Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-02-02 / 5. szám

tünk, — s különben is nem igen tartoznak a dolog meritumára. — Lehető félreértések elhárítása végett megjegyzem még azt is, hogy midőn Menyhárt űr fölebb idézett érveit megcáfolni kivánom , ez koránsem azért történik, mintha én meg minden áron a Kálvin és a confessio értelmének teljes és tökéletes egyazonságát akarnám megbizonyítani; — hanem igenis kimutatni kivánom azt, hogy nem ily tarthatlan, egyes tételek, kifejezések — sőt szavakból kipréselt okoskodással és érvekkel, hanem a tárgyat minden részleteiben felölelő és átható szellemmel lehet csak valamely kérdés mibenlétét földeríteni. A Menyhárt űr okoskodása es érvei hát — mint láttuk — mindig az unió mysticát ostromolják, s azt vitatják, hogy a helvét vallástételben „csak" és ,,e g y e d ü 1" a halálra adatott s elégtétele által nekünk bűnbocsánatot szerzett Krisztus testéről és véréről, van szó ; ez mondatik lenni a mi eledelünknek, nem pedig az élő s velünk titkos egybeköttetésben levő Krisztus ; a Krisztusnak hit által való bevevése sem jelent a helv. vallástétel szerint többet, mint hogy mi azt eszközöljük hitünk által, hogy az értünk meghalt Krisztus elégtétele nekünk tulajdonittassék. Mintha csak az idvezilö a keresztfán vagy a koporsóban maradt volna , s a keresztyén hitnek semmi köze nem volna a halálon nyert dicső diadallal; — mintha a Krisztus világmegváltói munkássága csak is az Isten haragjának kiengesztelésében s a bűnbocsánat megszerzésében állna, — mintha e megváltói munkásság a véres halál factumábao be és elvegeztelett volna; mintha csak az emberi nem üdvözitése csupa negatív jókban, a kárhozattól való megszabadulásban állna: egészen oly csonkán s halványan tűnik föl a Menyhárt űr felfogása ! — Csak oly jól fogja pedig tudni igen tisztelt collegám, mint bárki más — hogy amaz üdv, melyet Isten Krisztusban és Krisztus által adott az emberiségnek, nemcsak a bűnöktőli megszabadulásban, hanem a szellemi élet újjászületésében s folytonos erösbülésében a megszenteltetésben is áll. — Csak oly jól tudja, mint bárki más, hogy valamint a kereszthalált, annak az atya kiengesztelésére elégséges voltát a feltámadás pecsétli meg: ugy a hívőknél is a Krisztus halála hasznaiban való részesüléssel szorosan egybefügg a vele való uj életre föltámadás, s ez tesz bizonyságot amaz elsőbbnek valóságáról. Hogy már ezen üdvöt, mit az atya a Krisztus által szerze számunkra, csak a Szentlélek által sajátíthatjuk el ; — és a t. szerző azon nézetét, hogy ez elsajátításnak a sakrarnentomok nem eszközei és vezetői: — annyira osztom és vallom, hogy én még magát a hitet sem tartom causa instrumentálisnak, mint ha (mint szerző a 47. lapon mondja) mi eszközölnénk azt hitünk által, hogy az értünk meghalt Krisztus elégtétele nekünk tulajdoniltassék. — Igy kevés, jóformán semmi különbség nem volna a cselekvények s hit általi megigazulás közt; — holott a hit nem egyéb mint az údvmunkáló isteni szellemnek lelkünkben való megmozzanása, vagyis e megmozz uás észrevétele, s az aziránt való fogékonyság. Osztom — mint mondám — hogy a sakromentomok nem eszközei, hanem jelképei és pecsétei a Szentlélek által eszközlött amaz üdv-elsajátításnak; de mindegyik oly jelkép és pecsét, hogy az üdvnek mindkét momentumát magában foglalja és kiábrázolja. — Ha tehát már a keresztség is ábrázolja nemcsak a bűn szennyeinek Jézus vére általi elmosattatását, hanem egyszersmind az újjászületést is: miként lehet az űrvacsoráról, minta megszenteltetés sakramentumáról azt vitatni, hogy az csak a Krisztus elégtevő —• bünbocsánatszerzö halálára és anélkül vonatkozik, hogy az idvezitő éltető szellemével való táplálkozást, = egyesülést is jelképezné? — Avagy felednök-e, mit az apostol mond, „h a a Krisztus fel nem támadott, hiába való a ti hitetek." Es értekezönk mindezeket kész elfeledni, — mert borzad az unió mysticától; s csak hogy attól meneküljön, még ily féle kifejezéseket is megenged magának : hogy a Krisztus nem mint élő, hanem mintha-Iáira adatott személy, vagyis az ö elégtétele tekintetik eledelünkül, életünk szerzőjéül (46. 1.). „Az értünk halálra adott testből (nem a jelenleg élő idvezilö személyiségéből) nyerünk életet (52. 1.) Lehetetlen, hogy eszünkbe ne jussanak a szavak, miket az élet angyala intézett vala a koporsó látogatóihoz : Nincsen itt, feltámadott: Mondjátok meg az ö tanítványinak, hogy előttetek megye n, ott ö t e t megláthatjátok, a mint megmondotta. Az unió mysticának én sem vagyok vallója, a mint általában nem vagyok híve a mysticismusnak ; de csak azért, hogy ezt megbizonyítsam — nagy árnak tartanám az élő i d v e z i t ö v e 1 i összeköttetést, a vele való e g y esülést is egészen feladni és megtagadni.— Mivelhogy én Krisztusban megkülönböztetem az örökké való Igét, azaz az Istenember örök lényét és eszméjét, mely kezdetben Istennél vala, — s az ö emberi concrét személyiségét, mivel én idvezilömül és imádatom tárgyául amaz első, nem pedig a második minőségben tekintem : ennek folytán hiszem és vallom, hogy szentlelke él és munkálkodik ma is a hivők lelkeiben, (sőt az ö eszméjének megtört sugárai működtek sporadice egy Socratesnek, Senecának lelkében is); hiszem és vallom tehát, hogy minden mysticismus nélkül is lehelő, sőt szükségkép lenni kellő az idvezitövel való benső összeköttetésünk. — Nem volna a hitnek semmi értelme és értéke, ha anélkül sajátitná el a Jézus halála hasznait, hogy egyszersmind Jézust, az ö megelevenítő szellemét is elsajátítsa. — Azonban ez leheletlen is. Ezt a felfogást találjuk a helv. vallástételben is, csak nézzük azt a maga teljességében, nem pedig egyes, — az összefüggésből kikapott kifejezések, sőt szavakban. Tökéletesen megcáfolja s halomra dönti Menyhárt űr okoskodását mindjárt az első pont, a melyet a vallásiétól XXI-ik r. 5. §-ából idézett volt. — A legnagyobb határozottsággal és világosan mondalik abban, hogy a Szentlélek az, ki velünk az űrnak testét és vérét lelkileg közli, azaz közli 10*