Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-01-19 / 3. szám

93 100 niek is ép annyira tárgya, mint a leghíresebb hős vagy vi­lágbölcs ; csupán nekik volt fogalmuk a szülék gyermekeik iránti kötelességeiről és Isten előtti felelősségükről. 31 ily niagasztosan szólnak e tárgyról az Istentől ihletett férfiak, a próféták? ,,Iine — igy szól a királyi próféta, a 127. zsolt. 3. „Az Urnák örökségei a fiak, és az asszonyi állat méhé­nek gyümölcse, jutalom!" 128. Zsott. 3. 4. „A te feleséged mint a termő szőlő, a te házaidban ; a te fiaid mint az olaj­fának ágai, a te asztalod körül. íme igy áldatik meg a férfiú, a ki féli az Urat! ' Ezt a kegyes szeretetet, mely a gyer­mekeket Istentől veszi, s Istenre viszi vissza, mi örökség szerint birjuk az ó-szövetség népétől; s a boldogító csa­ládi életnek ezen nagy örökségét állítja szemeink elé a mai esti ünnepély. Ezen est visszavezet bennünket azon órákhoz, midőn mi is először vetettük fel szemeinket; midőn a mi hangunk először ébreszté fel az apai és anyai örömek boldogító ér­zetét. A mai est annak bölcsejéhez vezet, „ki bár gazdag, szegénynyé lett mivégettünk, hogy az ö szegénysége által meggazdagodnánk." Igen, ö benne, az emberré lett üdvö­zítőben látjuk csak a gyermekvilágot oly jelentékenynek, minőnek Róma és Görögország minden tudományossága nem mutatja vala: nem csupán a csodálatosan alakított, tö­rékeny embert látjuk többé, a ki földből vétetett, hanem egyszersmind a bensöleg szellemi embert, a ki Istennek képére teremtetett; nemcsak ezen világnak polgárát, hanem sokkal inkább polgárát a mennynek; nemcsak lát­ható és időbeli javak birtokosát és örökösét, hanem örökö­sét a végtelen életnek; nemcsak emberek gyermekét, ha­nem gyermekét Istennek, kiért Isten az ö egyszülött fiát adá, hogy minden, valaki ö benne hiszen, el ne vcszszen, hanem örök életet vegyen!" (Jan. 3. 16.) Igen ! Ezen rendkívül vigasztaló világosságban tekin­tünk mi is ezen árva gyermekekre. Azon szent szeretet, melylyel irányukban szüléik tartozának, s melyet ah ! talán teljesítettek volna is, — az ö teljes felelősségé­vel Isten és emberek előtt, reánk szállott át. Ök most a m i örökségünk. Az örökséget azonban annál nagyobb becsben és tisz­tességben szoktuk tartani, minél értékesebb. Annyi azon­ban bizonyos, hogy nagyobb értékű örökségünk nem lehet mint ezen gyermekek. Gondoljátok csak meg : Isten maga igen gyakran megemlíti az ö szent igéjé­ben az ily gyermekeket,— s magát különösen az árvák atyjának nevezi. Gondoljátok meg, hogy az anyáknak gyermekeik — kiket Isten helyzeti karjaikra — szeretetteljes nevelése és gondviselése körüli tiszte, ez a legfőbb ékesség, — mely jobban díszíti őket és több örömet ad, mint a világ minden más anyagi szorgalmassága. Emlékezzetek meg arról, hogyan bocsátja maga elé az üdvözítő a kisdedeket, s hogyan hagyta meg követői­nek: „Valaki ezen kicsinyek közül egyet befogad az én nevemben, — minllia engemet fogadna be.'" S gondoljátok meg végre, mi lelt volna, vagy mi vál­nék ezen gyermekekből, ha mi elfordulnánk tőlük ; s meg­gondolván mindeneket, be fogjátok vallani, szeretett test­vérek és jóakarók, hogy ezen gyermekekben ép oly nagy mint szenl örökséget vettünk át. Ily szeretet menté meg egykor Mózest a Nilnek sássá közül, hová az anyai szeretet a zsarnokság elől kénytelen vala rejteni gyermekét; s ezen kegyes szeretet Német- és Frankhonban s Angliában és más tartományokban ezer meg ezer, árvaságra jutott és szűkölködő gyermeket ment meg az egyház, a haza és az emberiség javára. . Azért ez a mai est az ö szent ajándékával erősítse meg mindnyájunk szeretetét e gyermekek irányában. Te­gyünk jót, — és meg ne fáradjunk benne; mert annak ide­jében mi is végtelenül fogunk aratni." Hiszen már most is sok örömet aratunk szeretetünk cselekedeteiből. Mert kicsoda ne venné észre az e gyer­mekeken három év alatt történt változást? Mily kitűnő egyesek szorgalma és erkölcsi magaviselete ? Ki ne érezne tízszeres örömet a kedves Nyikos — a reformált lelkész árva fia fölött — holott mindenek dicsérőleg emlékeznek meg róla ? ! Igen! szeretett testvéreim az Úrban, meg ne fárad­junk! ezt a szót küldöm esdekelve hozzátok, meg ne fá­radjatok ti, a kik ezen gyermekeknek eddigelé gyámolilói és jóakarói valátok, mindkét evangy. egyház hivei, ugy szinte azon egyesek, kik talán most távol vannak tőlünk test szerint, de lélekben közel. Ezen kérelmet intézem önliez, t. elnök űr, s önök­höz, a választmány tagjaihoz, a kik gondjaik és fáradozá­saik legszebb jutalmát ezen gyermekek boldogságában ke­resik. S ezen kérelembe legyen végre befoglalva azon kedves hölgyek egyesülele is, kiknek buzgalma ezen ár­vák irányában oly gondos, oly állandó, olyan áldásos ! Gyengédtclen, és állásommal meg nem egyező volna, — ha titeket, nemes hölgyek, szemtől szemben dicsérnélek : de annyit mondhatok, hogy ezen gyermekekkel s minden keresztény kebellel egyetemben arra kérjük a minden­ható Istent, vajha benneteket és a tieiteket ezen eddigelé elmondott kegyes családi örömekkel boldogítana, s benne­teket mint gyermekeitek szüléit és támaszait még sokáig tartson meg, hogy ha majdan eljött a ini időnk, mindnyá­jan dicsöebb karácsonünnepet üljünk ott, a hol Krisztus van; a hol öt látni fogjuk színről színre, s a hol azokkal, kik előttünk eltávoztak és utánunk jönnek, a nagy és örök atyai házban az angyalokkal és választottakkal egyetem­ben, Istennek, és a kit elküldött, az ö szent fiának dicsőí­tésére ezl mondjuk : Á meni Áldás, dicsőség, b ö 1-cseség, hálaadás, tisztesség, halalom és erő a mi Istenünknek, mind örökkön örökké, Ámen! (Ján Jel. 7. 12.) Bauhofer lelkész űr bevégezvén beszédet, az intézet növendékei egy magyar éneket zengettek s ezután Győry Vilmos űr, a pesti magyar egyház scgédlelkésze, követ­kező szavakai intézte a gyülekezethez magyar nyelven : (Vége köv.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom