Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-08-24 / 34. szám

tanítóskodtak, állomásaiktól minél előbb megmenekülni iparkodtak ; azonban ez anyagi szegénység és szükség még más bajoknak is kútfejévé lön, melyek az egyház fejlődését s jobb létét gátolák. 1835-ig még saját helyisége sem volt az egyháznak, hol egy hol más helyen tartatott az iskola és istentisztelet, először a hivek valamelyikénél, de miután ez több visszálkodásra szolgáltatott alkalmat, egyház béreltetett ki e czélra : azonban ez is csak a terhet és vele a bajt is növelte, mert a különben is szegény egyház a lakbért nem birta megfizetni , s igy történt, hogy a ház tulajdonosa az egyháznak minden ingóságait lefoglalta s a házbér fejében elvitte (köztök volt a persely is). — E szomorú esetet s az egyház nyomorultan tengődő állását szivére vévén n. t. Konta Beniamin sz. monostori lelkész ur, a nt. tractualis gyűlésen folyamodványt nyújtott be az egyház nevében, hol is több nemeslelkii adakozók jóltevöségéböl 500 váltó forint gyűlt a sz. endrei egyház részére, s nyújtatott segédkéz, hogy a most is imaház s iskolahelyül szolgáló épület 800 váltó frtért megvétessék. Az egész épület két szobából s egy kacsárnyából állott; a nagyobbik szoba egész 1852-ig iskola és imaházul szolgált ; ekkor a kacsárnya alakíttatott s Pajor Titus úr fáradozása s több jóltevök segedelmével rendes imaházul s ugyanez évben fel is szenteltetett. 1855-ben a kecskeméti egyház több buzgó tagja 23 ft 10 kr. p. p. Tek. Sárói Szabó Albert úr 42 pp. ft. kegyes adományából egy csinos ezüst kehelyt nyert az egyház. Tek. Gáál János ur (pesti lakos) 100 pp. ftot adományozott a templombeli székekre. Ez időtől fogva uj korszaka kezdődött az egyháznak — megváltozván az életviszonyok, változott némileg az egyház állása is. A néhéz múltból nehezebb jövőnek nézvén elébe. A tanítói fizetés, mely csekélysége mellett is terhes volt az egyház hiveire (összesen 80, olvasd : nyolczvan p. forint) — a tanítót csak éhenhalástól és koldulástól mentette meg, többé elegendő nem volt, s magok a hivek józanon belátni kezdették, hogy ily fizetés mellett tanítóskodni nem lehet, — belátták a veszélyt, mely innen egyházi életüket fenyegeti; előbb ugyan 100 — majd 150 pgö ftra emelék a tanítói dijt, melyhez később a város községtanácsa 2 hold szántóföld s 4-öl tiizi fának adományozása által járult jóltevöleg. De mind ez koránsem emelte az egyházat azon helyzetbe, hogy küljóllétének örülhetne, mert a 150 frt tanítói dij s az egyháznak elkerülhetlen aprólékos szükségei az egyház kevésszámú hiveit még inkább terhelik. — Mikor legnagyobb a szükség, közel a segítség, közel az Isten!! Igy hallgatta meg a jó Isten az árvának segélykiáltását, midőn egykori hiv tanítóját Zelovich Gábor urat az egyháznak mint már annak gondnokát visszaadta. O valódi gondnoka, atyja az egyháznak, — az ö buzgó fáradozása, önzetlen áldozatlétele tartotta meg a nehéz időben az egyháznak ingadozó épületét, melyben a kiáltó szükség duló szélvészei keményen megütköztek. De az ö áldozatai s fáradozása — bár helyzetéhez képest valóban önzetlen és nagynak mondható — nem elegendő még arra, hogy egyházunkat a veszélyből kiragadja és nem is kívánhatjuk, hogy önkárával járuljon folyvást nyomorúságunk enyhítéséhez. Némi kilátásunk van ugyan a jobb jövőhez, ez t. i. a város községtanácsa 1859-ben, s mult 1861-ben2 — tehát összesen 3 hold szőlőnek való parlagot adományozott az egyháznak , melyből nevezett gondnokunk buzgó fáradozása és áldozattétele egy holdat szőlővé alakított s habár még sok költséget igényel, mégis jövőre némi jövedelemmel kecsegtet ; de fájdalom, két hold földünk szegénységünk s tehetetlenségünk miatt parlagon hever (oly helyen lévén, hogy másnak mint szőlőnek nem használható) — hogy ez is rendelt célra fordíttathassák, legalább is 6 — 700 o. é. forintra volna szükségünk, de hol vegyük e nagyöszszeget? kimutatja meg a biztos forrást? ki nyújt itten segédkezet ? N. t. szerkesztő ur! ez kicsinyben képe a szentendrei ref. egyház mult s jelen helyzetének — sokat, igen sokat elhallgattam olyat, mit az olvasó közönség nem örömest hall vagy olvas, mi leginkább a tanítók nyomorult helyzetét rajzolná, s minek egyedüli oka csak a szegénység s kiáltó szükség; elhallgattam az egyház szellemi fejlődését, melyre szintén ugyanez az ok mindenkor kártékony befolyással volt; és ez annál fájdalmasabb, mert városunkban csak ez az egy magyar iskola van. Oh ne kívánkozzék senki, hogy állapotunkat közelebbről is megismerhesse, mert bizonynyal a szükség kiáltó szavára megszomorodva fog térni vissza, vagy legalább hajlékunkba azon rettegéssel fog lépni be, hogy annak roskadozó teteje reá szakad. De bajos reánk egy könnyen találni, mert nem jelöli helyünket fényes s magas torony, nem adnak jelt a harangok érchangjai, mindezekkel szűkölködik kicsiny s roskadozó hajlékunk, melyben akár merre tekintünk, mindenütt a szükség, szegénység és nyomor ölelkeznek. És ez legérezhetőbb az egyház lelkész- tanítójának díjazásában. Itt azon felvilágosítással tartozom, hogy 1859-től fogva segéd lelkészek viszik a tanítói hivatalt — alólirt is e minőségben van itt s mint ilyen hivatalnoka az egyháznak már második. És most azon alázatos kérelemmel fordulok egyházam nevében a prot. ker. gyülekezetek s hazánk jobb sorsú fiaihoz : hogy ne fogják meg segitöáldó kezeiket a szükölködötől, nyújtsanak gyámbotot, melynek segélyével a nyomorúság porából felemelkedhessünk, várván jótéteményeikért hálánkat és Istennek áldó kegyelmét. — Vajha azok, kiket Isten bő javakkal áldott meg s kikhez most jó reméunnyel intézzük alázatos kéréseinket — midőn a haza és szent vallás oltáraira viszik áldozataikat, megemlékeznének ez árva egyházról is : áldozatuk kedves harmatával bizonynyal növekedését, boldogságát eszközölnék annak, s eszközölnék azt, hogy a panasz elnémulván, hálaadó vig ének jönne ajakainkra, mely hirdetné az örökkévaló dicsőségét azokban, kik előttünk résztvevő szeretet és jótétei, mint keresztyéni legszebb erényeknek dicsfényével világolnak, s ugy szólván életet adnak.