Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-11-09 / 45. szám

PROTESTÁNS r r SZERKESZTŐ- ES KIADO-hivatal: A Iipót és szerb-utca szögletén földszint. ELOFIZETESI DIJ : Helyben : házhozhordással félévre 3 frt. 50 kr., égési évre 7 forint — Vidékén: postán szétküldéssel félévre 3 frt. 70 kr., esész évre 7 frt. 40 kr. Előfizethetni minden cs. k. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. HIRDETESEK DIJA: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásánál 5 ujkr., egyszeriért 7 ujkr. sorja. Bélyegdij külön 30 ujkr. ELŐBB KAPLÁN-E? VAGY EGYSZERRE RENDES PAP ? Ha a pappá leendő, s világiakban még utóbb, hosszas paposkodás után is, vajmi sovány babérra vergődhető protestáns papi-állást maguknak választott ifjainkra liagynók e kérdés megoldását, aligha a nagy rész, az egyszerre pappá lehetés után nem nyújtaná ki azonnal kezét. Mi szép dolog volna szerintök. a leendő papnövendékek szerint, egyszerre azt mondhatni: ki az ur a házban? adott Isten nekem is egy jó fárát, imliol: én is, lerázva az iskola porát, a ki nem hiszi, lássa, én is, magam ura vagyok. Azonban szegre, az ajtó mögé, az ily uraságnak az életet ily eldorádó alakban nézdelő ábrándos fiatal barátim! Nos quoque floruimus, — mi is nehezen haraptunk a hosszas káplánkenyérbe, s volt idő, hogy bizony bizony mi is resteltük a dolgot, midőn kenyerünk javát csak is káplánkodva kellett enni meg, — óh be sokszor sóhajtottunk fel: a munkás méltó a jutalomra, felsóhajtottunk, a mienkhez mérve, szinte irigylendőnek látván principális uraimékhelyzetét, be fájt annyi ideig hallani az öcsém-uram ciinet, súlyosan is esett az igaz, nem egyszer zokon vettük a dolgot, kényszerülvén egyik búcsúztatót készitni a másik után.majd minduntalan lerongyolt, még nyaktöréssel is fenyített a filiasta viasta ekklézsia, és mintha csak ma lett volna, ugy emlékszem arra a keserves éjszakára, melyet az okozott, hogy a (leportatio sacramenti elvégzése után a harmadik helységben, bánatos érzettel azt kellett hazatértemkor észrevennem, hogy üres a káplánbatyu, kocsikashiány miatt, a gerebenes uton, épen a regényes ság-hegy aljában esett meg rajtam a szerencsétlenség, kicsúszott a szent edény a szekér oldal-közén, — de, és még egyszer mondom ám, az Isten panasznéven ne vegye búmat, bánatomat, mind ezt elszenvedve is, bátran merem állítani, hogy mindannyiunkra, kik közül egyikünknek másikunknak még a hét sovány esztendőnél is több jutott a káplánkodás terén, reánk fért a káplánkodási idő, még csak azóta mondhatjuk el sokszor az ének-vers szavaival : „Jó uram, hogy meg alázsz, Jómra fordul, hogy snjtálsz. most nem adnók sokért, hogy elvettük a magunkét a káplánkodásból, minek nyakára, vagy is elébe lépni szeretnének egy ugrással sokan. Sikerül is az egyiknek másiknak, kivált midőn idők állanak bé, mint sokban, vagy csak hát a mostaniak, a hol több is sokszor mint kellenék az érett kalász , többen takaríttatnak a csűrbe, többen sűrűbben hullanak el öregeink közül, más rész meg, mintha sokszor fogytán volna a tartalék-sereg, el annyira, hogy még káplán-csődök is kerülnek elő, mi hallatlan a maga nemében, miről soha csak nem is áhnodánk. Ám legyen azért, hogy egy kis kivétel el nézhető, kivált midőn sok helyt azonnal ember kell a gátra, de, és épen,mert ha valamikor,csak gondoljunk vissza a közel mult patentális időkre s egyre másra, mert ha valamikor mondom, most kellenek emberek a gátra, hiv munkások az ur szöllőjébe. mostanában emlegetjük legtöbbet a bel-missiót, most abajgatjuk újra még sírjaikban is a hit-javitás bajnokait, az egyház mart.yrjainak képét most fizetjük meg drága áron s aggat-89