Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-03-02 / 9. szám

277 278 Mihálynak, avagy legcsekélyebbet is levonhatott-e lelkészi méltóságából a vele kapcsolatban volt tanitói hi\atal; vagy egy Szegedi Kiss István, ki a jézusi parancsolat alapján egy időben lelkész s tanitó volt: szolgált-e a hivek lelki romlására?! Tanácsosabb lett volna — mondom — önök részéről a hallgatás, ha nem tudták, hogy egyházunknak a szentiratból merített alapelvei, nemcsak hogy megengedik, de söt követelik, hogy a lelkész ugy, mint a segédlelkész szükségkép foglalkozzék a tanítással, mint hivatalának conditio sine qua non-jával. — Ily alapfogalmak ismerete nélkül aztán indítványunkat egy rész kigúnyolja, a nagy többség pedig szánakozik fölötte, s lehet, hogy tán épen igy fog felkiáltani: ,,Uram nyisd meg a vakok szemeit!" No de ez az inditvány-mánia korunk nyavalyája, melyben mindenki erőnek erejével nagy ember névre akar szert tenni; minden bokorban teremnek most nagy férfiak, kik erőszakkal is boldogítani akarnak. Bizony pedig nem minden század szül Sólonokat és Lyknrgusokat! Rég megmondta már Anacreon is, hogy a természet egy lényhöz sem volt mostoha, hanem kinek-kinek kiadta a maga részét. — Mért nem maradtak önök is inkább azon munkakörben, a melyre hivattak ? ! Midőn önök a tanítói hivatalt oly megalázónak látták: lehetetlen, hogy fogalomzavarba ne estek legyen. Nevezetesen a tanítást (didaktika) azonosították az idomitással — (dressirozás),mi cikkük fölvett címéből is kitetszik. Igenis, az ilynemű tanitással-foglalkozás megalacsonyitná a lelkészi hivatalt! De tudtommal e téren sem lelkész, sem segédlelkész, sem tanitó nem működik. Ezen fogalomzavarukból aztán mint szükséges rosz következett a tanitói karnak oly helyzetbe sülyesztése, melyből menekülni óhajt még az önök protectori szárnyai alá vett hibás — s hivatalában hanyag eljárása dacára is ékes hasonlattal védelmezett tanitó ; még az is kibontakozik önöknek ölelő karjaiból, s ezt fogja mondani: köszönöm bölcs férfiak a drága védelmet s jóakaratot, de én sem idomító, sem pecér, vagy csiszár nem vagyok ! A tanitó-kápláni kettős kivatal — mint a prot. egyház életelveiben gyökerező, s mint a prot. lelkipásztori fogalomnak szukségképeni kifolyása — koránsem oly emberi erőt tűlhaladó s elviselhetlen terhű hivatal, melyet egy munkaképes s hivatott egyén be nem tölthetne. Az életrevaló csíra még a kövön is áthatol, hogy megtalálja az éltető napsugarakat; — a ki a lelkészi pályára hivatásból lépett, az bokros elfoglaltatásai mellett is mindenkor tud elég időt nyerni arra, hogy magát kellőleg kiképezze, s többoldalú ismereteket gyűjtsön. Tagadhatatlan, hogy valamint egyéb munkakörben, ugy itt is találkoznak hivatalukat be nem töltő egyének ; de at ilyeneket állítsak bár pusztán a lelkészi, vagy pusztán a tanitói hivatalra, mind itt, mind amott csak bérszolgáltat nyert bennök az egyház, kik sohasem fognak annak szövétneklobogtatói lenni. Már Üdvözítőnk megmondotta, hogy „sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választoltak.'1 Azonban lehet-e, szabad-e az egyes vétkesekért az összest elkárhoztatni, s hasonló színben feltüntetni akarni ? I Ne légy bizonyság vakmeröképen a te felebarátod ellen Péld. 24. 28. — Unus peccat: omnes peccant, oly logica, melyet önök kivételével kevés ember használ. De használata nem is tanácsos, mert menthetlenül jégre \isz ! A tanitó-káplán tehát, ki kettős hivatala betöltésére képesnek érzi magát, — egyházunk alapelveinél fogva — a szemtelenség gyanújának legkisebb árnyéka nélkül fogaihatja el a tanitói széket, — s a legjobb lelkiismerettel teheti el a vele járó jövedelmet, mert „minden szorgalmas munkás méltó a maga bérére." Cikkíróknak e tárgyra vonatkozó szavait vegyék hát magukra, kiket illet; de én részemről s ha songond olkodásu pályatársim részéről azt a számunkra kiexequálni szándéklott fényes csizmákkal s sujtásos dolmányokkal ünnepélyesen visszautasítom, s meg vagyok győződve arról, hogy kik egy, — tán localis érdekű, vagy collisio, — vagy személyes gyűlölség — szülte ügy miatt képesek egy egész testületet elkárhoztatni: azok még oly kezdetleges fokán állnak a képzettségnek, miszerint nemcsak hogy nem képesek az egyház terén üdvös reformokat javasolni, de még az egyháznak legközönségesebb s az egyszerű földmives által is ismert tanai és fogalmai is látkörüktől messzetávol esnek. Meg vagyok győződve róla, hogy azok, kik ily sötét reménységgel vanvak az egyház leendő lelkészei iránt: azok az egyház üdvének munkálását csak mint üres szót hordják ajkaikon. Vagy röviden szólva, cikkükből ítélve — miután le stil c'est 1 homme — sem elég képességet, sem elég jóakaratot nem találtam önökben az egyház üdvének e téreni előmozdítására. De messze vinne a sophismadűs s inconsequentiateljes cikk boncolgatása, mi annyival kevésbbé lehet célom, mert tudom minémU reménységgel legyek az ítéletében hamarkodó ember felöl. De mégis mielőtt észrevételeimet bezárnám, azt ajánlom önöknek, hogy tisztázzák előbb fogalmaikat, s aztán szóljanak; gyarapodjanak mind tiszta tudományban, mind számban, mert bár állításuk szerint most is „többen" vannak, de vajmi kevesen arra, hogy talpraesett indítványt tehessenek. Boldog Isten ! ha azok a „többen" ily parányi lökével rendelkeznek : ugyan mi juthat abból fejenként egyre ? ! Farkas Dezső, ref. tanitó-segédlelkész. A közlött cikken kivül még más, két hasontartalmű dolgozat is érkezett be „Felelet többeknek" és „Válaszhangok" cimek alatt. Azonban egész terjedelemben! közlésüket a hely szűke nem engedvén, csak vázlalilag pár szóval érintendem a nevezett cikkeket. A „Válaszhangok" azon bizonyítékok körül forog, hogy a theol. cursust végzett ifjú bir annyi képzettséggel hogy a tanítás terén sikerrel működhessék, s tanitó-kapláni kellős hivatalának megfelelhet. A másik dolgozatnak — „Felelet többeknek" — kiemelendő pontjai, a prot. lelkészi állás folyama, Jézsusunk szavai szerint -.„menjetek el és tanítsatok meg minden népeket"; továbbá Luther szavai „a z t szeretném, hogy senkise választassák predicátorrá, a ki előbb iskola tanitó nem volt.w 18