Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-04-06 / 14. szám

5. A gyámintézeti tagok, — valamint az egyház ke­belében ugy azon kivül is — a gyámintézeti ügy érdekeit telhetöképen előmozdítani törekedjenek. Minden a 1 a p í t ó t a g az igazgató választmány tagja, a választmányi- és közgyűléseken szavazattal bir, s választó és választható gyámintézeti hivatalra. Egyéb tagok, az évi rendes köz­gyűlésen részvevők ; a hol minden rendes tag a gyám­intézeli hivatalra szintén megválasztható, s indítványozás­sal — s mint a hivatalnok szavazattal is, — a tiszteletbeli tag pedig csak indítványozással bir. 6. Jog és kötelezettség megszűnik halálozás esetén. 7. Önhibájuk nélkül évi pénzbeli ajánlataikat befizetni nem képes elszegényült tagok, kötelezettségeik alól az igazgató választmány által feloldatnak, de azontúl is gyám­intézeti tagokul tekintendők. 8. Minden év elején rendes közgyűlés tartatik. 9. Az igazgató választmány a gyámintézeti hivatalt viselők s valamennyi alapító tagból áll, és tarto­zik : a gyámintézet ügyérdekeinek szilárdítása, a jöve­delem források gyarapítása s a hozott végzések vég­rehajtása felett őrködni. 10. Az igazgató választmány határozatai jogérvénye­sek : ha a gyűlésben a tagok felénél egygyel több veszen részt s a jelenlevők fele számát egy szavazat haladja meg. Szavazategyenlőség esetén döntő szavazat az elnököt illeti. 11. Az igazgató választmány kebeléből választja hi­vatalnokait, jelesül: e 1 n ö k ö t, alelnököt, pénztár­u okot, ellenőrt és jegyzőt, a kik hivatalaikat minden év végén leteszik, azonban újra elválaszthatók. Minden hivatal tiszteletbeli, viseléséért semmi fizetés nem jár. 12. Az elnök köteles a szükséges választmányi gyűlést s minden év elején a rendes közgyűlést, — vala­mint öt igazgató választmányi tag kívánatára bármikor vá­lasztmányi vagy közgyűlést behíni s annak tanácskozmá­nyait vezetni, a pénztárra felügyelni és azt mindig egy választmányi tag kíséretében, többször véletlenül meg­vizsgálni. 13. Az a 1 e 1 n ö k mindenekben az elnököt képviseli és helyettesíti. 14. A pénztárnok mindennemű gyámintézeti pénzek felelős kezelője, minden nyugta és ellenyugta mellett átvett és kiadott pénzről az igazgató választmány­nak jelentési adni köteles, jövedelem és kiadásokról ren­des számadási könyvet visz, minden járandóság pontos be­fizetését szorgalmazza , a gyámintézeti pénzeket minél élén­kebb forgalomban tartja , nagyobb összeget kölcsön csak az igazgató választmány meghagyásából ad; a pénztár ál­lásáról az évi rendes közgyűlésben s az elnök és egy vá­lasztmányi tag felhívására azonban bármikor kimutatást adni tartozik , mind a két elnök távollétében szükségessé vált igazgató választmányi gyűlést összehív, a midőn csu­pán a gyűlés folyamára választott elnökhelyettes elnököl. 15. Az ellenőr valamennyi bevétel és kiadást el­lenjegyez s az utalványokról rendes naplót visz. 16. A jegyző a választmányi és közgyűlésekről pontos jegyzökönyvet vinni s a végzéseket a gyűlés után három nap alatt kiadni köteles. 17. A gyámintézeti vagyon kezelésére nézve : a tagok évi ajánlatai az év elején s a kamatok félévíleg előre fizetendők ; az egyszer befizetett és átvett összeg a gyámintézet tulajdonává vált és többé semmi szin alatt visz­sza nem adatik. A határnapig évi tartozásaikat befizetni el­mulasztók választmányilag megintetnek, s ha a megintés eredménytelen, a behajtásról a választmány gondoskodik. Mig a töke 5000 forintra nő, addig, — az évenkénti gyűjtés által bejött összeget kivéve — nem csak minden­nemű jövedelem tökesíttetik, hanem a kamatok fele is ; azon­tűl a jövedelem s a kamatok egy harmada csatoltatik a tö­kéhez ; s igy a gyűjtés által bejött összeg s a kamatjöve­delem fele, később két harmada fordittatik évi segé­lyezésekre. 18. A gyámintézet pártfogója a losonci ágostai hit­vallású ev. egyház; amelynek bekövetkezhető elhárithat­lan veszély esetében a gyámintézet összes vagyona sért­hetetlen tulajdonává vált. 19. Az alapszabályoknak netán szükségessé lett mó­dosítása csupán a gyámintézeti közgyűlés által történhe­tik meg. 20. Ezen alapszabályokat minden egyes alapító ren­des tag épségben fentartani köteles. Végre még egy kérdés marad hátra, tudniillik, cgye­süljön-e gyámintézetünk az erdélyi és ausztriai intézetek példájára a németországi Gusztáv-Adolf-féle egyesülettel, s olvadjon-e bele tökéletesen? Ha a magyarországi evangé­likus közönség ezt kívánná, akkor én részemről nemcsak áment mondanék, de nagyon is örülnék ily egyesülésnek. Nemcsak a protestáns közérzület tudniillik, de a méltá­nyosság is vezethetne bennünket ily szövetséghez s aján­laná azt. A nevezett egylet ugyanis legnagyobb jóltevönkké vált s különös rokonszenvvel viseltetett itántunk. Mi onnan is látható, hogy szegény egyházainkat s iskoláinkat a leg­hathatósban segítette. Kaptunk tudniillik onnan : az 185%-ik évben 15,123 tallért és 10 garast. az 1856 /7 -ik az l857 /8 -ik az 185%-ik az l859 /6 0 -ik 19,363 „ „ 2 „ 16,511 „ ,, 1 „ 14,136 „ „ 23 „ 11,449 „ „ 13 „ s igy az utolsó öt évben 76,583 tallért 21 garast. Mióta pedig az egylet fenáll 270,516 osztrák forintot! De miután a G. A.-féle egyesület, mint emlitém, ke­veset tőkésít, s ezt is alapszabályainak 11-ik pontja szerint csak a lipcsei központi bizottmány állal; mi pedig tőkéin­ket a külföldre nem adhatjuk: nem tudom, mimódon le­hetne ezen lényeges különbséget kiegyenlíteni ? annyi bi­zonyos, hogy az említett egyletnél is némi helyi módosí­tásoknak a legnagyobb tér engedtetik, s igy vele alkudni lehetne. Addig is lépjünk oly viszonyba vele, mint például a hollandiai egylet, azaz küldjünk évi közgyűlé­seire nemcsak követeket, de pénzt is! Sztehlo András.

Next

/
Oldalképek
Tartalom