Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-04-19 / 16. szám

úr teve teljes méltánylással. Részrehajlással nem vádolható ; ennek ismertetésében semmi nyoma. A birálat a „Protest. Egyh. és Isk. Lap" 1860 évfolyam 2. és 3. számában jelent meg. Biráló (Dunántúli) sine ira et studio teszi észrevételeit, mutatja ki a hiány, s fogyatkozást, de a munkát tudományos tekintetben is méltányolja, ,.Tisztelettel kell meghajolnunk, mond biráló a 83 lapon, azon széles ismerettség, roppant olvasottság, a dogmatikai literaturában való nagy jártasság előtt,mely Szeremleinek talán páratlan mennyiségbeu sajátja, a mely ép úgy kiterjed legközvetlenebb jelenére mint múltjára ama literaturának. Nagyon sajnálnók, ha a tisztelt szerző, kinek mély tudománya előtt legnagyobb elismeréssel hajlunk meg, és az egyházi tudományosság terén elsőbb rendű tekintélyeink közé sorozzuk, puszía gáncsolódásnak tekintené, mindent szemügyrevevő bírálatunkat." — Tehát mégis vannak férfiak kik munkámról elismerőleg nyilatkoztak, habár B. M. minden tudományos becset megvon tőle.**) Avagy talán *) Erre már igazán mondhatni: szegény ember hamar megolvashatja malacait. Ha Sz. könyve mellett mindössze annyi elismerő szó emeltetett, mint a menynyi ez idézetben olvasható, akkor kritikám alig ha nem a közvéleményt tolmácsolta. Egyszer valakinek egy társaságban egy emberről kellett volna nyilatkoznia, kiről jót nem mondhatott, roszat mondani nem akart. E feletti töprenkedése közben egyszer csak eszébe jut, hogy az ember sokat utazott; megragadta tehát e körülményt és elkezdett beszélni arról, hogy ez az úri ember mennyi világot látott, mennyi alkalma nyilt embereket megismerni, tapasztalatokat gyűjteni stb. Arról aztán természetesen hallgatott, hogy a világlátással nem ugy járt-e, mint a német példabeszéd tartja : Es flog ein Gánschen über den Rhein und kam als Gik-gak wieder heim. — Hogy ez idézetben Sz. úr olvasottsága és a theologiai irodalomban való jártassága oly értelemben van felhozva, mutatja az idézett mondat utórésze, mely itt elhallgattatott, de mely szóról szóra így hangzik: ,,De ez természetesen csak a mennyiségi categoriát illeti, s szerzőnek a tudós cimet szerzi meg; ama kelléket azonban, melyről szó van, egészben nem meríti ki. Azon kellék nem minél több s különfélébb ismeretelemek s fogalmak összecsoportositását — a fogalmak nem minél különfélébb színű megvilágítását teszi szükségessé, hanem az egy ismeretanyagra, s a szóban forgó dologra tartozó minden fogalom-jegyek kimerítését, s rendszeres összefüggésben leendő elősorolását, a kérdéses igazságok minden részleteinek földerítését. — Ezek között pedig igen nagy különbség, s akkora eltérés van, hogy a kettő épen nem igen szokott együtt járni. S e részben a tudomány terén is könnyen betelhet ama közmondás: ki sokat markol, keveset szőri t." A dolog érdemére nézre Hegedűs úr cseppel sem nyilatkozik kedvezőbben Sz. úr könyvéről, mint én; mert ismételve Sz. úr bevezetését — miután csak azt bírálta — „egyházunk hitéletéhez, vallásos tudalmához s fogalmaihoz mérve nagyon idegenszerű, puszta fellengős alanyiságnak, másrészről pedig száraz és töredéke s,

