Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-12-14 / 50. szám

nyal örvendezteté meg az aggot. Ugy e tanitó urak, a hü munkásságnak még is meg van a maga jutalma !? A.szeretet és hála. teendői véget érvén, mintegy 40 egyénből álló vendégkoszorű telepedett asztalhoz, mely­nél a jó kedv. és élcestoasztok nem hiányoztak s hogy ezen ebéd se terhelje az ünnepelt erszényét, ennek költségét is a vendégek viselék. — Az örömünnepben részesült agg, még most is vidor­kedélyü, mint volt egész éleiében, adja Isten, hogy hátra­levő napjai kellemes őszi napok gyanánt folyjanak s még több boldog évvel áldja meg öt a mindenható. Azonban alig ürítettük ki az örömpoharat, csak ha­mar kezünkben adatott az ürömp.ohár, november 16-kán azon gyászhír terjesztésére kondultak meg a rozsnyóiösz­szes harangok „Zab a z i S z o n t a g h Lajos, ,,a tiszai ág. hitv. egyházkerület érdemült felügyelője s a protestáns egyház hü fia, buzgóság és erélyes közreműkö­désben megőszült leghívebb tagja, nincs többé !! Áldott levén élete, áldás kiséré öt halálában is, mit nyilván bizonyított azon fényes tisztelő sereg, mely nov. 19-kén délután két órakor koporsója gyászkisérejeül kö­zel és távolról összegyülekezett. Jelen volt temetésén 16 ev. lelkész, Gömör, Csetnek, Dobsina és Rozsnyó vidékéről megyénk egyházunk kitünö tagjai; városunknak hitfeleke­zeti különbség nélkül nagy számú polgárai, söt Máday su­perintendens ur is kívánt volna utolsó tiszteletére megje­lenni, de az ö levele mi hozzánk, a mienk pedig hozzá ér­kezett későn. — Koporsója fölött a háznál Linberger István dobsinai lelkész mondott imát, a templomban pedig alólirt tartott gyász beszédet, ki alapigékül Bölcs, könyve 8,8-9-dik versét véve következő tárgyat tűzött ki szonoklata alap­jául : Emeljünk a boldogultnak emléket szivünkben és éle­tünkben, a tisztelet, szeretet és hála drága köveiből s le­gyen az, ,,A holtnak emléke az élők részére" s díszítsük fel azt négy oldalán következő felirattal: 1) Szontagh Lajosnak a jó keresztyén­nek! Krisztusnak hü bajnoka volt ö, keresztyének kö­vessétek nyomdokait! — 2)Szontagh Lajosnak a jó atyának! A lelkiismeretes atya hü jelképe volt ö, szülök tanuljatok tőle, miként kell gyermekeiteket boldogitani. 3) Szontagh Lajosnak az egyház buzgó tagjának! Az egyház jólétének leghívebb munkása volt ő, egyháztagok lelkesedjetek példáján. 4) Szontagh Lajosnak a jó házafinak! Hazánk és városunk hü polgára volt ő, polgártársak utánoz­zátok tetteit. — E beszéd után örök nyugalomra kisértettek hamvai s midőn megkellett válnunk a sírtól, nem volt szív, mely a veszteség nagyságát nem érezte s ily áldásra nem nyíltak volna ajkai: „Nyugodjanak békében hamvai s áldott legyen emléke közöttünk, mert ö 70 éves pályáján az igazak közé tartozott! — Kötelességünknek ismerjük ennél fogva, hogy rövid életrajzát is idecsatoljuk. Született 1793-dik év. augustus 8-kán előkelő szülőktől. Tanult Rozsnyón, Eperjesen és Sárospatakon. Okleveles ügyvéd lön 1819-ban s az ólta megyénk és városunkban a közbizalmat és elismerést any­nyira birta, hogy férfi korában, a legbonyolullabb megyei és városi dolgok elintézése az. ö bölcs belátása és tapasz­talatdűs vezérletére bízatnak s a legáldásdusabb végzések és intézkedéseknek lelke ö vala. Fényesebb működési tér nyilt azonban részére az egy­házi pályán. Huszonhat éves korában egyházi jegyzővé vá­lasztatván, vitte azt erély és kitartással addig, mig 1731-ben az egyházi és iskolai felügyelői hivatalra méltatott. Mint illyennek működése nem sokáig terjedt, mert az elsőt csak két. a másikat három évig folytalá, de az egyházat ezen rövid idö alatt is oly híven vezérlé, hogy adóssággal terhelt pénztárát egészen rendbehozá s adósságát le­tisztázá. Tevékenysége és buzgósága az egyházi téren köz­tudomásúvá levén, a gömörmegyei ág. hitv. esperesség ül­teté felügyelői székébe, melyben 12 éven át oly bölcs kor­mányzattal s erélyes buzgósággal működött, hogy julal­múl 1848-ben a kerületi felügyelői hivatalt nyeré el. Ezen fényes hivatalban, hogy annyi jót nem tett, mennyit jóaka­rattal teljes szive ohajtott, oka nem ö volt, hanem a hazait megkötő Haynau rendelet. Ha azonban nyilvánosan fellépnie szabad nem volt is, működött az egyház jólétén s ernye­detlen buzgósággal és rendülellenül magány körökben, a hol csak használnia lehetett vagy egyházunk jogát és sza­badságát kellett védenie. Aggkora miatt 1860-ban a kerü­leti felügyelői hivatalról leköszönt, de szive élte utolsó per­ceig az egyházé maradt. Betegségét a jolsvai kerületi gyűlésen kapta , s itt­hon az év folytán a gymnásium végleges kiépítésének leg­fáradhatlanabb munkása ö volt. Ezen tevékenység pedig annyival inkább becsülésre méltó, minthogy az áldozat­készségben sem maradt soha hátra, hanem az esperesség és kerület intézeteire tehetsége szerint szívesen áldozott, egyházunk és iskoláinknál alapítványok által örökítette ne­vét. Szóval ö nem hiába viselé a Szontágh nevet, mert nem csak minden vasárnapi volt templomban, ha betegség nem akadályozá, hanem otthon sem mulasztá el soha, sem reg­gel, sem este az imádságot, útban is magával horda imád­ságos könyvét, s e mellett becsületes élettel tevé emléke­zetessé földi pályáját. Áldott legyen tehát emléke közöttünk ! az ég pedig potolja ki nagy veszteségünket. Az ur vigasztalja meg gyermekeit Kálmánt, ki fiatal kora dacára már ev. egy­házunk egyetemes ágense és Emmát, ki Sthymmel So­ma rozsnyói egyházi felügyelőnk hü neje és 4 reménydús gyermek anyja : vigasztalja meg testvérét, I r é n é t, ki a gö-

Next

/
Oldalképek
Tartalom