Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1862-09-21 / 38. szám
kath. vallás híve levén, a felekezetcsség szűk körvonaléin felül emelkedő magas lélekről, s a nevelés szent ügye iránti meleg részvétről tesz jeles bizonyságot. Ugyan ez alkalommal tek. Hrabovszky János űr 20 frtnyi kegyes adományt kézbesített a kerületi gyűlésnek, melyet egy tudománybarát szinte tanodai célra nála tett le. Mind a kegyes adakozók, mind az ezen segélyeket kieszközlő tisztelt férfiú iránt, meleg köszönetet fejezett ki gyülésünk. Ezen örvendetes dolgokkal ellentétben kétszeresen fájt hallanunk, hogy mult évi paksi gyülésünk szigorú rendeletének ellenére, még most is vannak esperességek, melyek oly nagy mérvű tartozásban vannak, mely miatt a pénztár legnagyobb zavarnak nézett elébe, különösen a tápintézeti tartozások összege oly nagy, hogy a tápintézeti évi díj jelentékeny felemelésére lön kényszerítve az illető sopronyi convent. A főtanodai igazgatóság jelenté továbbá ; hogy tanodánk egyik közkedvességü s mindenkitől dicsérettel említett tanára Fehér Sámuel űr, meghívást kapott a mostaninál sokkal jövedelmesebb állásra, s mint veszteséget tünteti fel ennek eltávozását; azért a kerület felkéretik, hogy fizetésének némi javítása mellett, itt maradhatását eszközölje. A kerület jelen nyomasztó pénz viszonyai közt, uj költségvetés keresztülvitelét kilátásba nem helyezhetvén; a minden nemes ügyek élén álló tek. Hrabovszky János úr egy magán aláírást bocsátott ki, melyen önkénytes ajánlás utján világi buzgó uraink, biztosítják nevezett tanár urat, hogy mig sopronyi tanodánk kebelében lesz, a kerülettől nyert eddigi fizetése, magán úton 200 frttal javíttatni fog. Isten áldása legyen a nemes ügy barátokon. Főiskolánk felügyelője tek. Szigethy József űr hivataláról lemondván, a vallás és tanodaügyünk mellett oly hév buzgalommal működött, az érdemekben gazdag tekintetes Szemerey Sándor űr választatott meg iskolai felügyelőnek, kinek ismert buzgósága, szakavatotságában főtanodánk szererencsés jövőjének biztositékát látjuk. Egyházkerületünk ifjú gyermekének, a kezdet nehéz harcát vivó tanitóképezdénk anyagi s szellemi állásának hü képét adta a nagy buzgalmu igazgató nagyt. Pálfy József tanár űr, a kerületi gyűlés előtt. E képezdét a népnevelés fáradhatatlan bajnoka nt. Pálfy József úr, mondhatnók a semmiből emelte fel. Ott áll most egy nagyszerű épület, hol a lefolyt évben 61 növendék 3 tanár által nyert kellő oktatást, ingyen, vagy igen csekély összegért — élelmezést és lakást. Ez intézetnek mind ez ideig semmi szilárd alapja nincs, előtte a holnapi nap bizonytalan, fenállásának alapja a soha nem pihenő igazgató csüggedetlen kérése, zörgetése a buzgók ajtain, létezése csak egyesek kegyadományain nyugoszik. Szomorún kell a mea culpát bevallanunk, hogy kerületünk e képezde ügyét nem karolta fel mindeddig oly kötelességszerűig, mint azí a nevelésügyének nagysága megvárhatta volna. E képezde kerületünk bölcsőjének méltán mondható, e bölcsőben nyugszik a tanítóképzés, nálunk nagyon csecsemő gyermeke, s fájdalom, hogy e bölcső fölött egyedül csak a dajka virraszt, a soha nem szunyadó buzgalmu igazgató, fájdalom, hogy a szülő, a kerület, mintha mostoha gyermeke volna, segélyre hívó kiáltását meghallgatás nélkül bocsátotta el. Azonban jelen gyülésünk képezdénk ügyében is szebb jövőt reméltet velünk, a több oldalról nyilatkozott meleg részvétben felvirágozásának előjeleit látjűk. Pedig az intézet életre vató, hasznos s boldogságot árasztó voltáról kétségbevonhatlan tények tanúskodnak. Mert a kebeléből kibocsátott ifjak kerületünk számtalan gyülekezeteiben feltűnő sikerrel működnek, régi hibás tanmódszerek helyett, czélszerü javításokkal kettős mérvben mozdítják elé a nevelés által eszközölhető közboldogságot. Valóban nem értem azokat, kik hidegen tudják tekinteni a képezdék ügyét, mely egyházunk életkérdése lett, sajnálni tudom azokat, kik át nem látják, hogy a népnevelés oltárára hozott áldozat, az áldozatok legnemesbike. Beadatolt a kerületi gyűlés elé, a gyámintézeti bizottmány ez évi — febr. hó 12-én és aug. hó 13-án tartott gyűléseiről szóló jelentés, gyámintézeti elnök nt. Pálfy József úr által. Kénytelen vagyok ugy is hosszura terjedt közlésem miatt, mozzanatait vázlatban közölni. Kerületünk ez évi gyámintézeti célokra tett gyűjtése meghaladja a 3000 frtot, s így e szent ügy fokozatos virágzásnak örvend. Az egyes esperességek beküldött tudósításai meggyőznek arról, hogy mindenütt legnagyobb erély, munkásság fejtettek ki e szent ügy mellett. Inditványoztatván többektől, hogy kivánatosnak találtatnék, ha magyarhoni gyámintézetünk, a nagy király Gusztáv Adolf iránti hálás kegyeletből mint Némethonfean ,,Gusztáv Adolfu féle evangyélmi gyámintézetnek neveztetnék. Mely indítvány közhelyesléssel fogadtatván, az egyetemes gyámintézet előtt ajánltatni fog. Mivel pedig tapasztaltatott, hogy némely gyülekezetek a begyűjtött pénzek egyharmadával önkényiileg rendelkeznek ; mások az esperesi bizottmányokat mellőzvén, pénzeiket egyenesen a kerületi elnökséghez küldik ; határozattá tétetett, hogy ne egyes gyülekezetek, hanem az esperességi bizottmány határozza meg az egyharmad rész hovaforditását, a jó rend kedvéért pedig jövőben minden gyülekezet tartsa meg az elébe kijelelt útat, s a megyei bizottmány által szolgáltassa be évi küldeményét a kerületi elnökséghez. Több rendbeli szegény gyülekezetek folyamodása vétetett fel, mik segélyért esdettek; a folyamodók szükségei s a pénzerőhöz képest a segélyek kiosztattak; több gyülekezeteink pedig az egyetemes bizottmány előtt fognak ajánltatni. Sopronyi gyülekezet a kerület képviselőit egy nagyszerű társas ebéddel tisztelte meg, hol élces és lelkes felköszöntések emeltettek kerületünk jeleseiért, hazánk nagyaiért. Jövő gyülésünk helyéül Veszprém tüzetett ki. Isten velünk. Trsztyenszky Gyula.