Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-03-02 / 9. szám

211 268 le^ztve, igazítva és hozzáadva, a szerint a mint bővebb és mélyebb tapasztalat által tisztultabb belátást nyer. A lelkiismeret harmadik és utolsó tanítója az embernek." „Azzal azonban, hogy a szellem kezdi vezérelni a lelket, a nevelés sehogy sincs befejezve ; nem az a szellemnek tiszte, hogy adjon nekünk igazságot, hanem hogy vezéreljen az igazságban. Az ifjú, midőn kiszabja élete művét, nagyot hibázna, ha azt gondolná, hogy mivel nem áll többé tanitó gyámsága alatt, nevelése tán végét érte. Csak a forma változott, de sok , igen sok tanulni valója maradt, s tán több mind annál mit addig tanult s uj tanítója nem adja tanításait egyszerre. Az élet leckéjével e tekintetben ugy vagyunk mint közönséges foglalkozásainkkal. Az ügyvéd, ki fejét megtöltötte a törvényes formákkal és lelkét tele szedte azoknak szellemével, jól tudja, hogy ügyvédi neveltetésének legértékesebb részét a törvényszékek gyakorlata adandja meg. Az orvos nem elégszik meg az egyetemi előadások elméletivel, sem a laboratórium kísérleteivel, de még a kórházak látogatásával sem; mert jól tudja, hogy a független praxis, midőn magára lesz hagyatva, sok felett kinyitja szemét, a mit most csak mintegy pápaszemen keresztül homályosan lát. Minden műfoglalkozásban ugy van, hogy midőn mesterei lettünk az elveknek* még sokat kell tanulnak az elveknek a gyakorlatra való alkalmazását illetőleg, mi egyetlen út arra, hogy magokat az elveket is alaposan megértsük. Epen igy van a dolog az élet leckéjével is." „Haladásának ez utolsó szakában az ember különböző utakon tanul. Először tanul öntudatlanul benső erejének növekedése és a tapasztalatok folytonos gyarapodása által. Az élet valósága szétoszlat nem egy álmot, felvilágosit nem egy előítéletet és megszüntet nem egy bökkenőt. A külömbséget a szándék és cselekedet, a kihívó kísértés és annak elviselése közt, a szentség és nemesség kirajzolása és annak valósítása közt, a siker reménye és annak teljesedése közt sok kínos és nem várt tapasztalat által tanul meg az ember. Szóval, valamint az ifjúkor elveti a gyermekségeket, szintúgy veti el a férfi az ifjúság dolgait. —• Másodszor tanul a férfi reflexió utján. Befelé fordítja szemét és nem néz csupán a külsőkre. Rendezi mult tapasztalatinak eredményeit, átvizsgálja a valóság tanúsága szerint a könyvek vagy társalgásból szedett elveit, és érthető gyakorkorlati formulákká változtatja át, a mit eddigelé általános szabályokul ismert.u „Tanul különbséget tenni percenetnyi indulatok és a jellem állandó határozatai közt. Tanulja ismerni erkölcsi ugy mint észbeli erejének határait és lassankint benső küzdelmek közt bár mesrtanulja felfüggeszteni Ítéletét és megelégedni nemtudással ott, hol az ismeret az ő birodalmán kivül esik. — Harmadszor tanul saját ugy mint mások ballépései által. Sokszor rosz ügy mellett áll mindaddig, mig késő jóvá tenni, a mit rontott, akkor megtanulja, mikép kell hibájának hasznát venni, és annak következéseit elviselni. Elvei, vagy a miket elveinek tartott, összeroskadnak alatta, és kénytelen azok boncolásába ereszkedni, hogy fölfedezze, mennyi igazságot tartalmaznak valósággal. Tévedései sokszor kényszeritik iskoláját újból kezdeni; nem többé a gyermek szerencsés tanulékonyságával, hanem bűnbánó alázattal. — Utoljára tanul az ellenmondás által. A társaságbeli összeütközés kényszeríti, hogy véleményeit kereken formulázza; hogy módosítsa, ha nem védhetők; vagy, hogy hagyjon fel velők egyáltalában tudva vagy nem tudva. De a szabatosság, a mit ráerőszakolnak, némiképen csökkentik mindég az eröt, mely az ifjúkori ösztönök sajátja. Azonban mindenesetre nyer célkitűzésének egyenességében és ennélfogva határozatainak szilárdságában. Legnagyobb nyereménye pedig az, a mi veszteségnek látszik, megtanulja, hogy nem kell megkísérteni megfejtését annak, a mi megfejtlietlen, hogy a legfontosb érdekii dolgok némely pontja felett, véleményünk sem lehet. Rendesen ez ugy tűnik fel mintha felakarnánk minden bölcselkedéssel hagyni; de emelkedhetik a philosophiai alázatosság színvonalára is, mely meg tud állapodni ott, hol az előhaladás többé nem lehetséges és bevallja gyarlóságát az élet titkaival szemben. ,.De mindezek mellett nem szabad föltenni sem, hogy az embernek ezentúl tán semmi köze többé a törvényhez, mely gyermekségét vezette, vagy más nemű törvényhez. Az ember folyvást tanuló maradván, fen kell maradnia annak, mi minden tanulás föltétele — az engedelmesség-