Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-12-21 / 51. szám

kritikus barátom, mi nézetem van énnekem a hitről, mikor én munkámban arról nem is szóltam? Ha tudni akarja, mi nézettel vagyok én a hitről, ime ideigtatom, mikép formuláztam én ebbeli meggyőződésemet dogmatikai előadásimban. ,,A hit, mint az egész keresztyén élet gyökere,mindenestül a szent lélek müve. A hitben az ember a Krisztus által szerzett üdvéletet a legnagyosb biztossággal ragadja meg és birja, s e hit távol attól, hogy — a mint a sekély rationalismus - tartja,az értelmi tudásnál alábbvaló volna,inkább a legbizonyosabb tudomás, a mit bensejében az ember táplálhat, mert az közvetlen inluitioja az örök javaknak. — A hit szó gyöki eredete szerint is (hidni, hasonitva hinni =cdecv 1 átni I. Magyar akadémiai Értesítő 1859-től. A magyar nyelvészkedés köre Ballagi Mór. 420 I.) lelki szemmel való látást jelent s igy a hit nem egyéb,mint belső szellemi szemlélete az Isten kegyelméből folyó örök javaknak s ezek valósulása iránti tántorithatlan bizalom, vagy más szóval : a hit az öntudatnak oly hangulata, melynélfogva egész bizodalmát az ember a megváltó Istenbe (deus redemtor) de egyedül csak abba veti sat." Most, de csak most ismerheti meg kritikus barátom mi az én meggyőződésem a hitről; erre pedig már csak, nem illik a léckéje A negyedik lecke valóságos szidás azért, mert" a tételemhez, hogy a theologiának a világos látkör határain belől kell maradnia, s nem kell Isten, lélek stb. transcendens mivoltát keresnie, felhoztam [azt,'"hogy a biblia sem avval kezdi, hogy mi az Isten, hanem avval, hogy kezdetben teremté Isten mennyet és földet" hasonlókép, nem tart tanítást arról, mi a lélek, hanem megmondja, hogy a lélek éltető princípiuma a testnek. Ebből kritikus barátom azt olvassa ki, hogy én a gondolatbeli inertia apostola vagyok, ki óva intek mindenkit, hogy Istenről, lélekről stb. ne gondolkozzék. Erre már nem azt mondom, hogy én nem értem ; hanem hogy kritikus barátomnak még csak sejtelme sincsen, miről van itt tulajdonképen szó. Hallotta-e, kritikus barátom, valaha hirét ennek, hogy aseitás? — Ez nagyon barbar szó, nem is igen fejezi ki azt, a mit mondani akar, t. i. ens per se, Ding an sich ; de denique a philosophiában az nagy szerepet játszik és arra vonatkozólag mondtam én, hogy a theologiának nem feladta kutatni, hogy mi az Islen, mint ens per se — ez a philosophiába tartozik ; — hanem esak mi az Isten, mint az általa teremtett mindenség immanens okfeje ? s erre idéztem a bibliát. Ebből pedig épen nem következik, hogy löbbet ne mondhassak Isten természetéről, mint a mit a káté tanít stb. — A világ egyik legnagyobb geniusa, Pascal egy könyvet irt, melyben Istenről a legmélyebb gondolatok vannak és még is azt mondja : On peut bien connaitre qu' il y a un Dieu sans savoir ce qu' il est. Ha kritikusbarátom helyeslését meg nem nyerhettem, be kell érnem avval, hogy Pascallal vagyok egy értelmen. Az ötödik lecke arról szól, hogy midőn a 27-dik lapon azt mondom, hogy ,,ily (e szócskát bölcsen elhallgatja az én kritikusom) spiritualismust vall minden józan eszű ember": én ugyan abba a hibába esem, melylyel Filó urat vádolom, mert megfordítva a tétel igy hangzik: ki nem spiritualista, annak nincs józan esze, tehát bolond" De t. kritikus barátom ! hát ha itt nincs helye a tétel megfordításának ? jyiert, lássa ön, Filó ur minket spiritualistáknak címezvén, neki esik és oly képét adja a spiritualismusnak, miszerint azt eszelős agy szüleményénél egyébnek nem mondhatni. Erre én, hogy a fejünknek irányzott csapást elhárítsam, idézem a spiritualismusnak az „Encyclopedie des gens du monde"-ban adott érteményezését s azt mondom : íme, ez az igazi spiritualismus és ,,ilyu

spiritualismust vall minden józan eszű ember, tehát a józan eszű epitheton énnálam csak az ,,ily" szóra vonatkozik, ily formán : havalaki spiritualismust vall, ilyet vall, és nem olyant, milyent F. ur7

akart ránk fogni, a miből aztán önként következik, hogy lehet bizony, a mint hogy van is, igen eszes ember, ki semmiféle spiritualismust nem vall. Hol van itt már most cs*k nyoma is annak, a mit ön akart az én szavaimból kiolvasni s mi lesz már most abból a nagy szavú diatribából, melyet ön jónak iátott hozzám ez alkalommal oly határozottan intézni? A hatodik lecke sokat tartalmaz és szinte látom, hogy küzd magával kritikus barátom és quid e mnltis referat, nam plurima norat, cogitat; minthogy azonban e leckében különösön olyan tárgyról van szó, a melyhez én is sejtek valamit, engedje meg, hogy mielőtt tovább mennénk, mondhassam el én is, hogy mi tulajdonképen az az auí henticilas az én nézetem szerint, mely felfogás igazolását, a mennyiben ez a kritikus barátom által is osztott uralkodó véleménytől elüt, akármely tudományos fórum előtt elvállalom. ,,Authenticusnak mondjuk a mostani nyelvszokás szerint azt, a mi valósággal az, a minek tekintetni kiván ; akár hogy igazán azon korból való, a melyből valónak állíttat— tik (valókoruság), akár hogy azon szerző által Íratott, a kinek cime alatt létezik (cimszerüség), leginkább pedig, liogy a mely szellemirány szüleményének lenni állíttatik, csakugyan azé (igazeredetüség). E szerint, ha bebizonyíthatjuk is valamely munkáról, hogy az sem nem azon szerző müve, a kinek tulajdoníttatik, sem nem abból a korból való, a melyben keltnek állíttatik, de bebizonyíthatjuk egyszersmind, hogy az azon szellem szüleménye,a mely szellemszüleményének lenni állíttatott : akkor az a mü minden esetre authenticus. Igy például, Mózes öt könyvéről az alapos tudomány már ma kétségbevonhatlanul be tudja bizonyítani, hogy azokat, mostani alakjokban, sem Mózes nem írhatta, sem az ö korában nem Írathattak, mindazonáltal, a mennyiben azok csalhatlanul az ő szellemében irvák, minden kétkedés nélkül authenticusoknak mondhatók.