Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1862-05-18 / 20. szám
igy is hálát adok Istenemnek, remélvén az ő kegyelme mellett, hogy gyülekezetünkben az önkénytesen adakozó kegyes híveknek száma időről-időre szaporodni fog. Én örömmel olvastam a kecskeméti kegyes adakozások hosszú rovatát; mert a mi szép, nemes, jó és Isten dicsőségére szolgáló dolog történik közel v. távol, hazánknak s főleg anyaszentegyházunknak bármely telepén, azon mindig keresztyéni szívvel tudok örvendeni, még akkor is, ha annak fényénél csak saját magamnak, v. magunknak kisebbségét kell is felismernem. Örömmel olvastam, mert szerencsének tartom mind magamra, mind gyülekezetünkre nézve oly helynek tőszomszédságában lakni, hol mind a gyülekezet, mind annak lelkipásztora példás buzgóság által tündökölnek, — ily szomszédság kétségkívül a mi buzgóságunknak is csak serkentésére szolgálhat. A miben Kecskemét nemesen előttünk jár, nem szégyenljtik mi olt annak nyomdokait követni s mi is hiszszük, hogy a miben Isten kegyelme nálunk fejezné ki erösebben a maga dicsőségét, azt Kecskemét borús szemmel tekinteni nem fogja. A két gyülekezet közt létezett s létezhető féltékenység elvégre is kénytelen engedni a testvérszerelet hódító erejének.. Azonban nagyon csalódnék, ki eddig mondolt szavaimból a nagy-körösi gyülekezet adakozási készségének s igy vallásos buzgóságának hiányára búzna következtetést. Sőt azt kell mondanom, hogy benne az Úr szolgáinak erőtlensége mellett is akár a köz-isteni-tisztelet látogatását, akár az egyesek adakozásait s a helybeli iskolák és egyház oltárára évenkint hozni szokott áldozatokat tekintsük, a vallásos buzgóságnak valóban — legalább hazánkban szólva — nem középszerű mértéke nyilatkozik. Hogy ez idei kegyes adakozásainak összege még messze van azon magaslattól, a hová az tűltcrheltetés nélkül emelkedhelik, annak oka részint az, hogy gyülekezetünkben az iskolák is nein annyira egyeseknek közvetlenül magán adományain, mint az egyes lakosokat egy tömegben közösen s osztatlanul illető birtokalapból kihasított részleten állván fen, az egyesek sohasem voltak nálunk a magán és személyes adakozások műveletébe ugy begyakorolva, mint oly helyeken, hol mind egyházat, mind iskolát az egyesek közvetlen és személyes adományai tartják fen ; — részint pedig az, hogy sem én, sem lelkésztársam az adakozások gyűjtése körül nem követtünk s nem kívántunk követni ez idöszerint semmiféle sürgelmesebb eljárást. Én mindössze fél éve, hogy Nagy-Kőrösön az igét hirdetem. Nem tartottam volna sem egészen illőnek, sem tapintatteljesnek, főleg ily népes gyülekezetben, melynek viszonyait, gondolkozását és életét felismerni nem épen pár hónapi munka, és a hol időbe kerül, inig egy uj lelkipásztor élete összeforr a hivők tömegének életével, — az adakozásgyüjtés körül a régi gyakorlattól merőben eltérve, szószókben és szószéken kivül bármely prémálóbb modorban fellépni s tán ez által az adakozások jövő aratásának is ártani. Szép dolog jótékony célokra adakozást sürgető prédikációkat tartani s szép dolog, midőn ily prédikációknak az adományokat tekintve nem fillérek, hanem talentumok lesznek eredményei; s én magam is idővel ilyen irányú prédikációt bizonyos határok között mondani kívánok : de most még reám nézve gyülekezetünkben fontosabbnak látszik a hitéletnek emelésére s az adakozási készségnek paedagogicus kifejtésére irányozni munkásságomat, mint egyenesen adakozások gyűjtésére. Kérem a t. olvasót, hogy szavaimat félre ne értse. Jól tudom, hogy a hitélet ébresztése és adakozásgyüjtés megférnek egymás mellett s kárhoztatnám magamat, ha, mig amazt tenni kívánom, emezt merőben elhanyagolnám : bánéin én ugy vélem, sokkal jobb, az evangyéliom szellemével is egyezőbb az adakozási készség és buzgalom fokonkénti emelésén a vallásos élet egyetemes fejtése által dolgozni, mint egyenesen csak az adományok minél magasabbra halmozásán törekedni, s igy az adakozást mintegy forcirozó manoeuvre által tán ma arra a pontra csigázni, a honnan az — a vallásosságnak még odáig nem jutott fejlettségénél fogva — már holnap duzzogva hanyatlik alá. Az adakozásgyüjtés és adakozás jótékony célokra napjainkban, mondhatni, bizonyos mértékű divattá is lesz. Mondhatjuk erre: áldott divat! Azonban az adakozásnak — senki sem tagadhatja — akkor van nem csak valódi becse, hanem biztos élete is, ha az egyenesen a vallásos és erkölcsi érzések alapjára vitethetik vissza v. arra fektettetik. A honnan ha gyülekezetemben ezen alapon öt fillér gyűlik be jótékony célokra, én azon jobban örvendek, mint ha az ügyes rábeszélés, szószéki zaklatás s tapintat— teljes megkerülés mestersége által öt tallért gyűjthetnék. Sokan, főleg a nagyobb városok lelkészei közül bámulatos ügyességgel birnak adakozások gyűjtéseinél. Tapintatos modoruk, hathatós declainatiójok által még azt is, a ki fázik az adakozástól, az adakozásnak mintegy hálójába tudják keríteni. Nincs előlük menekvés, - vagy adnod v. pirulnod kell s adsz nem azért, mintha jótékonyság érzelme indítana, hanem azért, hogy pirulnod ne kelljen. És volt idő, midőn az ifjú lelkésznemzedék az ily eljárást csaknem modell gyanánt vette, s a lelkésznek csaknem legfőbb point d' honneur-jöket látták abban, ha erre v. amarra a jótékony célra minél több adományt gyűjthettek. Sokat gyűjtött X. v. Y. —már az mindegy volt akárhogy, a dicsőség az övé és nem az Istené lett s még lapjaink is azt mint az igazi lelkipásztori buzgalom kétségtelen bizonyítványát tüntették fel. Oli ti emberek, be sokszor gyarló a ti Ítéletetek, még akkor is, ha a nagy tömegnél egy hüvelyknyivel magasabbak vagytok 1! Én legalább az adakozásgyüjtésnél soha a ,,compelle intrare ' elvet követni nem fogom ; inert az ily módon történő adakozásgyüjtést valóban masquirozott executiónak tekintem, melynek bármily fényes eredményét nem a vallási és erkölcsi elvek s érzelmek gyümölcsének tekintvén, lelkipásztori egyszerűségemnél fogva senkinek sem irigylem. Az, mit jövőre tenni óhajtók e célból, az, hogy minden évben egy prédikáció kíséretében felhívom a gyülekezetet