Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-03-16 / 11. szám

természet világát mind nagyobb mérvben meghódoltatni s közhasznúvá tenni serénykedő ezen találmányok korszakában a lelkek országa, a szellemvilágot teremtő iskola-és növelésügy mezején napról-napra jónál jobb elméletek, újnál ujabb, régieknél sikeresb tanmódszerek- s azok gyakoriari alkalmazásának életpéldákban felmutatásával kell találkoznunk. Különben félő, hogy sulyegyent veszitünk, mely elöbb-késöbb viharos állapotot idézend föl az élet gözkörében. — Nyilvános közvizsgálatokról adandó hivatalos közlemények nem elégtétel ám a szakférfinak. Egész nagy közönségünknek is igen becses érdekeltsége föltételeztetik attól, ha titkon s legzárkozottabb otthoni körzetben suttogva beszélgetünk, vagy a tudott és'jónak vallott igéket a házak tetőiről hirdetjük. Mindezek szerint mostani, bár egyelőre inkább csak létszámban örvendetes gyarapodásunk- és főleg korunk haladó szelleménél fogva nem lehet többé elégségesnek tartáuunk egy oly szerény „iskolaügyei rovatot, minőt e lapokba is elférköztethetni. És nincs ugyan tudomásunkon kivül a sokérdemü „S. P. Füzetek" e nemben nyújtott kedves jó szolgálata is; de mindezen kettő ezentulra is, kitűzött céljaikra épen oly igen jók s hihetőleg jobbak is leendenek, ha mindjárt nekünk is saját külön címszerepünk jutna ez oly igen nagy drámai előadásból. Sokkal több értekezni valónk lesz, csak helyünk legyen hozzá, a növeléstanításról. Mert lám, fölemlítenünk is fáj, hogy a ,,Néptanítók könyve" c. vállalat nem élhetvén meg nálunk, csak azért vala kényszerült ,,Iskolai Lap"pá kikeresztelkedni,, hogy halálához annál jobban elkészülhessen. Kellett, hogy olcsóvá, minden köztanitó által inegszerezhetövé legyen; — és ekkor vajmi könnyű lön a bűnös indolentiának igy véleményezgetni róla : már annálfogva, mert oly igen olcsó, nem lehet classicus. . . Egész komoly valódiságában felfogva e tényállást, — nehogy a kedvetlen és túlzott részletezésnél fogva — exempla sunt odiosa — több és súlyosabb legyen rajtunk a mulasztási bünvád; ezennel a fentebb dicsért jóhiszeműségnek bátor jellemével hozzuk előtérbe mostanról elutasithatlan igényeinket egy sajátlag „Iskola- és tanügyi S z a k k ö z 1 ö n y" iránt a következőkben :. Minden tanügybarát és szakférfiú egyen-egyen s mind közönségesen testületileg alapítsuk meg a többé már nélkiilözhetlen és legtulajdonabb értelemben saját folyóiratunk lélezhelését. Egyező akarattal, csekély áldozattal is, nagy dolgokra képes az ember. Bizalmi nyilatkozatokkal jelölhetnénk szerkesztőséget, ha mindjárt vidékről is. Azért a kiadás bizton történhetnék a fővárosban. Heti vagy havi, ha ugy tetszik, évnegyedes is lehetne, csakhogy minél többet és kellő részletességben, biztos tapintatu szakértéssel, fölkaroló, — sem túlzottan drága, sem igen olcsó legyen ez a tanítói rend mindennapi kenyéráldásához melléklendő szellemi táp. . . Azonban első szónak már ennyi is elég. Szóval s még inkább tettel fogjuk, ha életrevaló, iovább lendíteni. Ha már elannyira egy értelemben volnánk, hogy p i u m d e s i d e r i u m-nak mindnyájan elismerhettük ez indítványok legszerényebbikét: — nosza! mondjuk ki a teremtői „Legyen !" igét a chaos felett, és egészen uj világrendszerben gyönyörködve fogjuk ünnepelni — még ez évi tavaszon — a lelki megnyugvásnak szombatját. Faxit Deus ! Kentron. T. szerkesztő ur ! Valamint halálos ellenségem a polemizálás, mert nem szeretem a tollat ily lealacsonyító törpe harcban szuronyul használni fel; épen ugy nem szenvedek írási viszketegségben, s ha mindezen jámbor természetem mellett is ez úttal szót emelek, arra sem több, sem kevesebb jogot nem igénylek magamnak, mint csupán annyit, hogy ezt tennem az igazság — melyet annyiszor prédikálunk, sürgetünk, s magunk rendesen szerelünk tágítani korlátain — parancsolja. Az Egyházi és Iskolai lap 7-ik számában nagy Zemplénmegyéböl, ha jól emlékszem, február 6-ról kelve egy tudósitást vett fel ön, melyben közlő dicséretes fáradsága gyümölcséül, egy igazán kifogás nélkül terjedelmes értesítést mutat fel a sárospataki iskola téli vizsgája s az egyházkerületi küldöttség ez időszaki működéséről. Mindenesetre az olvasók nagy többségével köszönetet szavazok közlő azon szívessége és ügyszeretetéért, melynek következésében oly pontosan szives volt beszámolni e lapok olvasói elölt részint azokról, melyeket ott személyesen látott, részint még azokról is, mik „zárt körből1

' kedves tollának értésére jutni tudtak. De mindemellett nem mellőzhetem el, hogy e tudósításra némi jegyzeteket ne tegyek s közlőt némelyek felől figyelmeztessem. Ugyanis közlő, nem csoda, hogy magas állásából egy oly térre lépett, mely neki épen nem való, neki nagyon gyermekies — nem ismerni látszik levelezői tisztét akkor^ midőn, tudósításában okoskodván arról, mi lehet annak oka, hogy a vizsga alkalmával jeleseknek talált ifjak mellett gyengébbek is találtatlak, nem gondolván azt meg, hogy csak is ellentétek képezhetnek életet, — elismervén általánosan a tanárok „antvyi széles tudományosságát, oly nagy szakavatottságát, ügyességét és annyi jóakaratát" — mégis utoljára oda lyukad ki, hogy ennek magok az illető tanárok az okai; mely hiedelme kitetszik onnan is, hogy e tekintetben némely osztályokat és azoknak tanárait, különösen kiemel követendő kivételkép. De vádol és kárhoztat továbbá Közlő némely tanárokat a vizsgán tett faggató kérdésekért, melyek — mint közlő állítja — midőn a tanulók szellemi kárával az intézetre is a kiskorúság bélyegét nyomja ; ugyanakkor maguknak a különben jeles tanároknak igen olcsó babért nyújt. A mennyiben e kitételek igazán sértenek, és a menynyiben ezeketa t. sz. ur is felvette lapjába, bár aok helytelen egyéni nézetek : ezekre lesz pár szóm, melyet a szerkesztő ur mint méltányost szinte szives lesz felvenni. Igen tisztelt szüle! Ugy hiszem, a tanárnak tiszte a kérdezés, melyre a tanítvány felelni tartozik, természetesen csak akkor, ha — tud; és minthogy a vizsga nem arravaló, hogy az illető censor urak azt tudják meg, mennyit