Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-07-06 / 27. szám

viszonyról unalomig lehetett hallani, valóban jól esik egvszer már ily beszédet is hallani — mondja az „Evang. Kirchenzeitung." — Mindenesetre igaza van dr. Kahnisnak, hogy csak azon lutheranismusnak van jövője, mely ezen nyelven nyilatkozni és ezt megtűrni képes. Azonban ő sem tagadhatná, hogy akkor azon lutheranismusnak, mely most annak nevezi magát, szükségkép meg kellene szűnni, az evangyélmi egyházban külön pártot képezni. Ha a keresztyén egyház, — miután csak a lényegesben, t. i. az irás által nyilván tanitottakban van az ősök hitvallásához kötve, — mindinkább és inkább csakugyan halad a hitnek egysége és az Isten fiának megismerése felé: akkor a két nagy evangyélmi egyházfélnek lényeges hitegységük és az Isten fia valódi elismerésének alapján való egyesülése csak ugyan nem képtelen s káros, és nem oly szerencsétlen házasság, mint ezt Kahnis (33. lap) állitja, melyben úgymond a két félnek örökösen civódni kell, miután ők barátságra igen, de nem házas -ságra rendeltettek. Ha még az egyesülést nem tűrhetik, annélkiil, hogy ne civódnának, azáltal csak azt mutatják, hogy a nemlényeges az ő tudatokban még erősebb, mint a lényeges; a testi hatalmasabb, mint a szellemi. Bizony magokba szállhatnának és az Úrtól — a ki szellem — magok számára is kérhetnék az igazi szellemet, hogy megszabaduljanak a korlátoktól, melyeket emberi bölcseség állított fel, s ne keressék többé az ólöt a halottaknál. M. L. (Vége köv.) ÉNEKES KÖNYVEK, A DUNÁNTÚLI EVANG. EGYHÁZKERÜLETBEN. (Vége.) A népnek a régi Gradnalhoz ragaszkodása jellemzésére szabadjon ilt egy két történeti adomát közölnünk. Az ó Gradual 458. laponi éneke 12. verse ekkint .hangzik: „Itt vágj, ilt égess, itt üss, itt mess, itt ösztönözz, itt snjts, öklözz, ilt köppölözz, bátor kemény írral kötözz, csak örök életet szőrözz.4

' Midőn L. P. —n 1847. püspöki látogatás alkalmával a látogató superintendens a gyülekezetet az énekeskönyv ujabb kiadásának bevételére szólította föl, s hogy ajánlata elfogadtassék, egyik az öt kísérő lelkészek közül az ó énekeskönyvet az ujjal ismertetve összehasonlilá, s az elsőnek némely kemény ízléstelen kifejezésére hivatkozva az idézett verset emlité föl, a végsornak kihagyásával. — egy hallgató a karból fölszólamlik : — de ott van ám tiszt, uram : „csak örök életet szörözz !" — Lgyanazon gyülekezetben egy évtized után tartott esperesi látogatás alkalmával az esperes hivatkozván a főpásztori íölszólitásra, s fölkérdezvén a gyülekezetet, nem volna-e valahára hajlandó az ujabb énekeskönyvet bevenni s ez által más gyülekezetek dicséretes példáját követni, a gyülekezetnek egyik elöljárója kilépvén helyéből s az oltárhoz közelebb jővén, egész illedelemmcl megköszönte az esperesnek gondoskodását, — a gyülekezet felöl, de ennek nevében, hivatkozván az esperesnek az oltár előtt ez alkalommal mondott imádságára, ö is esak azt kéri ki a gyülekezet számára, t. i. az imádságban többek közt ezen kérelem is foglaltatik: „Uram tartsd meg a te örökségedet.'' — Mire az esperes méltányolva az elöljáró buziró ügyeimét, nem mulasztá el a roszul értelmezett örökségét megmagyarázni s azon meggyőződését kifejezni, hogy a méltán féltett öröségét a nép, mindenesetre az uj énekeskönyv mellett szintén megtarthatja, söt ezt az által még jobban gyarapíthatja. — K. P. —n ugyan esperesi Iátogatas alkalmával, midőn az esperes szelid pásztori szellemben, távol minden erőltetéstől, a gyülekezetnek az uj énekeskönyv bevételét ajánlaná, egy hallgató a karból durván leszóla : „el akarják tőlünk venni e könyvet, mert az urakat bántja.tk Ekkor egyike a látogatásban részt vett lelkészeknek, egész lelkesedéssel visszatorlandó a sértő nyilatkozatot, komoly szavakkal rendre utasitá és feddé a szólót, az esperes szelíden félbeszakaszlva a mind hevesebbé váló dorgáló beszédet, igy nyilatkozók: „Bocsássunk meg tiszt, uram ezen szánandó atyánkfiának, ö kétségentül nem tudja, mit mondott, mit cselekedett. Önnek pedig K. atyámfia megnyugtatására mondom, hogy továbbra is tartsa meg énekeskonyvét, épüljön és vigasztalódjék abból, különösen figyelmébe ajánlom, hogy gyakorta énekelje el azon éneket: „Mi kegyes atyánk'' harmatlik versét, igaz hogy ezen vers az általam ajánlt uj énekeskönyvben, szelídebb kifejezésekben van szerkesztve, de ugy, a mint az ó Gradualban van, sajnálkozva kell mondanom, még kegyelmedre alkalmazható." Ezen nyilatkozatra a nagyszámú gyülekezetben kíváncsian kereste föl nyomban mindenki az idézett éneket s meglepően olvasta abban ezt a verset: „Világosítsd meg goromba elménket, Tanúságainkban te vezérelj bennünket, A tudományra gerjesd föl szivünket Es mi lelkünket. — Az uj énekeskönyvben a „goromba" szó helyett ,,hom;ilyos" áll. Lecsillapulván az énekeskönyv körül fölmerült háborúságok, más oldalról gyűlt meg a kerületnek baja az énekeskönyvvel. Ugyanis Weber Simon pozsonyi nyomdász átvévén annak kiadását 1804. a mint fentebb láttuk, azon egy esetre— az első fölrakásnak elfogytával, folytatta annak nyomását a kerületnek minden megbizása és beleegyezése nélkül, söt később 1822. kiadásban önkéntes változtatásokat s 8 énekből álló toldalékot hozzá tenni, söt az ó Graduált is annak eltiltásától fogva kinyomatni vakmerően s törvénytelenül bátorkodott. Ezen törvénytelen visszaélésre legelsőben Edvi Illés Pál (vanyolai leik.) figyelmeztette a kerületet 1830. Ez Webert a superintendens által azonnal kérdőre is vette s midőn mentségére egyebet nem hozhatott