Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1862-03-23 / 12. szám
Bár parányiságom érzetében nem birok versenyre vállalkozni azon avatottabb egyénekkel, kik ez ügyben vitatkozás mérlegébe tették nézeteikot: mindazáltal kedves kötelességet teljesítek, ha oly érveket és adatokat mutathatok fel, melyek a folyamaiban levő ügykérdésnek megoldásában tájékoztató alapul szolgálnak. Jól tudom én azt, hogy ha elsietve kezdjük fúrni, faragni anyaszentegyházunk őshajlokát, könnyen csepegés alászorulhatunk. De nem tagadom azt se, hogy a minő éretlenséget árulna el, a jó épületet csupán viszkelegségböl divatszerüsitgetni: épen oly elfogultságra mutatna, a már romlásnak indult házat életveszély rovására tartogatni. Ezen eszme nyomán én a tisztújítást szükségesnek tartom, még pedig 1. azért, mert a protestantismus életfája erőteljes fenmaradhatására, csakis attól várhatni szükséges táplálékot. — Ha a növények messzire ágazó gyökereikkel keresik fel illetékes tápszereiket : akkor a protestantismustól sem tagadhatni meg az öntudatos életet. — Úgyde lehetséges-e ez ugy, ha az igazgatást — mely nem egyéb, mint a közakarat nyilvános forgalma —• maga mentére hagyjuk ? Részemről csak azért is tagadom, mert a protestantismus életfeladata abban áll, hogy mindeneket megvizsgáljunk, és a mi jó, tartsuk meg. Ezen feladat teljesítésére pedig az idönkinti tisztújítás elutasithatlan szükséggé nőtte ki magát. Volt idő olyan, miden makk és gyökérrel táplálkoztak az emberek, s meglehet, akkor célszerűek is voltak azok : de a későbbi tápszerek előnye miatt annyira elvesztették kelendőségüket, hogy már ma csakis bizonyos állatok álmadoznak azokkal. — Róma a hajdankori világváros — egykor az eke- és répásfazék mellett találta meg dictátorait; s megengedem, nem is vetett bennek a kocka vakot : azonban ezen szükség okozta eljárást merőben kiszorították forgalomból azon derültebb napok, melyekre méltán illeszthetni Terentius ezen szavait: ,,nunc hic dies aliam vitám adfert, alios modos postulat." Azon egyén, ki 15 — 20 évig hivataloskodott, bírhatott ugyan kellő képességgel — méltó ügyszeretettel akkor, mikor a munkásság reggeli tüzével lépett hivatalába: de nem tagadhatni azt sem, hogy annyi év forgandóságának elég módja volt elsodorni korszerűségét, és a finnyás idő igényei annyira túlszárnyalták tevékenységét, hogy tömérdek tapasztalatai dacára is ilyeténkép kell hogy nyilatkozzék : „nos quoque lloruimus, sed llos fűit ille caducus." Ha tehát a hivataloskod ás mennyisegét az élethossza mértékére bizzuk: akkor a protestantismus életfáját szándékosan kényszeritjük azon eledelre, melyben nincsen tápláló erő ; és igy mimagunk juttatjuk azt a terméketlen figefa szomorú sorsára. Nekem ugy tetszik, hogy a kik az egyházi élet felvirágzását a tisztújítás mellőzésével tartják lehetségesnek, egyenlő joggal állithatnák azt is, hogy a rendes vérforgás fenakadásával is biztosítva van a testi élet. Már pedig ezt hinni — gondolni, vagy csak képzelni is több mint képtelenség. — Szükséges a tisztújítás továbbá 2. azért, mert az örökös hivataloskodás balkinövései ellen biztosítékot nyújt. — Minden hivatalnak van annyi elasticitása, melyből a jó ember jót, a rosz pedig roszat hozhat ki. Az egyházi pályán is nem egyszer teljesül e közmonda : ,,honores mutant móres." Mert az illetők — kivétel a kiveendöknek — nem mindenkor elégesznek meg a közbizalom paradicsomkertének szabad éldeletre rendelt gyümölcseivel, hanem olykor-olykor a tiltott fára is kacsintgatnak. Ezek — ha érdekök ugy kívánja — most a közjó mellett kölcsön kért könyeket is készek hullatni, — majd az egyesek jogainak páratlan elszántságu bajnokai; most hivatásuk fénykörében törvény őreinek köszöntetik magukat; majd annak viasz-orrát tetszésük szerint hajlilgatják; ma farizeusi szigorral szűrik meg a szúnyogot, — holnap pedig pilátusi közönyösséggel nyelik el a tevét. Nem én szólok itten, hanem a tapasztalat kiáltja, hogy az örökös hivataloskodás emlőjén nevekedik azon hierarcha, kinek hivatalos lépéseiből az absolutismus heródesféle fogai rínak ki, — ki centripetál elemekből fűzött környezetében oly biztos erődre tett szert, miszerint nemcsak kényuralmát tartja fen huzamosan, — hanem az eltérő nézetüek ellen — néhány egymás kezét mosó sógor-koma segedelmével — oly gyorsan gyártja a perpatvart, mint a lepke a hernyót. Már pedig a hierarchia olyforma vendég a protestáns egyházban, mint e pénzváltók és galambárusok voltak Jézus Ítélete szerint a jeruzsálemi templomban. — Mint a maga medréből kiáradt folyó leiszapolja a termékeny mezőt: szintúgy rombot az önérdektől vezeteti hivatalnok is, ha hiányzik a kellő ellenőrség. Szivárvány jele annak, hogy többé vízözön nem boritandja földünket: időnkénti tisztújítás nyújt biztosítékot ez örökös hivataloskodás balkinövései ellen. — Szük-i séges még a tisztújítás végre 3. a z é r t, mert az protestáns autonómiánk kivánata. — Protestáns autonomiánk lehető előnye és érdeme abban áll, ha gyakorlati életviszonyaiban erélyes ténylegességben nyilvánul. — E jelenség nélkül pedig nem egyéb, mint constructus conceptus — hasonló a hajdankori költött istenekhez, melyek csakis a mythologia rámájában élnek — vagyis olyan, mint az óra, mely gondos kezelés mellett ugyan pontosan mutatja az idő mennyiségét, de ha magamentére hagyjuk, hátrányos bizonytalanságba sodor. És már ha valaki kérdené tőlem : mit nevezünk autonomicus életünk condensatorának ? én a kérdésre feleletül a restaurátiót említenem. Saját egyházi dolgaiban ugyan minden protestáns embernek elvitázhatlan szava vagyon. De mivel a szólásszabadság nincs mindenkiben tanácskozási képességgel párosulva, — és a mi még több, senki is magát elkülönítve nem kormányozhatja : azon intézkedésnek kellett, hogy bekövetkezzék, miszerint az igazgatás jogát bizonyos személyekre ruházza át a közbizalom. Ezen intézkedésben van már letéve az egyházi hivataloskodás alapja. Azonban itt nem feledhetjük azon igazságot, hogy a közbizalom épen ugy alakul, mint maga a tenger. Valamint ezt sok kisebb folyók alkotják : ugy az is több egyén akaratjának kifolyása. És ha a tenger jogosítva van arra,