Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-03-09 / 10. szám

mutatott. Mily szépek, mondám ; de kelyheikben miféle harmat ez, ugy remeg, mintha sirna, nem ismered? Az a te könyed. Mentünk tovább, vitt nagy bérceken tul, virágos mezejére a szabadságnak, gyönyörködtem ez égi virágokban, milyeket csak egyszer láttam még életemben. Ezekben is volt harmat, bágyadt s piros mint a vér, kérdezém, mi ez ? a remény felém mosolygva szól: nem ismered ? Látod kedvesem, ingyen semmi nem adatik. Az örömön, melyet te kóstolsz, bánatárnyaidnak látszani kell, mig lelked le nem csókolja a bánatot. Ingyen semmi nem adatik. Látod, az égnek is veritékezni kell, hogy harmatot küldhessen a szomjas földre. S aztán elvitt a remény kedvesimhez, barátimhoz, lágy kezével elfödé azok bánatvonásait, s hirtelen, mint egy égi álom, eltűnt, meleg csókot hagyva lelkemen. S azóta, mintha az égből hallanék valami harangszót, előttem és körültem hangzik: küzdjünk; gyáva, kit a róla szakadt véres veriték összeborzaszt; ki munka nélkül remél, az gygászi harcot vív az Istenek ellen; — ha tövises is a föld, ha vérbe hal is végső leheletünk, el nem ámítva magunkat, reméljünk! Eltűnt a Remény, más fényes szellemalak jött megint hozzám, kérvén, hogy menjek vele. Kérdém, hogy ki ö?, nem ismerem ; mert egyébkor könytől homályos szemeim most szokatlan sugárokon törtenek meg. Nem ismersz? Hütelen lettél kedvesedhez ? Tudod, mikor ennél a szegénynél voltunk s te mellette sírtál ? én is ott valék. Tudod, mikor azt az árvát ruháddal betakartad s magad éhezél, kenyeredet neki adván ? Tudod, mikor a bujdosókkal osztoztál javaidban s megáldottad őket, mikor egy bűnöst téritgetél kérelmeddel könyeiddel, és biztatásiddal; mégsem ismersz ? én vagyok a te jobb lelked, a Szeretet. Veled más fényes vendégeid jelenlétében, kiket eltűnni véltél, boldog vagyok, hogy találkozom. Mi ez esztendőben is együtt járunk. A más kettő a te vendéged az én testvérem. Te mivelünk jársz, menjünk ! Itt egy beteg, ott egy bűnös, távolabb egy nyomorult, .nekünk gyógyitnunk, éltetnünk kell. — Beszédinket pedig küldd hazádba kedvesidnek; mondd meg, hogy szeressenek ők is egyházat, hazát, testvért, barátot s minden szegényt, ki szenvedő lelkével szeretetért epedez. Én küldöm a beszélgetést; ne szó, de tett, szeressetek. E kedves szellemekkel indulok én az ujesztendőnek. Most még több teendő vár reám, mint a mennyit eddig véghezvivék. Isten, hiszem, hogy megáld, ha az övéi érdekében igazán munkálkodom. Mint viszem egyházaim dolgait, ezt részletesen elő nem sorolhatom. Nem akarok fél munkát mutatni fel; ha Isten megéltet, később az eredményt. Addig csak annyit, hogy egyházaimban, a mennyire lehet, szegény híveim is adnak saját egyházi szükségeik fedezésére és a szeretet munkáinak gyakorlásai magukért s másukért elfeledve nincsenek. Az ujesztendőt Ploesten uj munkával kezdém meg. Ha Isten éltet, gazdálkodási és más szempontból: itt egy iskolaépületről s imaházról kell gondoskodni. E végre egy adakozó könyvet készítettem, megerősíttetve a világi halóság által is. Híveimen kezdém meg a saját jóllétökérti adakozást, s az eredmény ajánlatban 35 arany lett. Lassan, lassan gyűjtök s gyűjtetek híveimmel. Az egyházi élet fácskáit plántálgatom, valaki, talán az elhagyatottak bizonyosan megnyugvást lelnek egykor szent árnyazatában ; a jelen vet a jövendőnek, s ha más a megvető, más az arató, ne zugolódjunk, adjunk hálát Istennek, ki megengedé, hogy a nekünk engedett kis mezőt bevetvén : aratásra várnak a vallásos hitélet és lelki szabadság ! De minden ugy múlik; szinte érzi a lélek az idö szárnylebbenését, gondolatfáklyái hamvadását. — Elmúlt az újév reggele is. Nekem holnap indulnom kell, s apostoli uton, tüzes szekerén a lelkesedésnek. Hideg, nagyon hideg van. — S mint téli éj szikr ázó csillaga, csak lelkem tüze szór csillámot körültem. Megáldottam híveimet, most megyek. — Az újévben imádkoztam szegény híveimmel lelkes pártfogóinkért, hazánkért, — talán, talán, — de menjünk,— az élet nem beteges szenvelgés; küzdelem pályája. — Isten te nem a gyávák, de a küzdök Istene! jőj velünk, ha tűznek lángjában is, csak nemesen küzdve halhassunk meg! — Ploest, jan. 3. 1862. Czelder Márton. NYILATKOZAT. A „Bukuresti M. Közlöny'' t. c. előfizetőit kötelességemnek ismerem saját és Hunniánk nevében megnyugtatni, hogy én a hozzám begyült előfizetési összeget összesen 466 forint és 47 krajcárt o. értékben átadtam t. lelkésztársam és barátom Czelder Mártonnak, mely összeget ő egy telek megvásárlásába fektetett Ploest városában, ahová az idén iskolát és később templomot akar építeni. Az előfizetők t. c. névsorát is átadtam ugyancsak neki, hogy azt Pestre a Prot. E. és Iskolai Lap t. szerkesztőségéhez felküldje, hogy igy azok, kik pénzüket e nemzeti és vallásos ügy oltárának alapjául felajánlani nem akarnák, vagy nem tehetnék : Dr. B a 11 a g i úrtól azt visszakaphassák. Midőn a körülmények lapunk megindításának kedvezendnek, a ref. magyar missió lelkes apostola kötelezi magát, hogy a nála hagyott összeget lapunk számára visszaadandja. Bukurest, febr. 10-én 1862. Koos Ferenc, ref. lelkész, mint a Hunnia elnöke. Én a jegyzéket vettem és kész vagyok a jelenkezőknek pénzüket a jegyzet szerint visszaszolgáltatni. B a 11 a g i Mór. T. szerkesztő ur! E napokban a némethoni Gusztáv Adolf-egyesület részéről 3920 forintot 90 krt kaptam a következő egyházak s iskolák számára : Buda - Lehotának 103 frtot 44 krt: Eperjesnek 800 frtot; Késmarknak 186 frtot 20 krt, Laaznak 155 frtot 17 krt, Losoncnak 806 frt. 97 krt, Majerkánák 282 frt 42 krt, Plavnitznak 103 frt. 44 krt, Puchónak 395 frt. 16 krt, Poprádnak 49 frt. 65. kr. Sclmecnek 33 frt 10 kr. Ó-Major-