Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-10-19 / 42. szám

Egyik azon kiváló gond és hűség, melylyel a jog fej­lése adatik. Bármely nemzet okos akarata, nemzeti szelle­me külsőleg tisztán tükröződik vissza, önmaga által alko­tott jogrendszerében s alkotmányos intézményeiben, hozott törvényeiben, s eddig rövidebb történeteinknél ez oldal épen nem emeltetett ki, s ha mí kevés ide vonatkozó adat van is szétszórva a szövegben, azt a tanulónak vagy az ol­vasónak kell összeböngézni, mig itt külön összeállítva foly­tonos genesisében látjuk jogállapotunkat és törvényeinket, mindamellett mindig a nemzeti fejlődés egyéb irányaival párhuzamosan adva elö. A másik oldal, nogy a hazai történetek a világtörté­netnek, s akkori világállapotoknak folytonos szemmel tar­tásával adatnak elö, koronként kiemeltetvén azoknak azon egymásra vonatkozása, a melyből érthetők meg csak iga­zán történetünk legjelentékenyebb mozzanatai, s igy min­den korban látjuk azon álláspontot, melyet Magyarország az európai történetben elfoglalt. És a harmadik oldal az egész magyar történetnek azon észtani fölfogasa, mely már az első füzet ismertetésé­nél is inéltanyoltatott, azon történetnek, mint a nemzet egybefüggő, okos s azért benső szükséggel biró fejlődésé­nek előadása, melyben az események csak annyiban birnak értékkel, mennyiben a nemzeti közszellem fejlésének akár gátló, akár előmozdító tényezői; s igy minden esemény, minden intézmény ismertetésénél annak ,,miérla -je van szem előtt tartva, s csak benső értéke szerint ítéltetik meg. Ez előadásmód nézetem szerint kiválóan alkalmas fötano­dai hasznalatra, hol egyáltalában nem lehet célja a törté­net-tanításnak, hogy pusztán a megtörtént tények s ese­mények, mint valamely aggregatum gyűjtessenek be az em­lékezet muzeumába, hanem inkább fődolog, hogy a tanuló a történetek nagy erdejében az irányokkal jöjjön tisztába, hogy magát tájékozhassa, a nagy tényekben az elveket is­merje meg, mi bennük érvényesítetett, azon alapvázlatot szerezhesse meg, melynél fogva később is gyűjtendő isme­reteit tudatában rendezni birja. Ezek azon előnyök, melyeknél fogva Bocsor törté­netét némely stylistikai hiányok dacára is nem tudjuk elég­gé ajánlani hazai történetünk barátainak. A második füzet sajtóhibáktól sokkal tisztább és kiigazitottabb, mint az el­ső, söt az első füzet sajtóhibái itt javitvák ki. Molnár Aladár. A föld egyes részeinek földirati „ismerte­t é s e". Brassai Sámuel kézirataiból ujabb adatok szerint kiadta Kovácsi Antal. Ko­lozsvárt, 1862. Stein János erd. muz. egyl. könyvárus, sajátja. Kis 8-ad rét, 135 lap. (A kékkönyvtár XIII. füzete.) Ára 45 kr. o. é. Azon időben, midőn még minden megbízásunk nél­kül mások csinálták számunkra az iskolai tantervet, a föld­rajzot, mint szukségfelettit, vagy egészen kirekesztették, vagy csak legfolebb, mint a történelem szolgálatában állo, alárendelt segédtant tűrték meg a gymnásium tantárgyai kö­zött. Ma már nem igy van. A mióta ismét magunk intézhetjük nevelésügyünket, a földrajz is, mint egyik legképzöbb, s a mellett igen szükséges és érdekes tanulmányág, kellő fi­gyelemre méltatva, régi jogaiba helyeztetett vissza, s mint önálló, rendes tudomány tárgyaltatik a többi testvérek kö­zött. S ez igy is van jól. Hanem a földrajzi kézikönyvekre nézve, már nem ilyen jól áll a dolog. Ezeket illetőleg még sok a kívánni­való. Nem mondhatjuk ugyan, hogy épen szükséget látunk; tanügyeink átalakulása óta több rendbeli jelent meg; ha­nem csak az a baj, hogy a nagyobb számon igen is meg­látszik a sietség és időszerűség. Inkább csak össze vannak öntve, mint alaposan és rendszeresen kidolgozva, s külö­nösen két föhibában sinylenek: vagy minden alapelv és Riódszer nélkül szerkesztvék, — vagy az olyanok is, me­lyekben a módszer némi nyomait látjuk, vagy igen sokat, vagy igen keveset nyújtanak. Örömünkre szolgál, hogy a fencimzett földirati mii, emez általános észrevételünk alul, dicséretes kivételt ké­pez. Ez már sem nem fordítás, sem nem compilatio mások müveiből; egy teljesen eredeti mü áll előttünk, melyben az alaposság mellett saját felfogás szerint rendezve és he­lyes alapelvekre fektetett módszerben látjuk a tárgyat elő­adva. A földirat tanításában rendesen követni szokott mes­terséges utakat és módokat mellőzve, e mü a természe­test választotta, azon módon tudniillik, mely mind a lélek-és neveléstan józan elveivel, mind pedig a tanítandó nö­vendékek fejlettségével és ismereteivel megegyezik. A földirat tanítására nézve, mint tudjuk, eddigelő leginkább a következő két módszer van elfogadva: a s y n­theticus, mely az iskola épülete és udvarából indulva ki, a növendékkel legelőbb is saját lakóhelyét, falut vagy várost, annak határát, minden földirati minőségeivel, is­merteti meg, s csak azután viszi át megyéje, hazája, — innen a szomszéd országok , az egyes földrész, s végre az egész föld tárgyalására ; és azanalyticus, mely szerint a kezdő gyermeknek legelőbb is a földet, az ö teljes egye­temességében mutatják föl, és csak azután, ha annak alak­járól s azon viszonyról, melyben az égi testekkeli jelesen a nappal és holddal van, nagy részt érthetetlen dolgokkal tömték meg a gyermek fejét, kezdenek arról is szólani, hogy mi van a földön, a mit a gyermek is láthat, milyen a felszíne, micsoda részekből áll stb., mig végre aztán las­sacskán és hosszú utakon haza kerülnek. Az előttünk fek­vő mü voltaképen e módszerek egyikét sem követi. Az első szerint nem kezdheté, mivel — a jelen füzet a gym­násium első osztályainak levén szánva — fel kelle tennie, hogy e könyv leendő használói a földirat elemeivel már ismerősök; de a másodikat ugyancsak a növendékek iránti szempontból sem követheté, miután ez épen azzal kezdi — a mértani fóldirattal — melynek megérthetéséhez legtöbb alap szükségeltetvén, legutoljára tanítandó. Saját módszerről kellett hát gondoskodni; módszer­ről, mely szerint a tárgy terjedelemre nézve ugy legyen feldolgozva, hogy mennyisége szerin; az elemi osztályok-

Next

/
Oldalképek
Tartalom