Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-11-23 / 47. szám

végzéseinek második pontjában egy uj, az apostoli és helvét hitvallással egvezö, hazai confessio készítése rendeltetik el, a mi bajosan tortént volna, ha a nevezett zsinat a helvét hitvallást a jövőre nézve is oly tekintélyű symbolicus könynek tartotta volna, mint mi tartjuk. A két tiszai kerület papi esküformáiban , melyeknek meglehetős számát ösmerem, a reformatiótól kezdve, a mult század közepe tájáig soha a helvét hitvallás, vagy az arravaló köteleztetés egy igevei is elő nem fordul. Most azonban mar ott áll az a mi esküformánkban is, de hogy miképen, micsoda indokok alapján mehetett és ment oda be : azt adatok hiányában, biztosan ki nem deríthetjük, — annyit azonban, a helvét hitvallás történetének egyik jeles külföldi inegirójával egyezöleg bízvást állithatunk, hogy magyar őseink, midőn a helvét hitvallástól való eltérést, vagy az azzal való ellenkezést büntetéssel fenyegették , s az ahoz való leköttetest az esküformába is bevették, magának a helvét hitvallásnak szelleme ellen cselekedtek. Mindezekhez szabad legyen meg megjegyeznem, miszerint aligha van ma, a föld határin oly reformált egyház, melynek kebelében a lelkészek a helvét hitvallásra megeskettetnének; magában Zürichben, a hitvallás szülővárosában s kantonában , soha arra esküt nem tettek papok, csak azt kívánták tölök , hogy olvassák meg hiven s tartsák figyelemben , jelenleg pedig, igen okosan, csak azt fogadják fel a felekezeti tanra nézve, hogy a Jézus Krisztust a szentírások tartalma „s az evangeliomi reformált egyház alapelvei szerint prédikálják." Oly reformált egyház továbbá , mely magát helvét hitvallásúnak nevezte volna valaha , és nevezné most, tudtommal, egyetlenegy sincs a mienken kivül, söt vannak olyanok , s pedig tekintélyes és tiszteletre méltó reformált egyházak, melyek a helvét hitvallást soha be nem vették. Azt is tudhatja mindenki, ki az ujabb évtizedek theologiai irodalmát figyelemmel kisérte, hogy a lelkészeknek valamely confessiohoz esküvel való lekötéséi, minden jóra való theologus rosszalja. Szabaduljunk meg tehát, azon kényelmes ugyan , de egyáltalában nem krisztusi, s nem protestáns nézettől, mintha az egyházi társadalom lényegét és alapját confessiok alkotnák, és igyekezzünk, hogy a coníessiókhoz való szigorú leköttetés esküformáinkból mindenütt kitöröltessék. De mindezek mellett is azt mondhatja a gyakorta betűk szolgálatában álló emberi elme vagy inkább indulat : bár mit beszélj is, megesküdtél a confessióra, hogy mersz tehát attól eltérőleg irni ? Szerettem volna, hogyha illető feleink kimutatták volna azt, hogy hol tiltja meg a helvét hitvallás az irodalmi vélemény szabadságot, s a szentírásnak minden emberi tekintélytől független szabad magyarázását 7 Azonban bár miként is legyen a dolog: azt hiszem, hogy a hivatalos igehirdetés mezeje különbözik a tudományos vizsgálódás és irodalmi nyilatkozás mezejétől. Őszintén tisztelnünk kell mindkettőnek jogait és határait, s egyiket a másikkal öszvezavarni nem szabad. El kell ösmernünk , hogy a protestáns egyház nem csupán a már eddig megtalált igazságok élvezetének, hanem egyszersmind az igazságok szakadatlan keresésének társulata is. A protestantismus állított ugyan fel, s talán ezentúl is állítni fog mértföld mutatókat, de nem azért, hogy azoknak különben is parányi árnyában elpihenjen, hanem azért, hogy az időnkénti haladás stadiumait s magát a fö irányt kijelölje, ő pedig maga halad és haladni fog véghetetlenül, lévén egyedüli vezércsillajra az Isten igéje, melyet, hogy ha az erösebb és gyengébb szemek , s a különböző látcsövek másképen fognak is fel: nem nagy baj, söt nem is baj, mert annak lényege mindörökké megmarad, s az emberiség temérdek akadályokon keresztül is folyvást közeledik a felé. — Epen ezért tisztelem és becsülöm én azon irányt, melyet Schweizer s közöttünk Sz T. s Ballagi a címzett röpiratban kitünőleg képviselnek. Ök, hitem szerint, a Krisztus szellemének s az emberiség haladásának lobogója alalt állanak. De más részről nem izének irtó háborút azon irány ellen sem. melyet a szerzőnk által bírált röpirat képvisel, söt elösmerem , hogy annak nem oly szempontból és érdekből ugyan , mint képviselői vélik , — de még is van haszna. Olyan ez irány a társadalmi életre, s épen az egyházra vonatkozó tudományok mezején is, mint a ballast az alapteher a hajók fenekén. Csak hogy ez alapteher ne követeljen aztán többet magának, mint azt, hogy az egyensúlyt fentartja , ne követeljen különösen vezérszerepet, mert ö nem haladásra, hanem a víz fenekére gravitál. Végre szabad legyen ezen becses lapok tisztelt szerkesztőjéhez egy meglehet illetéktelen , de őszinte indulatból származó kérést intéznem, a mely csak abban áll, hogy mostanában, s talán még jó darab ideig, a feltámadás vagy más eféle hittani tárgy lényeges vitatására tért ne nyisson, s különösen a feltámadás feletti vitát ezennel zárja be. Az irodalom végcélja elvégre is a tanítás. A tanításnál pedig nem csak az a fö kérdés, értem e tisztán önmagam azt a mit tanitni akarok, hanem , kivált a társadalmi életre közelebbről vonatkozó tudományok mezején — az is, hogy vájjon állanak-e hallgatóim vagy olvasóim azon ponton, hogy tanításaimnak hasznát vehessék. Bizonyos, hogy az igazság csak igazság a maga mivoltában akár éjfélben akár délben, akár muszkáknál, akár az angoloknál hirdesd azt, s akár paizsra emeljenek, akár keresztre feszítsenek miatta. Ámde miként egyesek, ugy társadalmak képzelödésének folyamán is meg van a fokozatosság •, s ha igazán használni akarunk, ehezképest kell megválasztanunk a tanitásnak mind tárgyát, mind modorát. A magyar protestáns theologiai miveltség még most épen nem áll azon ponton, hogy siker reményével vitathatnék a magasabb hittani kérdéseket. A Krisztus feltámadá • sának kérdése pl. lényeges egybcköttetésben van az egész chistalogiával. el annyira, hogy nekünk, ama tárgyai mintegy kiszakasztva tárgyalni, aligha nem bal lépés, — továbbá a tudományok oly más ágaival, melyek a mi olvasó közönségünk előtt meg se pendültek még. Csekély belátásom szerint, a mi magyar theologiai irodalmunknak, ez idöszerint illetékesebb mezeje saját lör-