Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-07-27 / 30. szám

néven nevezett cigányok építhették, a mi abból is gyanít­ható, mert oldalai patécsosés sárral behányt, tetőzete, mint a régi góth épületeké, magasra felmenő meredekes. A vá­ros szent Ilona, Illók, vagy mai néven Újlak, mint majorsági birtoka levén a magas kincstárnak — kik a Tisza partján itt megtelepedni kívántak, kötelességük volt a sós csajkát húzogatni nyolc, söt tiz mérföldnyire is fel és alá a Tiszán. Hihető, e szigorlatos munkát nem mindenki szereté elvál­lalni, csoda-e aztán, ha az ujmagyarsággal eimezett ci­gányok mint ház és telek nélküliek itt megtelepedtek, a ref. vallást bevették és patécsos templomot építettek. — Ti­nektek köszönöm én drágalátos tenyérből jósló barnák, áfrikánus színezetű 180 tag körül levő híveim, hogy a ti eldödeitek szent vallásunk csemetéjét, e kis egyházai ültet­vén, most itt a virgonc Tiszának partjain több erős protestáns hallgatóimmal áldhatjuk a magyarok Istenét. Vajha a ti nyugtalan természetetekre betelnék az én ohajtásom, hogy a XXXIII-ik zsoltár szerint örvendeznétek az úrnak lantban, hegedűben, cimbalmi zengésben magasztalnátok azt, kit ti sokszor megsértetek. — Hogy több mint két századdal T.­Ujlaknak volt temploma, mutatja azon kezeim közt levő 1583-ban készült abrosz, melyen Pál apostolnak igen ne­hezen olvasható 1. kor. XI. 28, 29, versei vannak kivarrva, ezen hozzácsatolással „d o n e r á 1 t a a t. újlaki E k k­nak krakkói Leleszi Anna 1583. — Micsoda vál­tozásokon ment azóta át mind a cigány ref. gyülekezet, mind a templom sorsa, fájdalom ! a farahó-ivadék kezei föl nem jegyezték, mert tudnivaló dolog, hogy azok sem embernek, sem Istennek, sem magoknak semmit sem hasz­nálnak. * Ha ezelőtt csak egy pár évvel is keresztülment vala­mely utas városunkon, sóhajtva pillantott ide-oda dülede­zett megavult templomunkra, mondogatta magában : „ezt is csak az imádság tartja már." De magunk is belátva azt, hogy egykor valamely jókedvű vihar nyakunkra sznkasztja, komolyan gondolkozni kezdénk uj templom építéséről. De hogy és miként? ez lön a kérdések kérdése, mikor se pénz, sem tehetség, sem erö, sem egyetértés. Mit tevénk hát? A templom alapzatát leteendő táncvigalmas estélyt tartottunk. Három táncvigalmas est annyit hozott nekünk, melylyel kezdheténk a templomalap letételéhez. Szathmár, Bereg, Mármaros, Ugocsa magyar keblű urai és hölgyei örömmel rakták le filléreiket a vallás oltárára. Az adakozók közt kitűnők majtisi nagyságos Vályi János, szöllösi tek. Lator Gábor, mérnök tek. Mózer Vilmos, és lek. Nagy-Idai Fe­renc urak, neveik örök fényben ragyognak egyházi jegyzö­könyveinkben. Majd később a mennyben is kedves tettek­kel tündöklő gróf Teleki Sándor, jelenben egyházmegyénk nagyérdemű fögondnoka, százhúsz köböl oltatlan mész ado­mányozásával örvendeztette meg szentegyházunkat. Nem hiányzottak más hitfelckezetü egyes jóltevök is; minők Orosz Mihály, fancsikai Fekete Sándor, Sziráki József, Dobi Antal, Róth Ignác, Keszler Menyhért. Tek. özv. Itoykó Sámuelnö, szül. Berger Anna asszonyság, tek. Roykó Yictor gyógyszerész. Vallásunk részéről