Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-12-14 / 50. szám

a reactiónak sincs értelme sem. És a romai egyház, ki a tridenti zsinaton majd két évtizedig gondolkozott, mennyit lehet engedni ? és az egységet mikép állitsa helyre ? ha csak lényegtelen formakülönbségek és az egyház saját alapelveivel való visszaélések forogtak volna fon, ennyi különbséget kétségkívül ki tudtak volna egyenlíteni. — Azonban közelebről megtekintve az akkori hibák nem is az egyház alapigazságaival való visszaélések voltak annyira, mint azokat ma látjuk; hanem legnagyobb részük inkább az egyház némely elveinek lehető szélsőségre vivése, a mikor természetesen azon elvek félszegsége is legszembetűnőbben volt látható. Igy p. o. a bűnbocsátó levelek árultatása, csak az egyes jócselekedetek mint opus operatumok — elvének , és a tekintély elvének (kath. értelemben, melyből foly az egyház s pápa bűnbocsátó joga) a végletekig érvényesítése. Végre valamely kornak intézményeivel, s eszmeivel való visszaélések leginkább akkor szoktak általánosokká lenni, midőn az emberek már tűi mentek azon eszméken és nézeteken, s innét egy részről azok már nem élnek kebleikben mint kötelező erkölcsi erők , más részről pedig helyök még nincs ujjakkal pótolva, még nem mondattak ki uj, a tömeget átható, a kor fölött uralkodó igazságok. A kor ez átmeneti , mintegy vajúdási állapota okozá az egyházi életben a 15-dik század vége felé, s a 16-dik elején mutatkozott demoralisatiót. 2) Mások több jelentőséget akarva a protestantismusnak tulajdonítani, azt mint a rom. katholicismusnak általában ellentétét , annak ellenében álló negatívumát tekintik. E nézetből legközelebb az látszik következni, hogy ha a protestantismus a r. katholicismusnak teljesen ellentete, ugy ha a protestáns az igaz vallás, akkor annak ellentéte a katholica, természetesen a nem igaz vallás, és megfordítva, ha valaki a r. kath. vallást tekinti igaz vallásnak, annak ellentétét a protestáns vallást igaztalannak kellene tartania. Bár melyik részről is csak a legnagyobb elfogultsággal vétethetik a két vallás igy az igazság és igaztalanság abstract ellentétében. Én részemről, ha nem ismerném is a római egyház tanait, ha azon egyházban nem ismernék is (pedig1

ismerek) nagy igazságokat, tiszteletre méltó intézményeket, csak azért sem merném saját vallásom ellenéhen nbsolute igaztalannak mondani , mert nem tudom az embe'iség nagy részét oly nyomorultnak képzelni, hogy az hitét, meggyőződésé századokon keresztül engedje egy egészen igaztalan rendszer, egy hamis intézmény által kie légi telni, idvezitetni. Annyi századokon át, annyi milliók lélekismeretét megnyugtatni, már az magában nagy igazság. És ha bár melyik vallást valaki az igazság ily ellentétének tekintené, \r. esak azon vall ís iránti ismeretlenségét, tudatlanságé árulja el. Az ellentétek igaz fölfogása szerint pedig, ha a proestantismus a katholicis nusn ik ellentéte , ugy vele egy színvonalon áll, vele egyértékü, s igy annál egy hajszálnyit sem lehet tökéletesebb, jobb. Söt e nézettel a protestantismus a katholicismuson csak parasit volna, mint minden negatívumnak léte sajátkép nem magában, hanem abban levén a mit negál. Ha egy kitünö s pedig protestáns irónk igy gondolkodott, ugy azon kérdésre ,,meddig állhat fon a protestantismus? következetesen csak azt felelhetné: a meddig a katholicismus. Természetesen, mert ha az megszűnik, nem levén mit tagadnia, meg kell szűnni a negatívumnak is. Ha e fejtegeti fölfogás való volna, a protestáns egyház minden tanának ellentétesnek kellene lenni a romai egyházéival, pedig ez tényleg sem igy van. Söt ellenkezőleg, könnyen be tudnám bizonyitni, hogy nincs a római egyházban oly keresztyén tan, mely a protestáns egyházban is » meg ne volna, csakhogy kellő értékére és körébe szállítva le. Mig ez megfordítva nem áll. 3) Legáltalánosabb , s leginkább protestánsok által vallott nézet, hogy a protestantismus nem más, mint a vallás vissza vitele a bibliára, az egyháznak a keresztyénség apostoli korára. — Ez állítás sok tekintetben hizelgö, és szépnek látszik, mind a mellet következetesenlátgondolva, azt hiszem, majdnem a legfélszegebb. Szerinte ugyanis a keresztyén emberiség teljes másfél ezred évig semmitsem fejlődött volna, legalább helyes, keresztyéni irányban nem. Ez ellenkezik a dolog természetével; ellenkezik az emberi szellem lényegével, de ellenkezik az isteni gondviseléssel és kijelentéssel is. Hisz e nézet szerint nem igaz, hogy Krisztus az idő teljességében jötI volna, ha másfél ezer év múlva ismét ott kellett kezdeni az ö egyháza fölépítését, hol ö a földet elhagyta, vagy ha Krisztus elvégezte is a rábizottakat, de, az ö általa megígért szentlélek e fölfogás szerint mit sem munkálkodott volna a gyülekezetben, ini meghazudtolná a Jézus ígéreteit. Ha a középkort csak a sötétség és sülvedés korának tekintjük, megfoghatatlan csuda volna az emberiség előrehaladásában való azon roppant szökkenés, mit a reformatioval látunk. De nem is vezeté a gondviselés igy az okosság törvényeivel ellenkezően a keresztyén üdvintézményt. Hisze n tudjuk, hogy a reformátorok dogmaticai? tekintetben a biblia után az Augustinismusból indultak ki, s különösen Kálvin a praedestinatio tanát fejté ki belőle, mely pedig a középkor szülötte. Hogy pedig az egyházi atyák után való scholasticismusban létre jött történeti fejlődést (mi már tisztán a középkor szülöttje) is, kellően méltányolták a reformátorok, többek között Luthernek saját szavaival bizonyítom, ki Staupicnak irja: „Ego scholasticos cum iudicio non clausis oculis lego. . . . „Non reiicio omnia eorum, sed nec omnia probo."' Van is említve itt azon tudott tény, hogy ötlzsinalot a protestantismus ts elismer oecnmenicumnak, s annak tantételeket illető végzései symbolicus tekintélyüek; valamint 100*