Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1862-11-09 / 45. szám
azt, hogy F. ur, a mint a spiritualisták torzképét fel állította: Himeneus,Filétus, gnosticusokat/Woolslont, s ezek mellé Schweitzer, Sz. - t és T - t, mint [ezen képpel lényegben egyezőket tekintette, s ezeket mintegy megvetés tárgyaivá tenni kívánta. Ha a felhozott nevekhez csatlakozó tanvéleményeket, tisztán és szigorúan elöállitni akarjuk, és tehetségünkhöz képest elő is állítjuk: lehetetlen észre nem vennünk, hogy mily különbség van egy Himeneus és Filétus, egy Woolston és egy Schweitzer tanvéleményei között, nem csak az időre és viszonyokra nézve, melyeket itten lényegeseknek nem tartok, hanem magára a tartalomra nézve is. Nincs az emberiség fejlődésének, nincs a tudománynak, nincs kivált a mi Urnnk egyházának és tudományának, semmi prokrustes ágya , melyben az ágyvégnél hosszabb tagok levágattassanak, a rövidebbek pedig erőszakkal kinyujtassanak. — VI. A biblia hitelessége. 32 — 53. Itt szerzőnk, legelőször is Sz. és T. védelmére kél, kik ellen F. ur azon vádat állitá föl, hogy a biblia hitelességét tagadták, holott csak némely könyvek cimszerüségét hozták kétségbe; erre pedig a tudomány nem csak jogosítva , de egyenesen indíttatva is van, és pedig épen a biblia hitelességének megmentése érdekéből, a mennyiben csak igy lehet az evangeliomokban fenforgó kétségtelen ellenkezéseket kimagyarázni, s illetőleg eloszlatni. Szerzőnk továbbá azon kérdésre, hogy Krisztus maga miért nem irt, az egykorú zsidó irók vizsgálata folytán azt feleli, hogy azért nem, mert kimondott törvény vala, hogy a szentirásbeli dolgokat nein szabad könyv nélkül elmondani, és viszont a szájbeli (az írást fejtegető) dolgokat nem szabad irásba tenni; Jézus tehát ha mégis ezt tette volna, öt a zsidók, hogy tanításait az Isten igéjével akarja egy sorba állítani, mely vádnak magát kitenni annyival inkább nem akarhatta, mert jól tudta, hogy annak, a ki a tömegre akar hatni, nem Íráshoz, hanem élőszóhoz kell folyamodnia stb. E cikkben végre Luthernek, a nagy reformátornak több rendbeli szabadelvű nyilatokozatait állítja szerzőnk F. ur nyilatkozatai ellenébe s előadja, és példákkal igazolja , hogy ha a bibliatudományban4 ama F. féle elvek érvényesíttetnek, minemű iszonyuságok származnak abból. A tudomány szempontjából legérdekesebb előttem ezen cikkben , azon kérdés rövid fejtegetése , hogy Jézus inért nem tett irásba semmit. Megvallom azonban, hogy sokkal tüzetesebb vizsgálatot és igazolást ohajtotlam volna. Még most folyvást kétségek merülnek fel előttem. Van-e pl. azon forrásnak, melyből szerzőnk ama törvényt merité, biztos hitelessége; valóban egykoru-e az stb.stb. Fel lehet-e tenni Jézusról, a ki a farisaismus egész mivoltának, hagyományainak stb., a leghatározottabb szabadelvüséggel lépett ellenébe, s részint ignorálta , részint nyilván megtámadta azokat, fel lehet-e mondom tenni Jézusról, hogy ö ama törvény által, ha ugyan az, csakugyan létezett, korlátoztatni engedte volna magát, még akkor is, ha szándéka lett volna irásba tenni a maga tanait? Én részemről, e nagy fontosságú körülménynek magasztosabb s a kijelentés fokozatosságának természetében fekvő okát sejtem. Ott volt a sina hegyi törvény, irva betűről betiire az Isten ujjai által: — s mi lett az idők folyamán eredménye a vallásos élet mezején? Egy felöl szolgai félelem, vaktisztelet, babona s lelki kiskorúság; másfelöl farizeusi és Írástudói hatalmaskodás, céhszerüség és betürágás. — Az időnek teljességében testté lelt maga az örök ige, és lakozott az emberek közölt, és pedig nem azért, hogy betűt hozzon s betűre tanítson, hanem azért, hogy a maga egész mivoltát és lényét állítsa fel példányul a világnak s áldozza fel az emberiségért. Valóban,alig hihetjük,hogy ha a Krisztus betűt is hozott volna e világra vagy hagyott volna maga után,ujjászülhette volna az emberiséget. A Krisztus szelleme és tudománya nem betű, hanem lélek, nem hitformula, hanem élet. ,,Uj parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek ; u g y szeressétek egymást a mint én s z e r e tjt e 1 e k titeket. — Távolról sem kívánom, hogy ezen töredékes eszmék, szabatos ellenvetésül s tudományos fejtegetésül tekintessenek ; nem egyebek, mint rögtönözve tett megjegyzések és sejtelmek ezek, a mindnyájunkat érdeklő nagy fontosságú tárgy felett. VII. A csodák. 53. — 65. Szerzőnk szépen fejtegeti a tudomány ujabbkori vívmányainak alapján a kitűzött tárgyra vonatkozó elveket, melyeknek veleje ez : „a világrend, minthogy az , Istennek mütörvényeiben oly változhatatlan, mint változhatlan az egésznek végoka, maga az Isten." Példákkal bizonyítja, hogy maga az Ur szerént is nem a csodákra kell alapitni a keresztyén hitet. Hogy a bibliai csodák miképen történtek: arra egyszerűen azt feleli, hogy nem tudja, s minthogy a csodák hite az üdvösségre nem tartozik, nem is keresi. Végül következetlenságeket vet szemére ellenfelének. Én azt hiszem, hogy ha van valami, a mi egyedül a subjectiv hit tárgya lehet, s a minek objectiv valódiságát tudományosan bebizonyitni soha sem lehet: a csoda minden bizonynyal ilyen. Ha azt mondjuk és valljuk, hogy „a csodák valósága felöl az ép külérzékek által szerzett tapasztalás okvetetlenül bizonyíték,u s ha továbbá azt állítjuk, hogy az ily érzékekkel s közvetlenül tapasztalok előadását hinnünk kell : akkor a római katholika egyház minden megállapított számtalan csudáit el kell fogadnunk : mert jól tudjuk, kogy ezen egyház erős vizsgálatot tart minden csoda felett, tanukat hallgat, esket; nyomoz, vizsgálódik. Igyj pl. hogy a számtalan példák közzül egy hazait említsek. Gróf Corbelli ezredes s tokaji parancsnok, 1697-ben igaz keresztyén hittel és esküvés alatt állítja, hogy ö, miután hallotta, hogy a szabólesmegyei pócsi templomban levő boldogságos szűz képe könnyeket hullatott, több katonákkal [együtt személyesen elment a pócsi templomba , s látta saját szemeivel hogy a kép bőségesen hullatta a könynyeket, ezeket ö saját tiszta zsebkendőjével letörölte, s annak nyomai ezen mai napig is meglátszanak; hogy pedig megtudja, hogy nincs-e valami csalás a dologban : mindenek láttára a képet tüstént levétette, szigorúan megvizsgálta ; de semmi csalásnak nyomát nem taláita. De volt ez ügyben épen ily eredményű, más, hivatalos vizsgálat is ; s az ide vonatkozö oklevelek egész terjedelemben közölvék: