Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1863-02-22 / 8. szám
fó'kötelességünk, s melyet fentebb érinték, vagyok határozottam ellene, amaz elsietett, sőt szerintem soha jókor nem jövendő, indítványnak is, mely az egyházi igazgatási hivatalok minden három évben restauratióját célozza, mellyel azt a szerény mérvű egyháziasságot is szétrombolnánk, mely még hála égnek létezik s mely egyházunkat a bele nem illő pártszenvedélyek küzdterévé fogná változtatni, mely minden higgadt férfit rövid időn visszavonulásra fogna a közügyektől szorítani, szóval épen ellenkező eredményt fogna előidézni mint, a mellyet indítványozói, nem kétlem tiszta szándékból, az egyházi élet emelésére nézve reménylettek. Örüljünk ha ama nehéz, sokszor háladatlan és mindenesetre anyagi áldozattal járó ingyenmunkára, szerencsések lehetünk jóakaratú férfiakat megnyerhetni s ne riasszuk el azokat, a restauratiók híre által, hol e téren a súlyra nehezebb jellemek és a tehetség okvetlen visszavonuland, míg a hiúságnak tág tér nyílik a küzdelemre, s az ügy a küzdelemben csak veszthet. Ez utóbbi episodra, a restauratiókrasajátlag célomon kivül jöttem, eszme láncolatnál fogva, a mennyiben ezt is egy eszköznek tekintem az egyházi érzelmek aláásására , mihd a papok, mind a hivek körében. S nem lehet eléggé örülni azon, hogy ez ügy majdnem általánosan kudarcot vallott, a protestáns egyházban. Visszatérőleg felvett themámra, papjaink külsejét illetőleg, e dolgot midőn megpendíteni elhatárzám, tisztába voltam azzal, hogy sokaknak nem fog tetszeni gondolkozásom, hogy vitára is szolgáltathatok alkalmat, ám legyen, vitassuk meg ez ügyet, mert a figyelmet megérdemli, de szóljunk hozzá higgadtan, szenvedély nélkül, mint illik férfiakhoz, kiket egyedül a szent ügy iránti érdekeltség vezethet; avagy lehet-e más óhajtása, felekezetünk bármely értelmes és jóakaratú fiának, mint hogy a vallás, melyhez tartozunk, melyet annyi nemes küzdelmek vérpatakjai, s szellemi erőfeszítései szenteltek meg, mely annyira szoros rokonságban élt és él folytonosan, a közhaza szent ügyével, virágozzék és tiszteltessék. Kenessey Kálmán. Nagytiszteletü szerkesztő úr! Ide mellékelten bátor vagyok négy böjti vasárnapra szolgáló prédikáció-vázlatokat átküldeni; minő célból s minő kérelemmel? E kérdésekre következőkben adom rövid válaszomat : Igen szépen mondja Dobos: „Kell, hogy a szónok ne csak egy kihúzott bibliai mondat vékony kötelén járjon fel s alá, — hanem szélesebb alapot válaszszon." Cz ék us pedig csak a minap gyönyörűen jegyzé meg e lapok hasábjain; ,,Beszédünknek, hogy alapos legyen s a léleknek örökéletre érlelő mennyei táplálékot nyújtson, szorgalmasan ki kell dolgoztatnia, mert a lelki épületet nem szóhalmaz, hanem az örök igazságoknak döntő okokkal s tömött előterjesztése eszközli. Ez pedig koránsem csak a városokban s miveltebb hallgatóknál, hanem a falusi egyházakban is szükséges, mert az igazságot éhező és szomjazó kebel üres szavakkal épen ugy ki nem elégíthető, mint a test puszta levegővel.'1 Bizonyos dolog, hogy a testvér protestáns egyházakban a fösúly igen helyesen a felvilágosításra, a tanításra, az oktatásra helyeztetik, — innen Istentiszteletünk fő és leglényegesebb része az írásoknak az életre alkalmazott fejtegetése, ^gy is a prédikáció. Maga Pál apostol mondja: a hit hallásból vagyon, — vagy Luther még találóbb szavai szerint: ,,Der Glaube komrnt aus der Predigt.C k Minél lényegesebb — annál fontosabb, — minél fontosabb, — annál szükségesebb elkövetni mindent; hogy egyházi szónoklatunk folytonosan gyarapuljon mind szépségre, mind jóságra nézve, mert minél tökéletesebb lészen az Isten igéjének hirdetése, — annál örvendetesebb leend annak hatása. Minél jobban kitudja meríteni az egyházi szónok, a szentírási szöveget, minél helyesebben tudja e kincseket felhasználni: ai.nál gazdagabban gyümölcsöző munkát cselekszik. Az egyházi szónoknak soha sem volna szabad szeme elöl téveszteni, hogy az a szöveg, a melyet fehesz a szentírásból, nem azért van adva*) avagy véve,**) hogy e szöveget csak ugy szokásból felolvassuk és azután félre tegyük szépen,— s egész beszédünk folytán soha vagy csak néha nagyritkán térjünk vissza hozzá : hanem azért adatott, vagy vétetett, hogy egyegy beszédnek épen ez szolgáljon alapul, hogy épen ez legyen a mező, melynek virágait szegedetvén, belőlük lelkünk igaz ékességére koszorút kössünk. A mi a veteménynek a talaj, — mi a háznak az alap: az a prédikációnak a dispositio; nem minden, — de jóformán ettől függ minden. — A ki igazán disponál, a munka egyik fönehézségét leküzdötte. Ennek folytán jó ideje kedvenc gondolatom vala: vajha a „Protestáns Egyházi és Iskolai Lapu , — szentelne egy állandó rovatot ilyen homiletikai közleményeknek; — de hogy e közleményeknek meg legyen praktikus *) Perikopa. **) Szabad textus.