Monos Ro­zália Mahár József úr neje, Futó Károly, Garda József, többszöri esetekben tetemes öszletet ajándékoztak az Isten dicsőségére. Egyszóval az iminnen-amonnan egybegyűlt templomi pénz 1860-ban 4400 osztrák forintra szaporo­dott. Mi belátva azt, hogy ennyiből nem épülhet fel egy Istenháza, de még reményünk is alig volt, hogy az még egyszer ennyire nevekedjék. Szegénységünkkel számol ve­tettünk, levetettünk az építkezésről minden szándékot, mert megjegyzendő : hol tehetség, erö, egyetértés hiányzik, ba­jos ott építeni. Mit tevénk hát, hogy imaházunk legyen? el­határoztuk egy arra alkalmas épületet venni. Ha valaki ol­vasóim közül megfordul Tisza-Ujlakon, a vásáriéren látni fog egy 12 öl hosszú, & öl széles tiszta köböl levő massiv épületet, ezt vevénk mi meg közakarattal tek. Telendi An­tal ungvári gyógyszerész úrtól, mielőbb az egyházmegyei gyűlésből kikért több szakértő férfiak által megvizsgálla­tánk, megvevénk pedig 4400 o. írtért. Megemlitendönek vélem még : a kies helyen fekvő magtárt 1860-ban átalakítottuk imaházzá. A valódi tem­plommá alakított épület belől diszes két karral ékeskedik, melynek előállításában özv. Fábián Lászlónö szül. Szilágyi Mária 40 osztrák frttal segédkezett. A chaledrát tiszteletes egyszerűségében Monos Rozália és férje Makár József építették. Futó Károly pedig az ö erős, tősgyökeres kálvi­nistái hitével mint gondnok egy 50 osztrák forintos díszes papi székel emelt. Tek. Nagyidai Ferenc pedig egy 16 fo­rintos értékű űrasztalát, — 36 templomi széket pedig sze­gényded egyházam — újból tétetett belé. Mindamellett is, hogy a t. újlaki ref. egyház hét kö­zépszerű sorsban levő szekeres gazdánál, néhány más há­zában lakó mesterembernél, de számos napszámosnál 430 lelkekben többet nem számlál, sem alapítványa öt holdnál több nincsen, mégis, hála a kegyelem Istenének, emelke­dik, most is egy 1000 osztrák frt. értékű telket vett ron­gyos épülettel, mely vagy a pap-, vagy az iskolalak leend, a nélkül hogy a 94 ezer frtból benne csak egy fillér is volna vagy lenne ezután. Dicsősége protestás felekezetünk­nek, hogy ö a nyomattatás szakaiban pálmaként terjed, mu­tatja, hogy a jóravalóság és életrevalóság nem halt még meg szíveinkben. T. szerkesztő űr! Tartozom én a nyilvánosságnak azzal, hogy azon jó lelkeknek, kik ezen dicső templomunkat — melynek fölépítése jelenben 12 ezer o. frtba kerülne, — hü fáradozásaik, szeretetök által előmozdították, hogy legyen — megköszönjem. Legyenek is áldottak az Úrtól, kik jelentékeny áldozattételeik által lettek ezen fényes célú in­tézetnek mintegy kezdői és elvégzői. Legyenek áldottak azon közel és távol levő hazánkfiai, — kik jóllehet nem a mi egyházunkhoz tartozók, a jó és nemes ügy iránti buz­góságból, a mi sz. célunk méltánylásából gazdag adomá­nyokkal és áldozatokkal készségeskedtek segíteni bennün­ket, hogy felépíthessük az Úrnak házát a sz. Sionon. Le­gyenek áldottak, kik tanács és tett, felügyelés és buzdítás, közreműködés és áldozattétel által oly sokat tettek, mind, mind fogadják általam egyházam nevében a legforróbb kö­szönetünket. Szabó József, ref. pap.

Next

/
Oldalképek
Tartalom