben t. i. ezt eredeti alapjától elszakítva egy képzelgös szemlélődéssé akará felolvasztani, azért nem látszott a sz: irás kielégítőnek, minthogy az ellenfél az ótcslamentomot, mint a zsidók Istenének okmányát elvből elveté, az uj testamentom részei s olyasásmódjára nézve pedig általánosan még semmi nem vala megállapítva, a magyarázata pedig mindkét testamentomnak az egyházon belől és kivül egészen önkénytes volt. Hogy a dolgok igy álltak a 2-ik század vége felé, eléggé kitűnik Irenaeus és Tertulián cáfirataiból. Igaz hogy a hagyomány sem volt képes a gnosztikusokat megcáfolni, mely ellenében ők saját titkos hagyományaikra támaszkodtak, hanem e ker. hagyományt ugy nézték az egyházi szerzők, mint hitőseiktöl öröklött erős paizst, mcllyet minden ellenséges megtámadások ellen biztosan vélének tarthalni, ügy nézték mint magát a történelmileg hagyományozott kereszty. öntudatot; és pedig e hagyomány nem valamely határozatlan, ingadozó valami volt, hanem azon határozott hittételeket tartalmazá, melyek az atya fiű, és sz. lélek nevében történő keresztségi hitvallásból kinőve, hitszabálynak — regula fidei — vagy kanonnak nézettek s melyek előbb az egyház tilkolódzó szokásának megfelelöleg csak szájról szájra adattak át, majd a 4-ik században irásba lételtek, s melyek aprólékos eltéréseket eltudva e következők valának: Hiszünk egy Istenben, és nem valamely más világteremtőben, ki mindeneket semmiből teremtett, — és a próféták által megjósolt Istenfiűban, Jézus Krisztusban, ki testté lön sz. Mária méhében, Pontius Pil. alatt megfeszíttetett, harmadnap feltámadott, felmen e menybe, honuan a sz. lelket elktildé, eljövend ismét a testet feltámasztandó és a világot megítélendő. E cikkek kimutaták a történelmi keresztyénség és a gnosticismus ábrándjai közti teljes ellentétet, — és ezek ügy tekintettek mint Krisztus, vagy legalább az apostolok által felállítottak, mint az apostolok által alapított gyülekezetek élő okmányai — s valóban ezen alap volt az, melyen a gyülekezetek nagytöbsége mint a nagy vagy kathol. egyház tagjai az eretnekek ellenében állának. E hitszabályhoz csatlakoztak határozatlan mennyiségben az egyháznak némely szokásai s observánciai, mint a vasárnap és Húsvét megünneplése, a gyermek- s eretnek keresztség stb. E hagyományok uralma ellen csak az afrikai egyház részéről történt ellenmondás. Midőn a római püspök egyházának azon szokása mellett, miszerint az áttért eretnekek nem kereszteltetének meg, arra hivatkozott, hogy püspökelödilől ez igy adatott át — ita tradituin est-, válaszolá Sz. Cyprián ,,Honnét ered azon hagyomány ? az Ür és az evangeliomok tekintélyéből, vagy az apostolok s levelek parancsiból, mert hogy az teendő, mi ezekben irva van, bizonyítja az úr, ki Josuéhoz igy szól: El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem megőrizzed és és cselekedjél mind a szerint, a mint meg vagyon irva. Esaiás által igy szól: helytelenül tisztelnek engem, emberi tételeket tanítván. A hagyomány igazság nélkül, csak a tévely régisége, — nem a hagyomány szerint kell határozni, hanem az okosság által győzni (Epist. 73.). Az evangeliomban igy szól az Úr : én vagyok az igazság ! de nem mondja: én vagyok az observáncia. Ezek folytán mihelyt az igazság nyilvánvaló, a hagyomány háttérbe tolandó." (Epist. 47.). Igy nyilatkozik Testulián is: Dominus noster veritatem se, non consveludinem cognominavit. Később a 3-ik s 4-ik században Origenes, Hieronym s Ágostonnal felébredvén mind keleten mind nyugoton a sz. irások alapos, az akkori tudomány nyújtotta minden eszköznek felhasználásávali tanulmányozása iránti kedv, — felébredt egyszersmind azon törekvés is, miszerint a hit titkai — mysterionjai — megállapittassanak; de miután ehhez megfelelő kifejezést ritkán szolgáltatott a sz. irás, azért erre inkább a legyőzött párt embereit látjuk hivatkozni, vagy az olyakat, kik e nagy dogmatikus harcok között békét csak a sz. irás magasztos egyszerüségéhezi visszatérés által reménylettek. Eusebius emesai püspök (350 körül) int: „mi szükség van reám vagy reád ? for-