Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-02-22 / 8. szám

Mekka felé, hol prófétájának sírja van, ott a szent falak közt kétszeresen ihletve imádkozik; örömmel mentem én, egy­házkerületünk tudományos életének Mekkájába, Sopronyba, hol 300 éven túl hatalmas erővel buzog a tudományok élet­adó forrása, hol jelenleg is magas lánggal fénylik a magasb ismeretek, tudományos miveltség ékes fáklyája. Jan. hó 28 — 31-ig tartattak sopronyi főtanodánkban a szokott félévi próbatételek, mely alkalommal a szentügyek fáradhatatlan apostola, szeretve tisztelt föpásztorunk H a u b­ncr Máté, superintendens úr, iskolai nagy bizottmányi gyű­lést tartott, mely bizottmányi gyűlés határozataiból, a meny­nyiben az főiskolánk életére is fénytderitő, jellemző, né­hány pontokat a tisztelt olvasó közönség elé terjeszteni, nem tartok érdektelennek. Szükségesnek találta az iskolai nagy bizottmány, mi­után mindeddig iskolai alapítványaink, bár rendesrn kezelve> de egy hiteles jegyzőkönyvi okmányba összeszedve, beí­ratva nincsenek'—hogy alapítványaink, az alapító levelek egész terjedelmes beírásával — egy rendszeres és hivatalos jegyzőkönyvbe összeirattassanak, s igy mindig—könnyen és kimerítő tudomást nyerhessen bárki is alapitványaink állásáról. A mult évben, — az 1848-dik előtti gyakorlat szerint — életbeléptetett első évi jogi cursus továbbrai is fentar­tatni határoztatott, habár az első félévben joghallgató nem jelentkezett is; az igazgatóság pedig felhívatott, hogy ma­gát egyéb jogi academiák igazgatóival érintkezésbe téve, biztos tudomást szerezzen a másutt előadott köteles jogi tudományokról, hogy intézetünkben is egyéb jogacade­miákkal öszhangzólag, az első évi jogi cursuson köteles tan­tárgyak adassanak. Örvendve vette a bizottmányi gyűlés — a tanárikar azon kedves jelentését, hogy az iskolai könyvtár számára e fél év alatt is több rendbeli jeles, részint tudományos, részint örök becsű szépirodalmi müvek szereztettek meg. Ily jelentékeny gyarapodás a külömben is nagyszerű könyv­tár fényes jövőjét bizonyítja egy részt, más felöl pedig a tisztelt tanár urak buzgóságukról s tudományos irányukról •tesz örvendetes kezességet. Főtanodánk iránti meleg részvét s ebből folyó áldo­zatkészség szép jeleivel volt szerencsés gyülésünk találkoz­hatni. Igy t. Greguss Ágost, úr szívessége folytán a kis­faludi társaság évlapjaiból több füzeteket kapott iskolánk. Több ifjak, szegény növendékei közül intézetünknek, nyer­tek több rendbeli ruhanemüeket sopronyi tehetős buzgó hí­veinktől. Póór Károly úr értékes és jeles vegytani sze­reket és készleteket ajándékozott, mely becses külde­ményért hálás köszönet fejeztetett ki a gyűlés által is. Nem különben elhalt Rácz Katalin asszony, sopronyi la­kos, 100 forintot hagyományozott iskolai közcélokra. Végre taniló-képezdei igazgató úr jelenti, hogy Győr városi gyü­lekezetünkből legközelebb kegyes segélyezésül 300 forint érkezett hozzá. A győri szent gyülekezet e nemes teltével mint már számtalanszor ujjólag bebizonyította : hogy nem­csak névben, de magasb eszmékérti áldozatokban buzgó­ságban is nagy. Most néhány szót a főtanoda szellemi állásáról. Részt vettem a közvizsgákon, voltaikalmom biztos tu­domást szerezhetni az ifjúság mind tudományos elöhaladá­sáról, mind szellemi irányáról. Ugy hiszem, a legvarázsabb ékesen szóllásnál is szebben beszél, a leghatalmassabb ér­vü okoknál is döntőbb hatálylyal bizonyít—a tett. Hadd be­széljenek tehát a tettek, szép tettei az ifjúságnak. A föta­nodai 8-dik osztályú ifjúság kérvénynyel járult a ianári kar elé, hogy az eddig szegény módon felszerelt phisikai muzeumának gyarapítására, kivánatosb tökélyetesitésére, önkénytes adakozás utján pénz segélygyüjtésl eszközöl­hessenek. A megnyert engedély mellett a lelkes ifjúság nevében, a magas reményű, szép lelkű R a d ó Kálmán tanulótársaitól választott pénztárnok alairásával, nyomott jegyek lettek kibocsátva, nemcsak a buzgó ifjúság kö­rébe, de a kerület jelentékenyebb gyülekezeteibe — sőt egyes, a tudományos miveltség iránt nemesen buzgó világi urainkhoz is. A végeredmény még tudva nincs, de az igaz­gatósághoz eddig beküldött jelentések s elkelt nyugták a legszerencsésebb sikert reméltetik velünk. Örömmel mu­tatom be a nyilvánosság előtt ifjuságunk azon szép szel­lemét is, hogy a fenálló evangyélmi gyámintézeti szent célhoz minden hónaponként rendez a tanuló ifjúság önköré­beni segélygyüjtést, mi éven át jelentékeny áldozattá növi ki magát. E tetteket jellemzőknek találom, kétségbevon­hatatlan bizonyságoknak arra, hogy ifjaink elég korán fel­fogják hivatásukat, kötelmeiket, elég korán tauulnak lel­kesülni s áldozni a közügyekért, melyeket a férfi korban, annyi küzdelem, értük adott áldozat tud csak felvirágoztatni, megmenteni. Osztotta az iskolai bizottmány, a tanári kar azon el­járását, hogy a rend és törvények iránti tiszteletet, atyai szeretettel párosult szigorral tartotta fen az ifjúság között ; mert áthatva vagyunk azon igazság érzeté­től, hogy igaz tudományosság, valódi miveltség csak is olt fejlődhetik egyedül, hol az erkölcsök szeplötlensége felett éber vigyázat őrködik, magasb irányú lelkek ott képeztethetnek, hol a tudományos előmenetelt szív nemes­ség, jellemtisztaság értékesiti. Egy idő óta számtalan intézetekben azon szomorú, leverő tapasztalatra jutottunk, hogy sokszor jeles lelkite­hetségü ifjaink, áldozatul estek ifjúi könyelmüség, vigyá­zatlanság miatt, gonosz lelkű csábítók félrevezetéseinek, hogy az élet szokszor meggyilkolja, a bűnök menthetetlen örvényibe sodorja a szülök magas reményeit, a családok büszkeségeit. E baj okát ott találhatjuk fel igen számtalan esetben, hogy az ifjú felett nem viraszt elég ellenőrködés, utánlátás magánéletében. Melyért is mondhatlan jól esett hallanunk, hogy tisztelt tanáraink , nemcsak az iskolai órában, de privát életében is figyelemmel kisérik a növen­dékek lépteit; s őket szállásokon is több ízben megláto­gatják. Mely tapintatos eljárás egyfelől midőn a tanítványt tanárához közelebb csatolja s bizalmat költ; másfelöl meg­mentetik az ifjú az ily atyáskodó ellenőrködés mellett az eleséstől. Lehetetlen hogy ki ne emeljem tehát sopronyi föta-

Next

/
Oldalképek
Tartalom