Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1863-06-21 / 25. szám
ház 66 köböl férejü földet adóz, mi csupán a belső embereknek, 52-öt mi az egyháznak jövedelmez. Al-Doboly még tavai megígérte a kros ajándékot. 30-i k egyház:'Szent Király. Egy lelkes és buzgó vallásos kis egyház 250 lélekkel. Romlásnak indult temploma helyett most egész lelkesedéssel buzog egy terjedelmesebb szentegyházat építeni; melyben történhető esetekben az egész közönség elférjen: mert megjegyzendő, hogy itt két: egy helvét hitvallású és egy egységhivö egyház létez, melyeknek hívei jó egyetértésben szeretetben élvén, különös és nevezetes ünnepélyek alkalmával egyformán látogatják egymás templomát. És ha egyik egyházban -Űrnapjára esik valamely nevezetes ünnepély, akkor a másikban nem is harangoznak, mivel az egész közönség amabba seregei. E két egyház közül egyik sem nagyobb a másiknál, s csak össze olvadva tenne egy meglehetős egyházat. Nagy kárt tett, a ki valaha konkolyt hintett körökbe s meghasonlásra birta. Az iskolában tanul 17 gyermek elég szorgalommal. Körülbelül 20 köböl férejü földet adóz .az egyház, melyek a belső embereknek jövedelmeznek, Az egyházi domestica életbeléptetését ez egyház is pártolja. Napi költéseit egy csere erdeje állja ki. Itt vizsgáltatott képviseletileg. 31-i k A szemerjai 450 lelket számláló egyház: melynek iskolájában 40 gyermek értelmes isk.mester által neveltetik. Csak a minapában épült diszes s jó Ízléssel épitett temploma, torony nélkül áll a szemerjai Sionon, melynek jeges sik oldalán tavai alig valánk képesek kimászni. A papi lakoni épületek átaljában mind romban hevernek, s e miatt üresen is állanak. Ezekre is ha felül a varjú, elénekelheti: Kár van e világon sok kár, kár hogy nincs egy roppant pénztár, melyből kijavítanák. Szemerja az évenkinti kros ajándékot megígérte. 32-i k egyház: Hidvég. Ez egy szép, és népes egyház 950 lélekkel, újonnan épült valóban diszes templomával, szép és csinos papi, és iskolamesteri lakaival. Ha egy nép vallásos buzgalma ezekből ismertetik meg, ugy Hidvég a legbuzgóbb, legvallásosabb egyházaink közé tartozik ; de sajnálva, az őszinteség sugallatából mégis köteles vagyok kimondani: a vizsgáló biztosság itt ellenkezőt, s épen vallás iránti közönyösséget tapasztalt: mivel a templomi isteni tiszteleten igen kevesen jelentek meg. Mi ennek az oka ? Tán a jelenkor felvilágosultsága ? E népről, ki azt ismeri, nem fogja mondani. Tán lelkésze jött unalomba ? Ezt sem gyaníthatni, mivel még ujdon uj; alig 3 éve hogy ez egyház hívei közt szórja a világosság sugarait, s ernyedetlen buzgalommal hinti az evangyéliom magvait ; különben is mívelt, s szelíd egyéniség. Ki kell mondanom, únom találgatni, egyenes oka azon közszántóföldek míveletlensége, melyeken tövis közé, vagy terméketlen kőszirtre hull az evangyéliom magva; mégis ez egyházban jelenleg is csak 55 gyermek jár iskolába, holott minden száz lélek után 10 tanulót számítva, még 40 tanulhatna. Értelmes, s a tanításban már edzett isk.mestere készséggel is tanítaná, de a nép ugylátszik, még nem értette meg a nevelés fontosságát, a iníveltség magasztosságát, s azon hiszemben él, hogy ezután is elég ugy, mint eddig tengeni. Pedig hidjétek el hídvégi felszabadult hívek! a szabadság •csak mívelt embernek való, s csupán az érdemes arra. Az éles kés hordozása a vigyázatlan gyermeknek éltébe kerülhet. Igyekezzetek hát, miután szabadok lettetek, legalább magatoknál míveltebb maradékot nevelni, neveltetni, s hagyni magatok után. Azonban van ez egyháznak dicséretreméltó oldala is; mivel a mult évben csupa dologgal, azaz : száz marhás, és £00 tenyeres napszámmal egy szép kertet vásárolt a templom dombján kelet felöl; miért vizsg. biztosságunk érdemileg megdicsérte. A dézma kárpótlást is hasznos vásárokra fordította. Az egyh. domesticát is pártfogolni megajánlotta. Itt vizsgáltatott képviseletileg (Vége kör.) eheygg-rt TÁRCA. JELENTÉS. A pesti ág. hitv. evang. gymnásiumban a nyári közvizsgálatok jun. 22-én kezdődnek s következő sorban tartatnak meg: jun. 22-én az I. osztályban; jun. 23-án a Il-ik oszt. jun. 24-én a Ill-ik oszt. jun. 25-én a IV-ik oszt. és jun. 26-án az V-ik osztályban. A vizsgálatok kezdete d. e. 9 órakor, d. u. 3 órakor. Kelt Pesten, 1863. jun. 11-én. Greguss Gyula, ez idő szerint a pesti ág. hitv. evang. gymnásium igazgatója. ADAKOZÁS. Nt. szerkesztő űr! Bár a példátlan mostoha esztendő s a jövőnek aggodalma szerfelett leverve tartja is itt a kedélyeket: mindamellett lelkészi kötelességemnek tartottam, hogy híveimet, egyházaink által oly példásan gyakorlott, kegyes adakozásra felhívjam s szívökben a keresztyéni könyörületességet és munkás felebaráti szeretetet feléleszszem. Mely célomat, ha nern oly mértékben is, mint azt jobb s áldásosabb esztendőben várni lehetett volna, Istennek hála, elértem, a mennyiben kegyes célokra híveimtől 38 o. é. frt gyűlt be. Melyet is ekképpen kérek felosztani s az illetőknek megküldeni : A n.-dorogi égetteknek v. ha az egyház az égés által kárt vallott, ennek 5 frt. Az a.-vádászi egyháznak 3 frt. A m.-szigeti egyháznak 3 frt. A hagymáskéri egyháznak 3 frt. A hartai egyháznak 3 frt. A kőröshegyi egyháznak 3 frt. A désfalvi egyháznak 3 frt. Az egri ev. ref. egyháznak 3 frt. A nt. oroszi egyháznak 2 frt. A nt. oroszi lelkésznek 2 frt. A nt. tanítónak 1 frt. A pesti ev. árva int. 2 frt. A inoldva-oláh-o. miss. 5 frt. — Összesen 38 frt. Névszerint nem nevezhetem meg az adakozókat, mivel részint pénz, részint életnemübe jővén be a segély, ez utóbbit eladattam, s csak a kikerült összeget általánosságba tettem fel, mint a n.-kun.-madarasi ref. kegyes hívek adományát. Tóth Imre, m. k. lelkész. A moldva-oláhországi missiónak: Az alsó-dabasi egyház t. Tóth Fer. leik. űr által 4 frt 45 kr. — A sellyei ref. egyház 1 frt 50 kr. T. Békássy József séllyei ref. leik. úr 1 frt. A duna-földvári h. h. egyháznak: Az alsó-dabasi egyház 4 frt 15 kr. A sajó-vadnai ref. egyháznak: Az alsódabasi egyház 3 frt 70 kr. Szerk. A n.-oroszi egyháznak: Tek. Madas Károly pesti ügyvéd 20 frt.