Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1863-05-10 / 19. szám
fájdalom különös pusztulást kesergő érzése ilyes alkalommal le nem irható. Ez a legnehezebb egy hittérítő életében. Az erkölcsiség, szellemi elhagyatottság nyilvánosan belátott romjai felett emelni fel az uj erkölcsiség épületét, a pusztult lélek és hilmezején az evangyéliom levegője által uj élet virágainak adni kikelést: a legnehezebb de legfontosabb kötelesség. Én ebben, bár folytonosan érző fájdalmakkal benn vagyok immár. Mint a kit valami kimondhatatlan sugallat hajt, járok szétszórt híveink közt keserűségeimbe borulva az erkölcsi állapotokhoz mért vigasztalással s a vallás áldásábani részesítéssel. Galaczon és másutt lakó híveim tudják ezt legjobban. De hogy rendes ha-, tárba tereljem érzeményimet: Galacon most is megtéve látogatásomat, örömömre szolgált, hogy két viszálkodó házastársnak békitésére, vigasztalására lehetek. Nekem különös boldogságom, ha másoknak valami könnyülésére lehetek. Saját magam kétségen kivül pusztulok életemben, reményeimben, melyek nekem egykor a földet kedvessé tették és nincs hogy mit szégyeneljem e keserű önvallomást. Galácon a porosz consul elvitt s megmulatá az ev. testvérek új iskola épületét s imaházát. Nekik könnyű, a Gusztáv-Adolf egylet s a'főconsistorium a legnagyobb készséggel építtet a német hitsorsosok számára imaházakat, a hol szükséges, csak kérniök kell. Én a német ev. lelkésztársakkal a legatyafiaságosabb viszonyban élek, híveinknek ők teszik a rendkívüli szolgálatot s minden készséggel, s én szintén a a hol ők meg nem jelenhettek, a német hitsorsosoknak gondját viselem ; nekik az ő módjok és hitvallások szerinti szolgálatot legörvendetesebb készséggel teljesítvén. Galacon okt. 5-én prédikáloltam s szolgáltatók úriszentvacsorát a német testvérek imaházában s a jövendőrei meglátogatás reményében s áldások közt hagyva el őket, még ez Hap mindjárt a szolgálat végzése után Brailába mentem, hol már előre gondoskodván: híveink összegyűlve voltak s prédikálottam, úrvacsorát is szolgáltattam, mint máskor, most is Csiky János atyánkfia hazánál, kit ez alkalommal Brailában lakó hitsorsosink gondnokává, Czakó atyánkfiát pedig egyházfivá tettem, addig is mig Isten alkalmat és módot nyújt, hogy itt a galaczi híveket is magába foglaló anya ekklézsiát alapíthatok. Itteni híveink száma négytől nyolcszázig van s mindig növekedőben. A város nagy kikötője s kereskedelmi előnyei naponkint több több egyént vonnak ide: sokan vannak itt angol reformátusok is; ha Isten éltet, a Brailiai egyház és hivek érdekében hathatós pártfogást az angoloknál fogunk keresni. — Keresünk vajha találnánk ; Isten lát, mint serénykedem kérésemmel, minden lehető utánjárással a mi tőlem kitelhetik; sokszor átállanám, de látom, az apostolok az általok gyűjtött egyházak és hivek szükségeire szintén kértek a gazdagabb hívektől, s látom továbbá, hogy ma is semminemű közügy nem nélkülözheti a lelkesedés áldozatait; ha azért kérek a keresztyénség, nemzetiség nevében az elhagyatottakért: remélem hogy a keresztyéni szereteitől vissza nem utasíttatom. Brailaból sietve tértem vissza Ploestre. Az ut követvetkeztében megint beteggé létemet nem említve, hálát adok Istennek s a missió partfogóinak hogy a ploesti parochialis hely árát már egészen kifizethetém. Én a lelki építésben minden örömmel munkálok. De anyagi tehetség nincs birtokomban ; pedig Ploesten és Szászkuton az épités halaszthatatlan. Az ügynek, melyért harmadik éve veritékezünk, nem csak előmenetele de fenmaradáse kívánja ezt. Sokan szeretnék, bár meg nem foghatom miért, ha meg nem élnénk vagy én a tehetetlenségig azon állapotba jutnék hogy szégyennel, s azon keserű öntudattal hagyjam itt a munkálkodás helyét, mint a ki valamely szent ügyet kiskörű lelkesedésre számítva kezd ! a sokaság tekintetében nem tűnik fel egyébnek, mint tehetségeit kigúnyolt sajnálatra méltó ábrándozónak. A világ nekem még mindig sokat ígér; megkísértett a gonosz is, hogy hatalmába adjam magamat. De a nagy Isten még eddig nem vonta meg tőlem erejét. A legnehezebb napokat élem; mindenfelöl próbáltatom s mindennemű fegyverekkel, hogy leverettessem. A kisértés órája talán majd elmúlik I Isten te légy velem, hogy az evangyéliom szolgálatát, melyet reám bíztál, a helyett hogy félbe kelljen hagynom, hiven tölthessem be. Ploest, okt. 23. 1862. Czelder Márton. GYANTA (Biharmegye) april 27. A kisházai és széplaki iskolák, s azok szükségeire gyűlt kegyes adományok felöl közelebb telt tudósításomat reménységgel, s esedezéssel zártam be. Esedezésemnek már eddig is kitűnő eredménye lett ; mert épen húsvét első napján — a legszebb keresztyén-remény ünnepén —• vettem a debreceni „István" gőzhengermalom, és takarékpénztár elnökének azon becses levelét, melyben amaz 200, emez pedig 4o o. é. forintot küldött az általa képviselt társulat részéről. E napon a kisházai és széplaki — hajdan virágzott, de ezelőtt két századdal gyászosan elpusztult — iskolák romjai felett megállva, édes örömmnl mondhaltam, s mondtam; lesz feltámadás! — Velem, ki reménységgel, de nem valami vérmes reménységgel inditám meg ez iskolák megalapításának ügyét; a debreceni — már összesen 332 frt s 20 krnyi — páratlan, nagylelkű, dús segedelem tisztán megértette, s felfogatta Idvezitönk ezen szózatát: ,,a hívőknek mindenek lehetségesek." Fogadják az ügyünket közelebb gyámolított gőzmalom és takarékpénztári társulatok nemes lelkű tagjai s igazgatói hálás köszönetünket, előttünk felejthetlen, örök hálára méltó tettükért. Fogadják őszinte szívből buzgó hálánkat, s szíves köszönetünket a nemzetiségért, s népnevelésért oly sokat áldozott s áldozó Debrecennek azon kisebb testületei, s egyes polgárai is, kik már elébb a „Hortobágy" szerkesztősége által szíveskedtek hozzánk eljuttatni bőkezű segedelmüket. Hazánk nemeskeblü fiai s leányaiban helyzett reményem virágai a tavasz jöttével mind elevenebb s díszesebb színűek. Ezen reményvirágok egyikét pillantám meg közelebb a „Vasárnapi Újság" 16. számának ezen szavaiban ^ „A Vasárnapi Újság szerkesztőségéhez mult héten beküldetett: a biharmegyei Széplak és Kisháza fiókegyházak