Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-05-11 / 19. szám

tani, hanem azúrt, mert nagyon kicsiny volt a gyűlés helyisége, ugy hogy a hallgatók számára nem is volt hely, s az egyházak képviselőinek fele része csak a szomszéd 2 szoba ajtajában foglalhatott helyet; igaz ugyan, hogy lelkészi lakban ezen gyűlésező hely volt a legnagyobb szoba, de mindamellett is kicsiny volt biz az, s még a 2 ágy is benn hagyatott. Ha seho^ alkalmas terem Piroson nem volt, lehetett volna a gyűlést a templomban tartani, azonban, én nem tudom miért, sokan igen idegenkednek a templombani gy üléstartástól, de ok nélkül. Ujverbász , máj. 1-én 1862. Kármán József, ref. lelkész. A VERB1C-SZENT-MIKLÓSI ÁG. HITVALLÁSUAK FOLYAMODÁSA GR. PÁLFFY KIR. HELYTARTÓHOZ. Nagymlságu gróf, m. k. helytartó ur 1 Midőn jelen sérelmes panaszunkkal nmlgod elébe járulni bátorkodunk, nem jelenünk meg mint egyeseket érdeklő ügyünk elintézéseért folyamodók, nem mint politikai testület, jogán vagy hatáskörén elkövetett sérelmek orvoslását kérendők, nem kívánunk uj szabadalmakat. Egy csendben megzavart egyháznak tagjai azok, kik lelkipásztoruk ellen panaszt emelni kénytelenek, kérvén nmlságodat, állítsa vissza megsértett egyházuk szentségét, adja vissza megrázkódtatott lelkiismeretünk nyugalmát. Sajnos, ha egy eklézsia kebelében annyira elszaggatvák közte és lelkipásztora közölt a kötelékek, hogy azokat saját erejéből ismét egybeoldani nem képes, s a legfelsőbb politikai hatósághoz folyamodik, hogy az egy birónak teljes szigorával fellépjen és oltalma alá vegye, sajnos és mégis való, való és tény, mit elöadandunk. Hosszabb idő óta tartanak a súrlódások ezen verbicszent-miklósi protestáns ekklézsiánkban, maga az egyház és lelkipásztora Hodzsa Mihály között. Panaszaink sora évek óta hosszú; nem akarjuk azokat egyenkint elősorolni, részint azért, mert azoknak csekélyebbjeit neki keresztyéni indulatunknál fogva megbocsátottuk, részint azért, mert némely súlyosabb sérelmeink, milyenek például: hogy nevezett lelkészünk egy 80 éves uri hölgyet, midőn az Urnák asztalához közelíteni akart, a szent oltártól elutasított, hogy nevezett lelkészünk, midőn két évvel ezelőtt egyháza a cs. k. pátenst elfogadni nem akarta, az oltár előtt híveit elátkozta; nem ezekért folyamodunk, mert e sérelmeink egyházi törvényhatóságaink elintézésére feizatvák. Legújabb sérelmünk nem tartozik localis conventünk, sem egyéb egyházi hatóságaink elé, de egyenesen nmgod körébe vág, azért, inert nem annyira vallási, mint politikai horderejű. Midőn f. hó 20-án megváltónk feltámadása ünnepén Mindenhatónkat dicsőitendők, szent egyházunkban összejövénk, nevezett Hodzsa Mihály lelkészünk a helyett, hogy a szent székről Isten igéjét hirdette volna híveinek, politikai jellemű beszédet tartott, lázitót, főtisztelendő Geduly Lajos nagyrabecsült superintendensünk ellen, mondván: „valami Geduly nevű superintendensnek tartja magát, és ti ezt annak akarjátok elismerni ? ölet, ki hiteteket el akarja rabolni ? a ki kálvinistákká akar téríteni benneteket?" Annak dacara tehát, hogy ekklézsiánk őtet főlelkipásztorának megválasztotta és elismeri, annak dacára, hogy Geduly Lajos ő Felsége állal hivatalában kegyelmesen megerősíttetett, Hodzsa Mihály mégis a legfelsőbb kegyelmes királyi sanclió ellenére őtet elismerni nem akarja. Lázitó volt beszéde minden egyházi felsőbbség ellen; de lázitó volt beszéde kivált és egyenesen nemcsak a nemesség, de a vele egyet nem értő s ekklézsiánkhoz tartozó polgárság, s általában minden értelmiség ellen. Egy ügyben körülbelül ezek voltak szavai: ,,Lesz harc 1 — lesz nagy harc, — de ne féljetek az uraktól, én veletek fogok harcolni minden unialisták ellen, és a kik egyetértenek velem, keljenek fel és mondjanak szavaimra Amenl!" Vallásunk többi papjait pedig „néma kutyáknak" nevezte és elszakadtaknak, mondván, hogy ,,ez gyalázat és szégyen, iniképen tartják magokat, csak azért, mert békét akarnak." Általában légyen mondva, beszéde annyira lázitó volt, hogy ha népünk szelidségében nem bizhatnánk, mindennap, söt minden percben csendzavarásoknak, söt talán borzasztó következményeknek nézhetnénk elébe. Az áhítatos keresztyénség ekként megbeestelenitve látván a szent ünnepet, ekkép megsértve vallásos buzgóságában, tömegesen felugrálva, oda hagyá az Isten házát, söt — I.sten bocsássa meg — talán szitkok között, több érzékeny nő, ijedtében az ily hallatlan botrány fölött, kétségbe eső sírásra fakadt, vagy elájult és egy időre eszméletlenül maradt. És igy történt, hogy kik bünbocsánatért esedezni mentek, papjuk bűne miatt nagyobb vétekkel terhelve tértek házaikba, és ez ünnepélyes szent nap nálunk hallatlan és példátlan zavarodás és gyötrelem napjává vált. Igy van ekklézsiánk nmlgod hosszasb évek óla ; nincs pásztorunk, kitől lelkiismeretünk vigasztalást nyerjen. mert lelkészünk agilatorrá lelt, nincs imaházunk, mert ezt papunk politikai klubb-épületté változtatta, szószékünk lázitó beszédek emelvénye lett, szent oltárunk ítélőszék, melyről ezen egyház hívei elátkoztaltak. Meg levén azonban győződve nagymlgod igazságos szigoráról, hogy valamint az ország békéjéről gondoskodik, ugy a vallásnak szent ügyét és a lelkiismeretek nyugalmát szivén hordja , alázatos kérésünk oda terjed, méltóztasék nagymlgodnak kegyesen oda munkálni: hogy panaszos, keserves ügyünkben minél előbb egy nyomozó teljhatalmú királyi biztos küldessék, ki megyénkben a békét, mert veszélyeztelik, egyházunkban és lelkiismeretünkben a nyugalmat, mert eltiportatott, újra helyreállítsa és bevezesse. Líptó-Sz.- Miklós, ápril 23. 1862. (Következnek az aláírások). (P. N.) UTÓHANGOK A B.-SOMOGYI EGYHÁZMEGYEI ÉLET MOZZANATAIRÓL. A belső-somogyi ref. egyházmegye f. év febr. 25, 26, 27, 28. napjain Darányban tartott képviseleti nagy gyü-