Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-12-21 / 51. szám

A PROTESTANTISMUS VISZONYA A RÓMAI KATHOLIKA EGYHÁZHOZ ÉS HATÁSA ARRA (Folytatás). b) A protestantismus valjó érteim e, s ál­láspontja a romai katholicismus irányá­ban. Ha a fönnebb ismertetett'meghatározások egyike sem kielégítő, mi hát a protestantismus ? kérdi méltán az olva­só. A legközelebb mondottak szerint feleletül a protestan­tismusnak oly meghatározását kell adnom,mely a fönebbi né­zetek mindegyikét magába foglalja, s általában mindazon oldalokat, melyek a protestantismus tartalmát képezik, ki­fejezze. Hogy a mondottak szerint minden egyo'daluságos, s a definialasban való önkényes eljárást kikerülhessünk, s hogy felfogásunk ép ugy megfeleljen a szellemi élet kiin­dulási pontunknál fölvett örök törvényének, tehát a dolog természetének; mint hü kifejezése legyen a történeti való­ságnak, a protestantismust nem vehetjük másnak, minthogy az, a keresztyénségnek — folytonos történeti elő­re haladásában — ,,legujjabb klfejlödési alakzata egy az eddigieken tui emelkedett, uj irányban kiképzett vallás­rendszere." A keresztyén vallás nem mint [valamely bevégzett dogma jelentetett ki az üdvezitö által, nem mint valamely — sit venia verbo : — kész étel tálaltatott ki az emberi­ségnek ; igazságait nem mint valamely petrificalodott drá­gaságokat, megcsontosult dogmákat hirdeté Jézus, melye­ket benső földolgozás nélkül, változatlanul adna egyik nem­zedék a másiknak. Ily egyszermindenkorra bevégzetteknek, változatlanoknak csak az anorganicus természet tár­gyait látjuk. — De hol élet van , ott mindenütt van történet is, az az benső változás, folytonos ^uj és uj forma­tiokban létesülő előrehaladás. Söt története, szakadatlan benső képződése csak is az élő lénynek van. Az érzéket­len, élettelen szikla-hegység grandiositásában az alkotó gondolatát mintegy megjegedve, megkövülve szemlélhet­jük. Az idő zivatarjai rombolhatták, vagy épitheték, de vál­tazását csak a külső véletlen idézi elö; ez nem történet; bensejében változatlan, ma ugyanaz mi évezredek előtt. Ellenben az Isten képmássává alkotott élő, öntudatos em­bervilág számtalan önmaga által elö idézett változásokon keresztül szövi történetét, s egyes saját szelleméből alko­tott képződési idomokon emelkedik feladata megoldásá­hoz. A keresztyénség is élet, és pedig „örök élet" s azért élete nem is gondolható máskép, minhogy az a szellem örök önmunkássága, folytonos szabad kifejlődése. A keresztyénségnek amellett, hogy tartalma igazság: — épen abban áll örök becse, az biztosítja végetlen tar­tósságát, hogy a benne rejlő isteni tartalmat nem bármely egyes kor fölfogásának vagy akár egész műveltségi rend­szerének szük keretében fejezte ki, nem csupán formulá­zott, s igy az emberek csak egy bizonyos időben való fej­lettségéhez mért vallásrendszerben lépett föl; hanem az emberi szellem kifejlődésének egy oly irányát tárta föl? melyben az végnélkül haladhat előre, s minden oldalú sza­bad munkássága által emelkedhetik Istenhez; az emberi szellemnek oly végetlen sphaeraja, melyen belől az ismét számtalan egyes irányzatait, s művelődésének egyes köreit képezheti ki. Innét a keresztyénség nem is csupán vallási változást idézett elö, hanem az az egyes ember, miként az egész tár­sadalom életének minden rétegét áttható egyetemes élet­elv, élethatvány, az örökigazságnak az egész világot újra nemző és folytonosan átidomító isteni hatalma. A keresztyénség alapgondolata : az embernek, a vé­ges szellemnek, Istennel a végetlen szellemmel benső, — szeretetben való egyesülése. Es igy az embernek végessé­ge, természeti önzése folytonos megtagadásával , és szel­lemisége kifejtésével emelkedése Istenhez. Isten és ember kibékíilése, az atya és fiu viszonyában jövése. A keresz­tyén ember öntudata, az istenfiuságnak önmagunkban tu­dása. A keresztyén köztudat az Istennek az emberrel való kibékülését, egységét, már mint megvalósultat, teljesség­re fejlettet tudja Krisztusban, az ,,istenemberben." Ámde ezt is ugy fogja föl, hogy Isten Krisztusban az egész em­beriséggel kibékült. Vagy más szóval, Istennek az ember iránti szeretete, az emberrel való kibékíilése örök, tehát egyetemes igazság. Innét a keresztyénség feladata, a Krisztusban egész teljében kijelentett Istenneli kibékülést, egységet külsőleg is egyetemessé lenni az által, hogy minden emberből is­tenfiut képezzen , vagyis minden emberben, tehát az egész emberiségben Krisztust költse életre, öt valósítsa meg. Az isteni szeretetben, az Istennel Krisztus által föl­mutatott kibékülés hitében, és a krisztusi szellem megva­lósítására való törekvésben egyesülés által alakul a ke­resztyénség egyházzá. És e keresztyén egyháznak, vagy általában keresztyénségnek kifejlődése nem más, mint is­tenországának, ama benső szellemi isten-világnak, az örök szerelet és lelki béke világának a külsőleg létező ember­világban, az emberi életben való folytonos és fokozatos megvalósulása. Innét a keresztyén egyháznak mint üdvin­tézménynek azon hivatása, hogy tagjait azok benső Isten­tudatának és külső világtudatának kibékítése, öszhangzat­ba hozása által megnyugtassa, az az idvezitse0 Ámde mert a keresztyénség az igazságnak egy egész teljessége, világa ; e végetlen tartalmi gazdagsága és so­koldalúsága teszi lehetővé, söt szükségszerűvé, hogy az emberek műveltségi álláspontjuk és egyéni fölfogásuk sze­rint kölöubözö oldalairól fogják fel az egész keresztyén­séget, s az istenneli kibékülést mint üdvösséget is, e fölfo­gásnak megfelelöleg különbözőleg eszközöljék. A keresztyénségnek e különbözőleg fölfogása által jönek létre magán a keresztyénség körén belől annak kü­lönböző vallásrendszerekké képződései, s különböző egy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom