Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-03-09 / 10. szám

ott is elébb van szó a tanitás — fiadireuetv — mint a bemerítósről) : még azon esetben sem mondható a M. úr előadása szabatosnak és kimerítőnek. — S hogy ezt maga a t. szerző is belátta és érezte: mutatja már csak az is, hogy a midőn Észrevételében e helyet idézi, jónak látja ott egy szócskával megtoldani igy : „aztán (bővebb) tanítása.'' De minden eddig mondottaktól abstrahálva, lehetett volna-e a M. úr előadását m é g u g y is szabatosnak mondanom, mikor itt a tanitványokkátevés fogalmát elejtve egy tágasabb értelmű kifejezést használ, s igy ir : „az apostolok tiszte ezek szerint az evangéliom prédikálása stb." Megengedem, hogy M. úr a tanítván yokká-tevésre a bemeritésre vonatkozó tisztét érti itt az apostoloknak, — nem pedig azoknak összes és egyetemes tisztét, melynek már igazán nem két, de több momentuma van ; s az itt elösoroltakon kivül igen lényeges p. o. az emlékvacsorának hü gyakorlása, a betegek gyógyítása stb,, a melyek Máté X : 8. s következő verseiben előadatnak. — Azt sem vonom én kétségbe, hogy M. úr csakugyan nem oly keresztséget értett a keresztségen, melyet prédikálás és hivés nem előzött (volna) meg : ámde az én birálatomban nem is arról van szó, hogy M. úr mit értett, mit nem értett, hanem, hogy mit és miké n-t adott elő? Nem az értelmére vonatkozva mondtam én, hogy azt szabatosnak nem tarthatom, hanem irói előadására. íme ennyiben áll az első helyre állított vádpont valósága. Es most én kérdem, hogy ha valaki nem tud szabatosan irni, s ezt a bíráló — tisztéhez hiven — megjegyzi, vagy épen mégis róvja: annyit tesz-e ez, hogy a biráló hűtlenül, lelkiismeretlenül járt el, — hogy nem mondott igazat? ! Nem váratlan és meglepő-e hát egy tudós és mivelt férfiutói ily alaptalan váddal felelni oly kritikára, mely a legnagyobb kímélettel, sine ira et stuaio íratott?! *) Épen igy, sőt bizonyos tekintetben sokkal igyebbúl áll a dolog az ,,észrevételben még fölhozott másik két ponttal is. — A figyelmes olvasónak rögtön szemébe fog ötleni s az ismertetésemmeli egybevetés után tisztán kiderülni, hogy azok mily csonkán vannak idézve, az összefüggésből erőszakosan ki- és egymástól elszakasztva, csakhogy a vádpontok száma szaporodjék. (? ?) Mikor én azon szertelen és éles egyoldalúságot hibáztatom, hogy M úr a Krisztus által szerzett bűnbocsánatot, üdvöt, örökéletet cs a k és egyedül a halálra adott testből, azaz a váltsághalálból deducálja, ezen egy momentumra fektet minden hangsúlyt, azt pedig, hogy a Krisztus halála hasznaiban valő részesüléssel szorosan egybefügg az ö vele uj életrei támadás, az ő élő s éltető szelleméveli legbensőbb egyesülés stb. — mindezeket — mondom — nemcsak hogy ki nem emeli, sőt épen azt vitatja, hogy a helv. hitvallástétel illető cikkei erről semmit, hanem csak és egyedül a váltsághalál általi tápláltatásról tudnak , — midőn ennek folytán megjegyzem azt is, hogy e túlságos íörcirozás miatt mily féle kifejezéseket is megenged a szerző magának s azokat idézem szóról szóra (lásd e lapok 5. sz. 154. 1.) — M. úr a helyett, hogy amaz egyoldalúság ellen védekeznék, — e kifejezésekből kap ki egyet, s megbizonyítja aztán, hogy annak szó szerinti értelme nem az ő értelme. De hát szószerinti értelmének tulajdonitottam-e én azon tételt M. úrnak?! . . . Nem azt a megtoldást hibáztattam-e (,,t ehát nem az élő idvezitö személy iségébő lu

), mely által a cons. tigur. cikkének intentióját M. úr igazán hűtlenül magyarázta?! —- Erre nézve oly világos és kimeritő feleletül szolgál ismertetésem, oly könnyű az eldöntés és Ítélethozatal, hogy a további raagyarázgatással tiszteletlenséget mutatnék olvasóim türelme és felfogása iránt. — De hogy azt ne vethessék szememre, miszerint ez C3ak olyan szükségbeni fogás : helyén látom itt is megemlíteni, hogy a részletes választ tisztelt collegámnak megküldendem, s igy a polémia folytatását vagy befejezését részemről egy barátságos theologiai levélre hagyom föl. ' A mi illeti végül t. collegám azon következtetését, hogy ne mondjam gyanúját, mintha én azt akartam volna elhitetetni róla olvasóimmal, hogy tagadja a Krisztus lelkének, a Szentléleknek bennünk való munkálkodását, — erre csak ezt felelem : — mennyire nem akartam én t. collegámról sem ezt, sem semmit elhitetni ; mennyire keresem inkább az alkalmat, hogy munkájábál á jó oldalokat föltüntethessem : bizonyítja ismertetésemnek azon passusa, (6. sz.) melyben a legnagyobb méltánylat és figyelemre érdemesitém én is azokat, me*) Ha visszaemlékszem, mily őszinte örömmel üdvözölte Peti J. collegám a szóban forgó művet, mint a hazánkban oly ritka komoly theologiai tanulmányozás gyümölcsét, midőn én őt annak fontos tartalmához mért behatóbb ismertetésére és megbirálására fölkértem : akkor szinte bámulnom kellene nt. Menyhárt collega úr érzékenységén, mely itélőtehetségét annyira be birta hálózni, hogy Peti úr tiszta tudományos argumentatióját személyeskedésnek nézze, ha tapasztalásból nem tudnám, hogy a kik ritkán érintkeznek a nagy közönséggel, irói föllépésüket azon szűkebb társasági életükkel szokták azonosítani, melyben az ember mint a hold és a púposhátú mindig csak egy oldalát mutogatja, holott az irói föllépésben az ember középre áll ki, hol púpunkat, ha van, nehéz eltakarnunk ; de ez az okos embert, minőnek nt. Menyhárt urat is tartom, soha meg nem zavarhatja: mert ha egy kis kinövésünk van is, azért lehetünk mégis talpig derék emberek, jeles tanárok, sőt hasznos irók is. Környezetünktől követelhetjük, hogy szavunkat épen ugy vegye, a mily szándékkal mi kimondtuk, mert itt ha a kifejezés nem talál is egészen, ismerik gondolkozásmódunkat, mely beszédünknek folytonos élő commentárja; de mihelyt a nagy közönség elébe lépünk, minden oly kedvezésről örökre lemondtunk, és ha az itélet súlya egészen a nem elég szabatosan kimondott szóra esik ; vessünk magunkra, és ne tegyünk fel mindjárt személyünk iránti roszakaratot ott, hol a munka tüzetes tárgyalása világosan Arra mutat, hogy tudomány és nem személy forgott kérdésben. Meglehet, magam is, épen e jegyzékkel ugy járok, hogy bár bátran elmondhatom magamról, mit Co nti, a festő Galotti Emiliában ,,wir malen mit Augen der Liebe": kifejezésem tán mégis nem elég szabatos, hogy minden személyes célzást kizárjon, azért előre teszek óvást minden oly magyarázat ellen, mely szavaimnak ellenséges tendentiát adhatna. Ballagi Mór.