Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-06-14 / 24. szám

telt — kibocsátani, kétségkívül tekintve hitsorsosinknak oly sok s számos szükségeit, az unió eszméje lebegett előttem; de ezen unió nem egyéb volt, mint a szeretetbeni egyesülés. Midőn 1842. septemperében a szászországi Guszt. Adolf egylet tagjai ez újonnan keletkezett egyletünkkel egyesültek, mrdőn a következő években a többi egyletek is a lipcsei központi elnökséghez csatlakoztak, mindenkor a szeretet egyesitÖ gondolata volt vezércsillagunk. Mind azok, kik magokat evangélikusoknak nevezik, legyenek luthránusok, reformátusok vagy uniáltak, egyesüljenek az egyházunk szenvedő tagjai felöl gondoskodó szeretetben, ez volt óhajtásunk, ez volt egyletünk űráldotta alapja. S valóban csak addig van biztosítva egyletünk boldogító működése, mig e lobogó alatt harcol, ép ezért nem érinté egyletünk soha az eléfordult egyházi vitakérdéseket, minő volt p. o: a lutheri s reformált egyház közti unió kérdése, — ezért egyletünk az unió előmozdítását soha célul nem tüzheté, és a ki erről mégis azt állítja, az ennek alapgondolatát nem ismeri, stb. MÜNCHEN máj, 16. A müncheni fő diöcesisben a pápai nunciusnak egy irata közöltetett a fóvikariátus által, melyben tudtul adatik, hogy a pápára igen kellemetlenül hatott azon tudósítás, hogy itt több világi lelkész szakállt visel, s hogy ennek folytán az érsek megbízatott ilyféle helytelenségek megszüntetésére, s szigorú őrködésre a felett, hogy a papok tonsuráját s öltözetét illető rendeletek szigorún megtartassanak. Matamoras s szerencsétlen társaira még is volt némi jótékony hatással fél Európa közbenjárása a spanyol királynénál, a mennyiben a gályarabságban vagy kínos börtönben töltendett évek megfelelő számú számüzetési évekkel cseréltettek fel. F. «t* TÁRCA. GYÁSZHÍR. Az Úr szőlőjének egy szerény munkására, ki reggeltől estig nem zúgolódva szorgalmatosan dolgozott, a halál sötét éje alkonyult. Tisztelendő tudós Farkas Ferenc, átányi ref. lelkész nincs többé. Május 14. Áldozó csütörtökön az ö napja is leáldozott, Jézus megdicsőülésének ünnepe az ö szellemi felmagasztaltatásának is ünnepe lön. A nyájas társalgásu, vidor kedéiyü férfiút sokan ismerték. Körében jól érezték magukat papok és világiak, s kedves őszinteséggel keresték föl kicsinyek és nagyok és édes megelégedéssel távoztak el tőle. S hogy e ragaszkodás, melylyel ismerői részéről egész életében találkozott, Őszinte és kiérdemelt volt, — megmutatta temetése is. A gyász-szertartáson nem csak a részvét és hivatalos teendők által ide szólított lelkész- és iskolatanitók, a pásztora vesztett nyáj csupán, — hanem a vidéki urak és asszonyságok, római calhol. lelkészek és híveik is emelék jelenlétükkel a különben egyszerű protest. lelkészi temetési pompa fényét. Soha ez előtt Átányon ily számmal a legkülönfélébb sorsuak egybe nem tömültek. A gyászba borult lelkészi lak udvarától a temetőig könnyező kísérők sergével telt meg az út megszakadatlanul. Egy nagy szentegyházzá varázsoltatott a sirhoz zarándoklók által a hosszú tér, mely templom és sírkert közt van s minden szív ajak és arcról lehetett olvasni ; hogy az egybegyűlt seregnek nagy halottja és méltó gyásza van. A gyászszertartás öszhangzó énekkel kezdődött a környék- és helybeli orgonász és iskolatanitók által ezeknek gyászdalai hangjánál vitetett a sírig, hol t. Nagy Ferenc hevesi segédlelkész tartott noha jeles, de talán hoszacska s a többi szónoklatokat anticipáló beszédet. Elhagyva a kedves halottat befedő sírhalmot, szelíd béke óhajával a fáradt vándor számára, — hirtelen sebes eső és égdörgés lön, mintha Isten helybehagyása szólott volna hatalmas szavával; ,.Jól van jámbor és hív szolgám, kevesen voltál hív, sokra bizlak ezután: menj be a le uradnak örömébe." A zsúfolásig telt templomban elébb tisztelendő Bornemisza József, — keresztesi ifjabb lelkész és egyh. megyei főjegyző úr mondott prédikációt, aztán t. Tóth Sámuel t. nánai segédlelkész oratiót, ékesen mutatta meg elsőbb szónok, hogy az elhunyt : „jól futotta meg pályáját;' — utóbbi pedig hatalmasan adta értésünkre, söt szónokolt érettünk; ,,hogy lelkészi hivatásának teljesen megfelelt." — Tóth Sámuel pályatárs vázolta egyszersmind a boldogultnak életrajzát. Elmondta ö és elmondom én, hogy T. Farkas Ferenc született Rimaszombatban, 1791. prot. egyházunkra nézve ezen igen érdekes és nagyjelentőségű évben. Alsó iskoláit ugyanott végzé. Majd, felgymnásiurni tanulónak, a s. pataki főiskolába ment, s ugyanott végezte a philosophiai, jogi, és theologiai cursusokat. Mint IX. éves togalus jött Alsóborsodba Heöpapiba rectornak 1818-ban. Három év elteltével Poroszlóra segédlelkésznek. Első hívást nyert rendes lelkészségre 1824. Aranyosi lelkészsége alatt a szederkényi egyház is meghívásával szerencsélteté, mit azonban az aranyosi hívek kérésére nem fogadott el. Szerencsés!) Maklár 1836; két év múlva Tarján irigyelte meg szerencséjét, noha siker nélkül; mert a közszeretetben álló lelkész tovább is Makiáron maradt. Az anya Makiárhoz tartozó egri, még akkor csak a fegyencekből álló leány egyházbani működés végett gyakran megforduló lelkész teljesen bírta a r. catholicus alsóbb ésfensöbb rangú (egri) papok kedvező hajlamát, kik öt a szerény ref. papot vetélkedve méltaták barátságukra, melylyel a boldogult mindig édes gyönyörrel szokott volt dicsekedni 1843-ik évi áldozócsülörtökön azon egyház (átányi) templomában lartá papi beköszönő beszédét, mely öt f. é. áldozócsötürtökön elveszté, husz évi bírása után. — A hivatalhü egyházi szolga szelleme nem véka alá rejtett mécs volt, e föllángzó szellem nem csupán a gyászoló egyház üdvéért lobogott, ifjabb korában minden oly hivatalt viselt az egyh. megye keblében, melyért dij és dicsőség nem jár. Huzamos ideig volt magtárnok , körlelkész; huzamosb ideig a papjelöltek állandó, rendes censora; de szerény elvonultsága és talán az illetők szeszélye visszatarták a zöld asztal melletti a különben neki nem illetéktelen ülhelés