Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-02-02 / 5. szám

lát 50 dénárra emelte az eddig fizetett 25 dénár helyett: a mikor a Deáki által felültetett egyházak Kajáron összejővén, a por gyűlésben elhatározták s Deákival is tudatták, hogy egyházaikba a seniorf, mint a szegény népet zsarolót, visi­tátorképen be nem bocsátják, — s Deáki is erre egyházon­ként küldött nyiltlevelében felszólította Tokai Pál seniort, hogy a felbőszült egyházakba visitálni ki ne menjen. — De Tokai, bizván Istenben és igaz ügyében, a visitatiót teljesítette, és semmi baja nem lett, — az 50 dénár halotti stólát is a superintendentia megerösitette, s minden tractus­ba bevitetett. Az enyéngi egyház jegyzökönyvében is emlékezetben maradt a 131. lapon az ágensnek feleletül adott utasítása, midőn a veszprémmegyei gyűlésen azzal vádoltatott, hogy visitaliókor az egyházakat terheli, két máriást, és egy kila zabot vévén minden egyházon, az is­kolatanitókon pedig egy-egy máriást, és hogy vegyes há­zasokat eskettetett össze. — Utánna lett Katona Vátzi János, 1753. jan. 23-án Sz. K. Szaba­din tartott superintendentialis gyűlésen f. I. Farkas Jakab superintendens előtt 17 jelen volt mezoföldi e. megyebeli pap által választatván és megerősíttetvén, fel is eskettetett, ad­ván e fáradságért a superintendensnek egy darab körmöci aranyat, Bányai István pápai senior és segédtársnak és az ebédet adó Tuba Keresztúri István veszprémi seniornak is egy-egy koronás tallért. — K. Vátzi János 1740-től 1774-ig táci pap, és 21 évig senior volt. 0 szedte össze legelsőben e traclusbeli papok és iskolatanitók fizetéseiket jegyző­könyvbe vezetve. — E szorgalmatos és jó rendtartó se­nior után lett Tót István, elébb a pápai tractusban, nevezetesen Pi­riten volt rendes pap, s innen hivatott a szilas-balhási egy­házba, hol 32 évig predikátoroskodotl; de özvegységre jut­ván szilasi papságáról lemondott ugyan, seniorságát halála évéig 1729. megtartván. Senior lett 1774-ben, viselte 19 évig; de 1790-től Laszli József soponyai pap volt mellette prosenior. Laszli Józef soponyai pap, mint a traetusi jegyzőkönyv mutatja, 1794-ig mint prosenior elnökölt a gyűlésben, és csak egy évig vihette rendes seniori tisztes hivatalát, mert már 1496-ban mart. 28-án meghalt. Kecskeméti Zsigmond a polgárdi egyháznak 53, a a mezöfóldi tractusnak 25 évig volt papja, seniora, — meg­halt 1821. ápril. 20-án. A maga idejében erélyes, bátor, és a nyomatott egyháznak mint nemes ember is szószólójok és pártfogójok volt mind a vármegyéken, mind a deputa­tiokban. Szabó Péter csajági, magyar-almási, végre fülei pap, 1813-ik évben választatott proseniornak, majd az 1821-ik évben seniorrá lett, — meghalt 1823-ban oktob. 29-kén. Szikszai János 1797-töI 1802-ig ládányi. — azután 1839-iki septemberig fokszabadi pap, — 1824-ben prose­nior, 1825—1839. senior, meghalt papságának 42, senior­ságának 15-ik évében, 1839. sept. 15-én. Bali Mihály elébb csöszi. azután kálozi, majd pol­gárdi lelkész, ki is 1839-ik évben a gyengélkedő senior mellé azon kikötéssel választatott, hno-y bárkire essék a proseniorság, a rendes senior halálával ujabb szavazat a seniorra történni nem fog, hanem a prosenior foglalja el a seniori hivatalt; — és igy még az 1839-ik évben septem­berben a rendes seniori hivatalt folytatni elkezdette s vi­selte 1861-ig, a mikor superintendentialis határozat követ­keztében föesperesi cimét meghagyva, uj választás történt, és lett Horváth Mihály, elébb kiskeszi, 1852-től lepsényi lelkész. Segédgondnokok voltak a mezőföldi egyházmegyé­ben a következők: Szőke János választatott 1760-ban — kineveztettek Szűcs Pál, Kenessei Sámuel 1775, — később Hollósi F. János, Hollósi F. László, Karácsony István, — választattak Pázmándi Károly 1809, — D. Halász Sámuel 1814. kinek gyengése s öregsége ugy kivánván, második segédgondnokul választatott melléje 1856-ik évben veje D. Halász Lázár. Összeszedte a jegyzőkönyvekből s közli Szikszai Pál, balatonfökajári lelkész. U. I. Ide irom azon esküformát, melylyel losonci Farkas János 1695-ik évben superintendensi hivatalára fel­eskeltetett, és a mely az egyházmegye jegyzökönyvébe e szavakkal van bejegyezve: Formula juramenti tempore Inaugurationis Cl. D. V. D. Johannis F. Losonci Superin­lendentis usitata, vernacule concepta haecfuit: Az Atya mindenható űr Isten, mennynek, földnek te­remtője, és az ő Szent Fia, a mi urunk Jézus Krisztus, em­beri nemzetiségnek megváltója, és a vigasztaló Szent Lé­lek Isten, minden setéttséges szíveknek megvilágositója és megszentelője, Tégedet ugy segéljen, hogy ebben a Szent Istentől rendeltetett, és az emberektől megbetsültetett Sz. hivatalban, ugy mint az Istennek igaz ekklézsiájában való vigyázásban és püspökségben, igaz hiteddel, jó lélekkel, tiszta szíved szerént, az Úr Istennek segítsége veled lévén, ugy igyekezel forgolódni, hogy első és fögondod legyen az Istennek tisztességére, a keresztyén anyaszentegyháznak épületire és hasznára. Az igaz tudománynak oltalmazója, a hamisnak rontója lészesz, az igaz hit mellett lelki vitézség­gel vitézkedvén, minden nyomorúságot kész lészesz felvenni és elszenyvedni, jutalmat a Krisztustól várván. — Tiszte­det tiszta, szent mértékletes, józan, alázatos életeddel, jó erköltsöddel ékesítvén, mind Isten, mind emberek előtt fé­nyessé, és kedvessé akarod tenni; — hites senioridat, tő­lök tiszteltetvén, megbetsülöd, inspectiód alatt lévő minden tanitótársaidat, mint a Krisztusban igaz atyádfiait, hozzád hűségeket mutatván, igaz atyafiúi szeretettel látod, azok­nak panaszokat siket füllel el nem hallgatod, — egymás ellen való méltatlan vádjokat be Jiem vészed, hanem mind a két félt meghallgatod, azoknak igazat tészesz tellyes te­hettséged szerént, a mennyire tégedet illet, az Úr Istennek segítsége veled lévén. — Isten Téged ugy segéljen, ki Atya, Fiu és Szent Lélek Amen ! ^Or

Next

/
Oldalképek
Tartalom