Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-03-29 / 13. szám

aristocraticus egyházi főtanács; Ez ám a bog! mint Hamlet mondaná. Minthogy Cs. űr szeretni látszik a históriát, azonban fiatalabb ember (ez állitásnak okát adjuk majd hátrább), mintsem saját tapasztalása után tudomása lehetne némely dolgokról, melyek erdélyi ref. egyházunk históriájához tartoznak, azonban sokkal ujabbak, mint sem meg lennének irva akár Eusebiusban, akár Bod Péterben: hallgasson meg tőlem egy darabka históriát, erd. ref. egyházunk közel múltjából. Azt ugy látszik, maga Cs. űr is tudja, hogy az aristocratico-hierocraticus egyházi főtanács több izben rendezni akarta az egyházi igazgatást. Hanem, kezdjük 1834-én, ez évben az egyházi főtanács felülről akarta megkezdeni a szervezést, önmagát kívánta szabályozni legelsőben is; e célból tervet dolgoztatott, megvitatta, el is fogadta; de nem nyert felsőbb helybehagyást és igy félbeszakadt az ohajtott reform. —• Ezért — remélem — még Cs. úrnak sincs kedve követ dobni az egyházi főtanácsra, kivált ha megsugjuk, hogy e terv el nem fogadására nagy hihetőséggel befolyt az a körülmény is, hogy némely hitfeleink remonstráltak ellene. Erre Cs. úr fejét rázza, s eszébe jutván saját érettségi bizonyítványa, igy sóhajt: „akartam volna, hogy ne is hallottam volna." 1848-ban ama mozgalmas világban, mikor a népgyűléseken minden szónok igy kezdte be -szédét. „ama rendkívüli események, melyek Európát felvillanyozták," épen Kolozsvárott volt a közzsinat; elment oda a vidékből egy rakás ifjú pap felvillanyozva és tele nagy reményekkel s hasonló várakozásokkal. v „Mind hősök Ők, mind férfiak'4

, azaz buzgó lelkes fiatalok, de érezve egy tapasztalt vezér hiányát, ott helyben felkerestek és fel is kértek e tisztre egy ismeretes egyént, a ki a vezérséget egész készséggel el vállalta. Megkezdődtek a zsinati tanácskozások, az ifjú hősök vezérükkel élükén hatalmasan kezdették döngetni a régi sövényt, ugy hogy a zsinat higgadtabb tagjai szükségesnek tartották ily fontos ügyet az egyházi főtanácscsal is közölni. Tartott hát a zsinat és egyházi főtanács egy vegyes ülést, és itt az ifjú hősök megverettek, mig vezérük lesütött szemmel hallgatott, mint Görgei hallgatta volt V. Pircsnél a Paskievich ágyúit, melyek a Nagy Sándor hadosztályát tönkre tették Debrecen mellett. Ez a vegyes ülés kimondta, hogy az anyaszentegyház szervezeteiben lényeges újításokat tenni nem tartja időszerűnek. Es a következés felötlobben igazolta e végzés bölcsvoltát, mintsem azt még Cs. úr is kétségbe vonhatná. 1850 — 51-ben Wohlgemuth cs. k. tábornok, erdélyi kormányzó, bizalmi férfiakat hivott össze N.Szebenbe, s mivel e férfiak között voltak olyanok, a kiknek a presbyterio-synodalis rendszer iránti szerelmök buzgóbb volt a protestáns autonomia irántinál, készítettek az erd. ref. egyház számára egy szervezeti javaslatot, organisalták az egyházi főtanácsot, sőt ajánlottak is volt cs. k. consistorialrathokat; hogy ez a javaslat menynyiben hasonlított a rajna-westfaliaihoz, vagy a , testvér evangyélikusokéhoz, nem tudjuk, mert, Istennek hála, zápon maradt. De azt mondhatjuk Cs. úrnak, hogy erd. ref. egyházunk minden igazi protestáns tagja végetlenül inkább szereti ezt az aristocratico-hierarchicus egyházi főtanácsot, meg ezt a hieröcratico-áristocraticus zsinatot, mint akármely democratico-absolutistico-octroisatus kormányzatot. Hiába, mi magunk szeretjük fölvenni fejünkre a kalapot, s ha más a legdivatosobban tenné is fel, mindig találnánk rajta legalább egy biccenteni valót. 186 l-ben, midőn alkotmányunk visszanyerése kilátásba volt helyezve, midőn a magyar országgyűlés Pesten tanácskozott, s Erdély is remélte, hogy meghívják oda; az egyházi kormányzó két testület időszerűnek vélte újból felvenni a szervezés nagy munkáját, meg is kezdte a presbyteriumokon. De 186l-re 1862 következett! E két év között Cs. űr az igaz, hogy semmi különbséget nem lát; de látott ám a zsinat és az egyházi főtanács, annyira, hogy a szervezés tovább folytatását tanácsosabbnak tartotta nyugodtabb időkre halasztani. — Cs. urat hihetőleg buzgó szerelme vakította el! De hisz szint igy elvalának vakulva a b. Wohlgemuth-féle bizalmi férfiak is. Itt már az a kérdés, mit tanulhatunk ebből a históriai töredékből ? mert „história est magistra vitae."