l

nek mondja. Tovább meg igy nyilatkozik: ,,ez igy bem a hit világába való bevezetés, hanem egy labyrinthba. B. M. az összes protest. intelligentia képviselőjéül akarja magát föltolni ? Az egészen más dolog, ha ö munkámból nem tanult. Sokszor megtörténik, hogy az ember más szerző munkájából nem tanulhat, mivel azt, a miben vele egyezik már tudja, az Övéitől elütő nézeteket pedig elfogadni nem akarja. Továbbá a tudomány terén is igaz azr hogy mindennek tetszeni lehetetlen. Rosenkranz Encyclopádiáját, a szelíd természetű Hagonbach csak magára nézve mondta hasznavehetlennek (Vorrede S. 8.) — De már Ebrard egyátalában hasznavehetlennek állítja Schweizer dogmatikáját (Dogmalik S. 97.) Más azonban Hagenbach és Ebrard, mivel mindkettő rendszert rendszerrel bírál, tudományos munkának ellenébe, tudományos munkával lép fel. B. M. pedig dogmatikám ellen csak felsivit, a nélkül hogy a rendszeres dogmatikai irodalomban tett volna is már valamit*). Dogmatikai irodalmunk kiskorúságának Még tovább szerző ,,szenttörténeti álláspontjának kifejtését evvel rekeszti be: ,,Az itt híven rajzolt eszmemenet ismét világosan mutatja, hogy a kérdésben forgó fogalmak szabatos és világos kifejezése, azoknak kimeritő és indokolt tárgyalása helyeit csupán t e r j e ngős, de sötétben hagyott, mindenfelé ágazó, de tagozatlan gondolatokkal találkozunk. — Ám ha ontologiás tételből való kiindulásra van szükség (?) — jó; de e kiindulás vezessen hát célhoz, s hadd láthassuk meg ott az igért fogalmat színről-színre. —Azonban — bocsánat a hasonlatért — de e tárgyalással valami olyan forma történik, mint mikor csak kerülget valakit valamit, s hoí jobbra, hol balra ugrik." A ktilömbség a két kritika közt mind össze az' hogy Hegedűs tisztelt barátom a munkának még csalt kezdetét látta és avval kecsegtette magát, hogy ,,ész revételeit szerző figyelemre méltatván, munkájának hátralevő részeivel azokat tényleg m e g c á f o 1 a n d j a ,u

s azért jónak látta a keserű labdacsokat becukrozva adni Sz. űr elibe; mig én befejezett munkát bíráltam és semmi ilyféle reményt többé nem táplálhattam. De meg azt a meggyőződést is merítettem Sz. úr. munkájából, hogy ő a tudománynyal ugy van mint a romlott gyomrú ember az étellel ; minél többet olvas és tanul, annál jobban bonyolítja be magát, B. M. *) Mióta kritika létezik, állandó phrasisa a rosz Íróknak : írjon a kritikus jobbat és arra az állandó felelet, hogy nem az a kérdés, képes-e a kritikus jobbat, szebbet írni, hanem az, hogy igazságos-e az ítélete? Megengedem, hogy én semmit sem tettem a tudomány terén, de azért ön dogmatikája cseppel sem jobb. Ha minden rosz könyvre a kritika egy jó könyvet írna, akkor hamar érnénk a parnassus csúcsára ; pedig a rosz könyvnek épen az a föbaja, hogy az irodalom haladását nem csak hogy elő nem mozdítja, hanem útját is állja. Sz. úr ugy beszél könyvéről, mintha abban uj rendszert állított volna fel. Hogy ilyesmit akart, azt onnan gyanítom, hogy dogmatikája élére kiindulási pontul valami ujat, a „szent történelmi álláspontot'' tette; de hogy ez mily becsű, megmutatta Hegedűs úr, kire Sz. úr hivatkozik és ki épen oly mestere a világos gondolkodás és előadásnak, mint Sz. úr nem az. „Szerző gendolatai — aat mondja Hegedűs úr a szent történelmi álláspontról szólva — valószínűleg a fékezni nem tudott eszmeböség miatt mintegy központon kivül mozog-