Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-05-04 / 18. szám

pár idézet. „A Preotul cimü moldvai újság" febr. 10-iki száma erősen kikel azon pápai „apostoli levél" ellen, mely egyesülést tanácsol a keresztyénségnek a katholicismus zászlója alatt. — „Igen : ez azt teszi, mi is adjuk magunkat Rómának, hogy vallásos életünk hátramenjen és ne előre. Értjük mi ezt a politikát; mi reformáljuk magunkat, a mint szükség, de a vallásban a pápai centralisaliónak elvét sem nem helyeselhetjük, sem el nem fogadhatjuk" stb. Igy a Preotul, — az oláhországi „vallás és erkölcs érdekében szerkesztett ,,Biserika" egyházi lap szintén hason irányú s amazzal szépen egyetért, vitatják az eszmét, tüzelik a gondolkodást, ostromolják a visszaéléseket, s a vallási ügyre nézve a világiak buzdításán is erősen igyekeznek ! Tanult és képzett egyházi férfiak ismerik s az irodalmi téren is nyíltan bevallják a klérus hátramaradását, mely oka a nemzeti élet és szellem lazultságának is. Sok a pap, kevés a tudomány és lelkipásztorkodás. Egy 20 — 25 ezer népességű városban 70 — 80 pap van, s a legtöbb úgyszólván minden theologiai ismeret hiával a begyakorlott ceremónia elvégzésénél többre nem képesittetvén. Ezen segíteni kell, mondják az egyházi élet zászlóvivői; de miként? eddig csak a szegényebbek lettek tagjai a papi osztálynak, mely sem fizetve, sem tisztelve nincs. Tanult és képzett embernek a mai időben tisztességes fizetés kell. Mit sürgetnek tehát? a minden haszonnélküli zárdák eltörlését s azoknak itteni alig kiszámítható jövedelmeit alapitványképen felosztani egyes egyházakban, mely alapítványok jövedelmeiből fizettetnének a lelkészek, kiktől aztán megkívántatnék, hogy ne csak a lyturgiát olvassák, hanem prédikálás által tanítsák a népet az evangyéliomra. Az egyházi lapokban és miveltebb papi körökben ez az uralkodó eszme, melynek diadalt vivni minden lehető módon igyekeznek. —• Ezzel összeköttetésben van a türelem s elismerés más hitfelekezeti egyházak iránt. Ugyanis itt a román-görög nemegyesült egyház még csak nemrégiben is — mint a római még mindig — csak magát nevezte igaznak és egyedül üdvözitőnek. Ma már elismerik, hogy mindnyájan testvérek vagyunk; s hogy „az evangyéliomi hit és igazság másutt is lehet, s hogy épen az a reformatio szülte keresztyén hitfelekezeteknél található fel legigazabban." Ez az ő szavok és nem az enyém. Talán nem teszek roszat, ha olykor némi ilyest is tudomásul hozok. A tavasz nyilván : nemsokára nekem is fel kell venni vándorbotom, hogy onnan, a hol néhány hét óta szenvedek, tovább zarándokoljak. E tavaszon a pitesti templomot be kellene végeznünk, a többit jövő levelemben, melyet talán még megírhatok Ploeströl. Isten velünk, hazánkkal s anyaszentegyházunkkai örökké ! Ploest, mart. 24. 1862. Czelder Márton. U. i. Épen e levelet bevégezvén vettem az erdélyi püspök fötiszteletii s mltgs B o d o 1 a Sámuel űr legközelebbi pénzküldeményét 47 aranyban. Hálás köszönet mind a kegyes adakozóknak, mind a hitbuzgó föpásztornak, ki ügyünk iránt oly példásan lelkes eljárást tanusit. A fők lelkessége meglátszik a tagok munkálkodásában; mégegyszer hálás köszönet! C z. M. UJ TŰZVÉSZ. T. szerkesztő ur ! Meghatva és szomorodott szívvel teljesítem kötelességemet, midőn e sorok számára becses lapjában egy kis helyet kérek ; gyászhirnökeí azok egyujabb elemi csapásnak, tűzvésznek, mely a Veszprémmegyébe kebelezett szomszéd Hagymáskér helységének lakóit, különösen annak ref. egyházát és az ahoz tartozókat közelebbről meglátogatá. Az emiitett helységben ugyanis f. é. martius 31-én délután 4 órakor az egyháztól ötödik háznál tűz ütvén ki, e tűz a nyugoti szél szárnyain gyorsan tovább vitetve, csakhamar a ref. templomba kapott s annak fazsindelylyel borított tornyát, tetejét, fapadlását, majd annak egész belsejét, karzattal, székekkel s a szószékkel együtt annyira elhamvasztotta, bogy most az egykori csinos templom helyén rom és puszta falak állanak. A templom körül létezett paplak, iskola s tanitói lakok minden melléképületeikkel együtt hasonló gyászos sorsban részesültek, ugy hogy ezek helyein is most már csak a kormos falak gyászolnak. A paplakra való tekintést különösen szomorítja még az azelőtt tizenhat évvel történt súlyos csapás bus emlékezete, a mikor tudniillik az a másik lelkész idejében ugyancsak véletlen lángok martaléka lön. — Szerencsére az egyháziak lakszobáik nem égtek be egészen ; hanem a padláson tartott élelmi cikkek, különösen a lelkésznek mintegy száz mérő gabonája —miből, mint kész adományokból áll egész fizetése — csaknem haszonvehetlenné lett, söt még udvarán volt tűzi s épületfái, takarmánya stb. is mind hamuvá lettek. Az egyház épületei ugyan biztosítva voltak ezer forintig ; de micsoda ez összeg most annyi veszteség és kár pótlására ? Felhivatva érzem azért magamat, felkérni önt t. szerkesztő ur ! hogy a gyász eseményt becses lapjába felvenni s azt ez által az olvasó közönség és keresztyén szivü emberbarátok tudomására juttatni szíveskedjék, hogy a kik magokban a szerencsétlenek iránt részvétet éreznek, keresztyéni munkás szeretetüket a t. szerkesztőség utján is gyakorolhassák! Isten áldása és a jók részvéte vigasztalja meg minél hamarább szegény, Ínségre jutott atyánkfiait! Sörös István, kádártai lelkész, az irt szerencsétlen egyháznak tőszomszédja. ACSA, martius 24. Erdökürthön, hol 352 lélekből álló fiókegyháza van az acsai evang. anyaegyháznak, egyes egyedül az érdekeltek figyelemhiánya miatt a már ezelőtt négy évvel befejezett tagosztálykor az acsai evang. lelkész semmi földilletőséget nem kapott. — Felhasználva mltgos gróf Stainlein Ottó urrali első találkozásomat, általa édes anyjához gr. Stainlein született báró Hellenbach Susanna ö kegyelmességéhez folyamodtam, s válaszul, tisztabuzával bevetett saját legjobb minőségű táblájából ti-