Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-05-18 / 20. szám

magát ösztönöztetve érezni, liogy viszonzásul a lelkipásztor anyagi érdekeiről őgondoskodjék,— mig másfelől azt tapasztaljuk, hogy az olyan lelkész iránt, ki a világi dolgokkal kelletén túl foglalkozik, nemcsak hogy a kellő tisztelettel és ragaszkodással nem viseltetik népünk, de sőt ellenkezőleg, az olyan lelkészben az anyagi érdekek terén mintegy versenytársát látván, annak boldogulását szándékosan gátolja. Egyházi ügyeinknek gyökeres javulása csak ugy és akkor várható, ha az, a miből az egész reformatiói mű eredetét vette, a szabad vizsgálódás, a tudomány a becsültetés polcát ismét ugy foglalja el, hogy egyház és iskola körüli munkálkodásunkban egyedül az lesz főtényező. Elég módunk volt tapasztalni, hogy a külső szervezésekkel, a külső formák örökké való feszegetésével mily kevésre mentünk, s azért idején látom, hogy más végét fogjuk meg a dolognak. Mert hogy a szellem megteremti kellő formáját, az történelmileg bebizonyított tény, míg megfordítva, sohasem tapasztaltuk, hogy a külső forma támasztott volna uj szellemet. Hogy jutottam e gondolatokhoz az Essays-k ismertetésénél, azonnal belátandja a k. olvasó, ha megmondom, hogy a most ismertetendő W i 1-s o n úr essays-je a „nemzeti egyháziról (the national church) szól. E cini után Ítélve, nálunk mindenki azt várná, hogy az angol egyház külső szervezetéről, intézményeiről lesz szó, s ime, távol attól, a lelkes vidéki pap, e cikkben, a lelki szabadság egy fontos kérdését, a papi hivataloskodás viszonyát az egyházi symbolumhoz, tárgyalja. Vizsgálatainak kiindulási pontjául veszi értekező a most harmadéve megjelent „Séances bistoriques de Genéve" cimii munkát, melyben a híres gróf Gasparin és Bungener történelmi előadásukban az egyház első korszakából fel akarják mutatni, hogy a keresztyénség tana lényegesen históriai alapokon nyugszik. Gasparin N. Constantin uralkodását festvén, be akarta bizonyítani, hogy az individualismus*) képezi az egyház *) Individuálisul us alatt a külföldi ujabb theologia azt az elvet akarja kifejezni, melynélfogva egyházat csak oly egyének egyesülete képezhet, kik minden hitcikkelyre nézve tökéletesen egyet értenek, a miért is mind azok kizárandók, a kik nem valósággal ujjáigazi alapját és hogy Constantin, a midőn az egyház és állam közötti egységet felállította, ez által az egyház alapföltételét rontotta meg. Bungener, Ambrozius és Theodosius korát festő két előadásában határozottan ellent mon l Gasparin azon állításának, mintha Constantin niultitudinisticus elve pogány s a tiszta keresztyénséggel ellenkező lett volna; előtte volt a zsidó tlieocratiának példája, melyre ő jogosan alapíthatta a keresztyén egyház intézményeit s tény, hogy a keresztyénség a Constantin által felállított intézményeknek köszönheti legnagyobb győzelmeit. De ő apostoli szentesítésre is hivatkozhatott, — hivatkozhatott nevezetesen a pünkösdi napra, hol egyszerre három ezeren vétettek fel a keresztyén egyházba, holott absurditas volna azt állítani, hogy azok Péter igehirdetése által egyszerre mindnyájan igazi keresztyénekké váltak volna. Kiemeli még különösen, hogy az individualismusra alapított egyházak, midőn örökség szerint tovább fejlödnek, magoktól bele esnek a multitudinismusba, a mennyiben lehetetlen föltenni, hogy az apák hitét a fiuk tökéletesen örököljék. Értekező tökéletesen osztja Bungener nézeteit s midőn azokat az angol egyházra alkalmazza, e gyönyörű szavakkal kezdi meg azokra, alapított további fejtegetéseit: „Ideje, hogy uj építéshez fogjunk, a régi ösvényeket kijavítsuk, a völgyeket kitöltsük s a halmokat elegyengessük, hogy ujakat állithassunk. A zsidók Krisztus korában Isten ellen harcoltak, a mennyiben mindazoknak alkalmazását elvetették, a mik a próféták törvényeiben és a zsoltárokban megvoltak irva; a rómaiak jíedig Theodozius korában emez ellen vívtak, a mennyiben az uj vallást visszautasították ; épen e volt a viszony a Wikleff és az ő angol bibliájának ellenmodói s a Cranmer és az ő reformátiójának ostromlói között is. Igenis, szülöttek. Ezzel szemben áll a mullitudinismus, mely azon nézetből indul ki, hogy az individualismusra fektetolt egyház inkább eszményi állapotnak felel meg, melyet a valóságban létesíteni, anélkül hogy tagjait hypokrilákká ne tegye, alig lehetséges, nem is emlitve azt, hogy az ujabb kor legfelségesb vívmánya, a lelkiismeret szabadsága, általa nagy mértékben veszélyeztetik. Ellenben ha a multitudinismussal belső missiót kötünk össze, amannak előnyeit inind elérhetjük, anélkül, hogy a szabad fejlődést veszélyeztető hátrányaiban részesülnénk. B. M.