Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-06-21 / 25. szám

német nép van mindenek felett arra hivatva, h°gy Európa vallási, szellemi s erkölcsi szabadságát az enyészet ellen oltalmazza. Az Imperialismus gépies segédeszközeivel nyommasztó helyzetben tartja az európai államtest minden tagját keleten úgy mint nyugoton; a szivnek. mely a test közepén van, kell e nyomás ellen szabadulást szerezni, ebből kell egy uj életnek kifolyni, a keresztyén szellem elenyészhetlen szellemének, mely a magas egyháziasságot és papuralmat kell hogy legyőzze, — a gyülekezetet nevelje, épitse, és a népeknek a valódi polgári szabadság, vallás-erkölcsi nemesülés érdekében történő' fejlődésére reá üsse a pecsétet. F. GÖMÖR-PANYIT, jun. 9-én 1863. Fájdalommal érzi az ember, hogy korunk kevésbé gyümölcsöző kora az absolut jónak, az absolut igazságnak. Az emberiségnek — mondhatni — jelentékenyebb része politikai küzdelmek s elégületlenség korát éli. Hajdan a midőn állam és állam mint elsáncoll telep álltak és estek egymáshoz, a midőn — ugy szólván semmi vonatkozás nem volt a népek között, az egyik állam talán boldog lehetett, mig a másik élet s halál közölt sinlődött. Korunk azonban, a midőn a nemzetközi jogok megállapittattak, az ipar, kereskedés, sőt a humanismus joga által is elannyira közel hozá egymáshoz, ugy szólván a fő dologban egyérdeküvé tevé a népeket, hogy most az egyik zavartalan nyugalma boldogságát épen nem élvezheti, mig a másik vagy harmadik bűzhödt békéje rekedt legének sovány táplálékát szívja, vagy halállal küzd az életért. Vannak emberek, kik az emberiségtől a fokozatos haladást s lökélyesbülést sok tekintetben megtagadják. De eme tényt, — az emberiségnek egy érdekben s közös vonatkozásban való associatióját, ki merné tagadni ? S ki merné tagadni, ki a jelenből következtetéseket tesz a jövendőre, hogy eme associatio rejti magvát mindazon garantiáknak, melyeket a szabadság és béke igényel? Es ki tagadhatná, hogy eme biztosítékok részint már felépültek, részint épülő félben vannak ? Nagytermészetesen ama vonatkozás jó és rosz irányban megtartja természetét. S egy pillantást vetve hazánk sorsára, ama csaknem európailag közös oldatlan csomók zömében rejlik mindazon rosznak forrása, melyek közügyi, társalmi, család- s még egyház-életünkre is lidércnyomással nehezednek. Politikai s gazdászati zilált viszonyaink között romlás és pusztulás. A közjogi ügyek terének kényszer nélkülözése mellett, igazán csak az egyházi élet az, mely még emberi méltóságunkat beöleli. De az imént emiitelt vonatkozás állam-beléleti tekintetben az egyházi életre is kimondhatatlan roszul hatolt. És sokszorosan nemes és szép példa az, ha nyomasztó körülményeink közepett oly helyet láthatunk, hol oly életdús, oly életerős az egyházi élet, hogy az gyérebb állapotából kiemelkedve, még boldog gyarapodásnak örvendhet. Ily nemes és szép haladását és gyarapodását mutathatom én fel a gömöri esperességbe kebelezett gömör-panyiti evangelikus egyháznak, melynek életéről örömmel jegyzem fel azon jelenségeket, melyek egyrészről a nemes egyház élén álló lelkipásztor és világi felügyelő emlékezetre méltó nemes munkásságuk eredménye, másrészről világló példák lehetnek a felől, hogy az akarat erőt teremthet mindenhol az üdvösnek és szépnek eszközlésére. A gömör-panyiti egyház 1857-ben, midőn tiszteletes Jeszenszki Pál urat lelkészénekmeghivá, a lehető legziláltabb anyagi viszonyok közt volt. Templom, iskola, paplak a legroszabb állapotban. Első teendője volt tehát az evangyéliomi elvhü lelkésznek ezeken segíteni. Ugyanazért pontos és lelkiismeretes figyelemmel s tevékenységgel rendezé közvetve az egyház kiadásait és bevételeit. Az egyház külső ingatlan javai több jövedelmet igérő karba hozattak.Rend és rendszer léptek egyszerre az egyház aeconomiájába. És a mi ezeknél több, a mi áldásossá teszi a késő utódok előtt is Jeszenszki Pál emlékezetét, ez a volt, hogy 1859. évben egy magtárt alapított az egyházban, mely az ő buzgó tevékenysége által rövid idő alatt oda gyarapodott, hogy immár nemcsak a helybeli egyháznak és egyház tagjainak, hanem külső községeknek is valóságos javára szolgál, részvényekel birván már abban Beretke, Melléte, Csoltó, Tiba stb. községek is. Mindezen intézkedéseknek pedig a már jelenleg is érzett és tapasztalt jóltevő eredményein felül a jövendőre nézve azon üdvös következményei is lesznek, hogy néhány év múlva oly szerencsés helyzetre emelkedik az egyház, miszerint saját vagyonának jövedelme s magtári tökéjének kamataiból lelkészét és tanítóját anélkül, hogy e végre a hívek szokott adóztatását venné igénybe, rendesen fizetheti. Az egyház vagyoni állapotának rendezése és javítása azonban a buzgó lelkész szemében végcél nem lehete. Jelek mutatkoztak az egyházban, melyek erkölcsi eszközök igénybevételét tevék szükségessé az erkölcsi és hitélet javítására. E célból 1861-ben egy tervvel lépett fel a tevékeny lelkész. E terv egy erkölcsi törvényszék felállítását vevé célba. Mennyire közel esik ez eszme egy lelkész hivatásához, mennyire hü és szoros következetességgel testvérien hasonló ez az evangyéliom szelleméhez ? fejtegetni felesleges. Tekintve az egyház hivatását, mely az erkölcsi és hit-élet fejlesztésében áll; tekintve a polgári törvények szellemének azon természetét, hogy azok csak büntetve s e szerint csak rettentve javitnak, mennyire illő ez eszme az emberi méltósághoz, és mennyire biztosítja a jónak meggyőződésből eredő valósítását?: valóban egy vágy mozdul meg az ember kebelében, ily törvényszékeket látni mindenhol a világon, melyeknek tekintélye a jó, igaz és szép eszméje sérthetlen szentségek elismerésében állana ! Az ember azonban gyakran kisebb akar lenni mint a milyen valósággal és a milyenné lenni bizonyosan hivatva